Olimpia 2024: nőhet Budapest esélye a rendezésre

roma

Szégyen lenne, ha Róma visszalépne a 2024-es olimpiai pályázattól Giovanni Malago, az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) elnöke szerint.roma

Úgy véli, Olaszország hitelességét fenyegeti, ha a főváros visszavonja a kandidálást, és ez egyben az olasz sportélet veresége is lenne. Hangsúlyozta: az utolsókig bízik abban, hogy Róma főpolgármestere nem mondja le az olasz főváros jelölését.

Virginia Raggi főpolgármester korábbi ígéretei szerint a héten jelenti be, hogy az Örök Város folytatja-e a kandidálást vagy pedig visszalép. A városházáról származó információk szerint a főpolgármester kedden foglalkozik az olimpiai pályázattal.

Római sajtóértesülések szerint Raggi a hivatalos bejelentés előtt még találkozni kíván Giovanni Malagóval és Luca di Montezemolóval, a római olimpiai kandidálást vezénylő bizottság elnökével.

Raggi soha nem titkolta, hogy az anyagi nehézségekkel és korrupciós botrányokkal küzdő Róma számára nem tartja elsőrendűnek a nyolc év múlva esedékes játékok megrendezését. Nemet mondott az olimpiára Beppe Grillo, a római főpolgármester mögött álló 5 Csillag Mozgalom (M5S) vezére is. Ugyanakkor a római sajtó szerint a fővárosi önkormányzati testület többsége az olimpiai jelölést támogatja.

„Optimista vagyok annak ellenére, hogy Beppe Grillo nemet mondott. A CONI és a római önkormányzat között volt egy megállapodás, mi azt kérjük, hogy az utóbbi három évben a jelölésért végzett munkánkat tartsuk tiszteletben. Jelenleg a kandidálás megerősítéséről van szó, a rendezésről való döntés jövő szeptemberben lesz Limában” – hangsúlyozta a CONI elnöke. Ugyanakkor hozzátette, hogy visszalépés esetén „valakinek vállalnia kell a felelősséget”.

Giovanni Malago szerint a visszalépés „borzasztó nemzetközi szégyen” lenne és Olaszország hitelességét sodorná veszélybe. Megjegyezte, hogy az esetleges negatív döntés nem az ő személyes veresége lenne, hanem az olasz sportéleté, mivel azt jelentené, hogy „a politika beleszólt és felülírta a sport döntéseit”.

A CONI vezetője emlékeztetett, hogy a 2024-es olimpia költsége nem Róma lakosságát terhelné, és mintegy 177 ezer munkahelyet teremtene. Kiemelte, hogy a felmérések szerint a 18 és 25 év közötti fiatalok többsége támogatja az olimpiai kandidálást. Korábban Giovanni Malago úgy fogalmazott, hogy ha Róma most lemond a jelölésről, a következő harminc vagy akár ötven évre eleshet az újabb olimpiai rendezéstől.

Amennyiben a római pályázatot visszavonják, a kandidáló Budapest mellett már csak két város marad versenyben, Los Angeles és Párizs.

MTI

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS