Obama szerint Woods újra szenzációs lesz

tigerwoods.jpg

Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke szerint a szexbotránya után az áprilisi US Mastersen visszatérő golfbajnok, Tiger Woods ugyanolyan kiválóan fog játszani a jövőben is, mint korábban.

    "Azt hiszem, Tiger megértette, hogy becsapta, elárulta a családját, s ezt most jóvá kell tennie – mondta Obama a Fox Newsnak adott interjújában a világelső hűtlenségével kapcsolatban. – Ezt a problémát neki kell személyesen megoldania, s remélem, hogy képes lesz rá. Abban pedig biztos vagyok, hogy ugyanolyan csodálatosan fog golfozni, mint eddig."

    A Major-tornákon 14-szer győztes Woodsot egyik vetélytársa, a tavalyi Mastersen második Kenny Perry is a védelmébe vette, sőt az egész országot kérte meg, hogy bocsásson meg neki.

    "Mindannyian követünk el hibákat – nyilatkozta a 49 éves játékos. – Bízom benne, hogy olyan ország a miénk, amely megbocsát neki. Azt gondolom, mindenki megérdemel egy második esélyt."

    Perry azt is elmondta, ha legközelebb találkozik Woodsszal, megöleli majd, és felajánlja neki a segítségét.
    A világ legjobban kereső sportolójáról decemberben derült ki, hogy éveken keresztül több nővel is csalta feleségét. Woods elismerte hűtlenkedéseit, s februári sajtótájékoztatóján jelezte, hogy az év elejétől pszichológiai terápián vesz részt. Áprilisi visszatérésének hírét kedden közleményben tudatta a világgal.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.