Nyugati derbi a döntőben

Falco KC–PVSK döntőt rendeznek vasárnap az U20-as férfi kosárlabda-bajnokságban, az alapszakasz-győztes szombathelyiek tehát a nyolcas döntőben is a legjobbak lehetnek.

Lakner Gábor Az U20-as férfi kosárlabda-bajnokság első elődöntőjében a Falco KC és a házigazda Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia csapott össze egymással. Az alapszakasz első helyén végző szombathelyi gárda kezdett jobban, és az első félidőben uralta is a mérkőzést. A második félidőben Filipovics Márkó vezérletével a fehérváriak átvették az irányítást, és fordítottak is. A szombathelyiek azonban az utolsó percben visszavették a vezetést, és végül hatalmas csatában, 66-62-re győztek.

U20 fiúkosár

Jelenet a nap legjobb mérkőzéséről, a Falco-PVSK elődöntőről  •  Forrás: MKOSZ

„Nagyon jó mérkőzést játszottunk, mindkét csapat dicséretet érdemel. Az első félidőben abból játszottunk, amit megbeszéltünk, sajnos, a folytatásban már több hiba csúszott játékunkba. A végjátékban talán a nagyobb rutin döntött” – értékelt a győztes hadvezér, Váradi Attila.

„Gratulálok a csapatoknak, nagyszerű mérkőzést játszottak. Sajnáljuk az elszalasztott döntő lehetőségét, holnap harcba szállunk a bronzéremért ” – mondta a hazaiak mestere, a korábbi negyvenszeres válogatott center, Góbi Henrik.

A másik elődöntőben a PVSK és a nyitónap legnagyobb meglepetését szállító MTK-Törökbálint küzdött meg egymással. A pécsiek az első negyedben állva hagyták ellenfelüket, és tíz perc alatt tizenöt pont előnyt harcoltak ki. Az MTK végig futott az eredmény után, de a különbség nem változott lényegesen. A PVSK 77-62-re győzött és azzal bejutott a vasárnap 15 órakor kezdődő fináléba. Az elődöntő két vesztese 13 órakor mérkőzik meg a bronzéremért.

Az ötödik helyért a Budapesti Honvéd és a Vasas Akadémia csaphat össze, mindkét csapat kiütötte szombati ellenfelét a helyosztón. A Honvéd 101-66-ra múlta felül a Vásárhelyi Kosársulit, a Vasas 96-72-re győzött a Szolnoki Olaj KK ellen. A két vesztes a hetedik helyért mérkőzik meg 9 órától, míg a két győztes 11 órától lép pályára Székesfehérváron a torna utolsó napján.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS