Női válogatottak: pont nélkül az első játéknapon

Női A-válogatottunk Cipruson, B-válogatottunk Horvátországban kezdte meg szereplését egy-egy nemzetközi tornán.

A Markó Edina vezette A-válogatott a walesiekkel mérkőzött meg a Ciprus Kupa első játéknapján. A két együttes egy éve is összecsapott egymással a viadalon, akkor nagy csatában a mieink kerekedtek felül. Ezúttal is kiegyenlített, küzdelmes meccset vívott egymással a két csapat, az első negyedórában a mieink domináltak, majd a walesiek vették át az irányítást, és a 34. percben, egy bedobást követő védelmi megingást kihasználva megszerezték a vezetést.

A folytatásban mindkét csapat előtt hasonló számban alakultak ki lehetőségek, lüktető volt a játék. A szünet után a magyar válogatott volt aktívabb támadásban, a 67. percben mégis a walesiek használtak ki egy védelmi hibát, és szereztek újabb gólt. Az eredmény ezt követően már nem változott, ellenfelünk 2-0-ra megnyerte a találkozót.

DSC_4630

– Mindent megtettünk, hogy eredményesen zárjuk a találkozót, de ma sajnos ennyi volt bennünk. Nem érheti kritika a játékosokat, mert akaraterőben, küzdésben hozták, amit vártunk tőlük, de a walesiek frissebbek voltak, pontosabban és hatékonyabban játszottak, és jobban jöttek ki a döntő pillanatokból. Ma kissé tompák voltunk, elkövettünk néhány hibát, amit az ellenfél kihasznált, és ugyan megvoltak a helyzeteink, ezeket nem tudtuk kihasználni – nyilatkozta a találkozó után Markó Edina.

Az Eb-selejtező elitkör előtt álló U19-es csapatra épülő B-válogatottunk a horvátországi Umagban a házigazda horvátokkal mérkőzött meg. A találkozón kijött a két csapat között a házigazdák rutinbeli és fizikális fölénye, és megérdemelten nyerték meg 3-0-ra a találkozót.

– A horvátok legjobbjaival kellett felvennünk a versenyt, és azzal együtt, hogy az eredmény reális, a hazaiak jobbak voltak nálunk, egy pillanatig sem játszottunk alárendelt szerepet. Nem vallottunk szégyent, volt tartása a csapatnak, és az elitkörre való felkészülés szempontjából is hasznos tapasztalatokat szereztünk, hiszen fizikálisan erős játékosokból álló, nagyon jó ellenféllel kerültünk szembe, az ilyen mérkőzésekből sokat lehet tanulni – mondta a mérkőzést követően Turtóczki Sándor szövetségi edző.

Ciprus Kupa, 1. forduló:
Wales-Magyarország 2-0 (1-0)
Magyarország: Szőcs Réka – Papp Dóra, Tóth Gabriella, Tálosi Szabina (Demeter Réka, 46.), Szabó Viktória – Fenyvesi Evelin (Siklér Kinga, 89.), Csiszár Henrietta – Magyarics Zoé (Németh Loretta, 60.), Rácz Zsófia (Nagy Ágnes, 80.), Zeller Dóra – Vágó Fanni

Isztria Kupa, 1. forduló:
Horvátország-Magyarország „B” 3-0 (2-0)
Magyarország: Varga Luca – Fél Patrícia (Kun Barbara, 46.), Csigi Eszter, Turányi Lilla (Oláh Adrienn, 46), Pilán Tímea – Csányi Diána, Németh Hanna, Kiss Gabriella – Kiss Stella, Süle Dóra (Csiki Anna, 73.), Gelb Mónika

Forrás: www.mlsz.hu – RSS