Akik tudják, hogy a Twizy egy elektromotorral hajtott kétüléses városi minijárgány, bizonyára meglepődnek a hír hallatán, hiszen eddig nem kimondottan a sportos tulajdonságairól volt híres. Sőt, ha nagyon akadékoskodunk (legalább annyira mint az illetékesek, akik kis hazánkban igyekeznek tudomást sem venni a létezéséről, nehogy elterjedhessen nálunk is) még az is kérdés, hogy az európa nagyvárosaiban egyre népszerűbb zéró emissziós Twizy esetében, autóról vagy négykerekű motorkerékpárról van szó.
A Renault F1 Motorsport csapata úgy döntött megmutatja a világnak, hogy a sok versenytechnológia és műszaki megoldás nem öncélú játszadozás, hiszen ezeknek a fejlesztéseknek helye van a hétköznapi autókban is. Ezt bebizonyítandó megalkották a Renault Twizy F1-es változatát.
A mozgékony elektromos kisautót teljesen átalakították. A munka a KERS beintegrálásával indult el, így az eredetileg 10.000 fordulat/percre képes elektromotor mellé beépítették az F1-esekben megtalálható rendszer részét képező – akár 35.000 ford/percre képes – 82 lóerős elektromotort, és a hozzá tartozó megnövelt kapacitású akkucsomagot, ami a Renault motoros F1-es versenyautókban biztosítja egy-egy gyorsítás esetén a plusz lóerőt. Természetesen bele került a nagyon hatékony F1-es energivisszanyerő rendszer is, így a fékezéskor felszabaduló hőenergia és a lassítások amúgy elszálló mozgási energiái is visszajutnak a rendszerbe, ezzel biztosítva a „kakaót” a motoroknak. Bár a végsebességet kellő önmérséklettel 110 km/órában limitálták a sportosztály munkatársai, a megvadított Twizy így is simán legyorsulja a Megane R.S. változatát, ami azt jelenti, hogy az állórajt után 6 másodperccel százon áll a mutató.
Maga a KERS (Kinetic Energy Recovery System) három összetevőből áll:
1. egy elektromos Motor-Generátor egység
2. egy igen hatékony Litium-ion akkumulátor csomag
3. és a KCE (KERS Control Unit), azaz a KERS vezérlő rendszere
Az F1-ben jelenleg használt V8-as motorok esetében az elektromotor direktben a főtengelyre csatlakozik, és így látja el a feladatát. A Twizy esetében azonban, mivel sehol egy V8-as, a két elektromotort kötötték össze. Mivel a tervezők itt nem számolhattak olyan végsebességgel, amiből bőven lehet energiát spájzolni, egy gombot helyeztek el a szintén a versenysportból érkező kormányon, amivel egy a kerékpár dinamó elvén működő rendszert lehet aktiválni a KERS akksijainak a feltöltésére. Az F1-es jövevénytechnológia révén az így összegyűjtött energiával 14 másodpercen keresztül lehet a széria 15 lóerő helyett 100 lóerőt produkálni. Ezt azután a percenként 35.000-es fordulaton dolgozó motor tudja hatékonyan mozgási energiává alakítani, és ezzel fergeteges tempóra képessé tenni ezt az amúgy szelíd, 564 kilógrammos városi minit.
Egyébként az egész KERS rendszer akkumulátor csomaggal együtt éppen 30 kilogrammot nyom. A megnövelt teljesítmény miatt vízhűtést és nagynyomású kenőrendszert kapott a motor egység, hogy az alkatrészek bírják az extrém terhelést.
A Renault Motorsport csapata persze arról is gondoskodott, hogy a látvány is kellőképpen magávalragadó legyen. Így azután a Twizy-t ellátták a forma egyes autókról ismert karosszériaelemekkel. Megkapta a látványos első spoilereket, a hátsó szárnnyat diffuzorral és az integrált esőlámpával, sőt a versenyautók oldalsó „szekrényét” is ráaplikálták az amúgy bohókás karosszériára. Ezek után már az utastér se maradhatott ki. A kormány a Formula Renault 3.5-ből érkezett, de egy kicsivel megnövelték az átmérőjét és hozzáalakították a KERS-el felszerelt négykerekű különlegességhez. A vezető például a kormányon lévő négyfokozatú forgó kapcsolóval tudja meghatározni, hogy mennyi energiát raktározzon el a rendszer a KERS akkumlátorcsomagjában, egy másik forgatható gommbal pedig hat előbeállítás segítségével a felhasználandó plusz energia mennyiségéről dönthet.
A kormányon egy display is helyet kapott, amin többek között nyomonkövethető az akkumulátorok töltöttségi szintje, a hűtővíz hőmérséklete, és az olajnyomás is. A műszerfalon helyet szorítottak a Renault R.S. modelljeiben is megtalálható fedélzeti monitornak, ahol nyomonkövethetjük a gyorsulási adatok alakulását, a köridőket, és sok más egyéb infót is kaphatunk, de a szórakoztatásunkról sem feledkeztek meg, így a rádió és az internet is tartozéka a rendszernek.
Amikor az energiacsomagot aktiváljuk hogy fénysebességgel távozzunk a többiek köréből, erről a diffuzorba beépített esőlámpa bekapcsolódásával tájékoztatja a Twizy a forgalom résztvevőit. Persze ahhoz, hogy ez az erő a talajra átvihető legyen a széria virslik helyére látványos szélességű versenygumik kerültek, de áthangolták a futóművet és a fékrendszert is.
KERS
Kinetic Energy Recovery System (a kinetikus energia visszanyerésére szolgáló rendszer), amelyet 2011-ben, egy év kihagyás után folyamatosan alakalmaznak az F1 mezőnyének autóiban. Leginkább a fékezésből felszabaduló hőenergiát alakítják át és használják fel a teljesítmény növelésére. A szabályok szerint a versenyzők körönként maximum 400 kJ-al gazdálkodhatnak, és előzéseknél a műszerfalon lévő gomb megnyomásával juthatnak jelen esetben 82 lóerőhöz.
A KERS műszaki megoldásai egyenlőre szabadon variálhatók. A csapatok többsége egy generátorhoz hasonló rendszer alkalmazásával a fékezés kinetikus energiájára is vadászik, de létezik egy a másik megoldás is, bár ezt még egyetlen csapat sem alkalmazza. Ez egy olyan lendkeréken alapul, amiben egy extrém magas fordulatszámon rotálva forgó vákumszivattyú dolgozik. Ezt egy fokozatnélküli (CVT) áttétellel hangolják össze. Ennek az erejét igen precízen lehet szabályozni, de egyenlőre a csapatok a helyigénye miatt nem alkalmazzák.
-bögi-



