A békéscsabai Viczián-családban mindenkinek a kick-boxról szól az élete. A 16 éves Roland világbajnoki címre hajt, míg ikertestvérei, Vivien és Dániel az idén szereztek vb-elsőséget. A kezdetekről a legidősebb fiút kérdeztük, akit a futball ígéretével lehetett rávenni a kick-boxra.
reb • „Tulajdonképpen az olyan gyerekeket keressük, mint ő, céltudatos, szorgalmas, élvezi a küzdelmet” – jegyzi meg Debreczeni Dezső, a Békéscsabai Lakótelepi SE kick-box edzője, amikor tanítványáról, Viczián Rolandról kérdezzük. Az Európa-bajnok 16 éves versenyző hatévesen ismerkedett meg a sportággal, s bár ma már el sem tudná képzelni nélküle az életét, a kezdetekkor vele nem tudta.
Viczián Roland (jobbra) világbajnoki címre tör
„Félős kisfiú voltam, és az szüleim úgy gondolták, kinövöm ezt, ha beíratnak kick-boxolni – mondja Roland. – Akkortájt egyáltalán nem tetszett a sportág, alig akartam elengedni anyukámat. Az edző végül azzal bírt maradásra, hogy a tréning előtt focizhatunk. Később fokozatosan megszerettem, és kiderült, van érzékem hozzá, így nagyon-nagyon örülök, hogy ott maradtam.”
A jelenlegi tréner, Debreczeni sokkal határozottabban fogalmaz: Rolandot a kick-boxra teremtették, hiszen hajlékony, gyors, ráadásul a korához képest érett, van esze a sportághoz.
Roland legkedvesebb élménye az eddigi legnagyobb sikere egyben: 2013-ban a kadetkorosztályban szerzett Európa-bajnoki címet. „Az egyik álmom teljesült akkor” – jegyzi meg. A másik vágya a világbajnoki cím.
Noha egész évben remekelt, s szinte nem volt olyan viadal, ahonnan ne aranyéremmel, legalábbis dobogós helyezéssel tért volna haza, megviselte, hogy éppen a dublini vb-n nem jött ki a lépés – igaz, a második mérkőzésén a későbbi győztestől kapott ki.
„Reménykedve utaztam el, mert egész évben nagyon jó formában versenyeztem – folytatja Roland. – Nehezen éltem meg, hogy nem sikerült győznöm, de a testvéreim miatt nem engedhettem meg magamnak, hogy szomorú legyek, mert akkor eltereltem volna a figyelmüket a saját feladatuktól. Végül összeszedtem magam, és igyekeztem segíteni nekik.”
Jól tette a dolgát, hiszen az ikertesók közül Vivien egyéniben, Dániel pedig csapatban győzött. Ha valahol, a Viczián-családban tényleg megdolgoznak a sikerekért, és nemcsak a gyerekek heti öt edzésére gondolunk.
Nem olimpiai sportág lévén – bármennyire is igyekszik segíteni a klub – nagy teher hárul a családra, hogy a szülők képesek legyenek finanszírozni a csemeték sportolását.
„Anyáéknak nehéz megoldani, hogy mindegyikünk versenyezhessen. A tesóim a MOL Új Európa Alapítványtól kapott támogatás nélkül nem is tudtak volna eljutni a világbajnokságra. Több viadalon is éreztem már, hogy nem tudok felszabadult lenni, mert azon gondolkozom, hogyha nem érek el jó eredményt, akkor hiába hoztak áldozatot a szüleim.”
Roland jövőre korosztályt vált, már a juniorok között versenyez – tervei szerint, ahogyan legutóbb, 57 kg-ban –, s ha rajta múlik, már nem sokat kell várni arra, hogy ő is világbajnoki aranyérmet tegyen a családi vitrinbe.
