Olimpiai előpróba

Meg is lepte, nem is a MOL Új Európa Alapítvány által támogatott Kopasz Bálint (19) az edző-édesanyját, Demeter Irént, hogy a dobogó harmadik fokára állhatott fel a Moszkvában rendezett felnőtt kajak-kenu Európa-bajnokságon. A mindig szerény algyői fiú ezúttal sem értékeli túl a sikert, viszont nagy dobásra készül a páros: az olimpián induló négyesbe pályázik.

reb Nem is oly rég még a Hawaii-on töltött edzőtáborról beszélgettünk a 19 éves Kopasz Bálinttal, aki már akkor jelezte: a fő cél a minszki U23-as világbajnokságon való szereplés, de megpróbálkozik a felnőttek között is, hogy kiharcolja az olimpiai indulás jogát. Ilyen fiatalon, a magyar mezőnyben? Kicsit hitetlenkedtünk.

Feleslegesen.

A kajakos és édesanyja (aki egyben az edzője) ugyanis nagyon tud valamit. A második olimpiai válogatón a végül az indulást megszerző Dombvári Bence mögött nem sokkal lemaradva ért célba Kopasz.

A produkciónak köszönhetően is indulhatott a moszkvai felnőtt Európa-bajnokságon, amelyen aztán harmadik lett.

kopasz_balint_mkksz_moszkva

Kopasz Bálint: harmadik hely a felnőtt Eb-n

„Ha a második válogató eredményét nézem, nem lepett meg a teljesítménye, hiszen ott Bencével világszínvonalú, a Maty-éren sosem látott időeredményt értek el – mondja Kopaszné Demeter Irén. – Ha viszont arra gondolok, hogy ezzel az alkattal, felnőtt férfiak között a dobogóra állhatott… Amikor Moszkvában elsétáltunk más országok sátrai előtt, sokan szó szerint Bálint után fordultak, ki ez a fiú? Hihetetlenül örülünk, különösen, hogy a legrosszabb, azaz az egyes, szeles pályán lapátolt.”

Ahogy a szezon elején, továbbra is a július végi minszki korosztályos vb-szereplés a cél, az U23-asok között az egyes indulás. Közben azonban felpezsdült az élet: a felnőttválogatót megnyerő felnőttnégyes csupán hetedik lett az orosz fővárosban, így Storcz Botond felnőtt-vezetőedző új viadalt ír ki. A Kammerer Zoltán fémjelezte egységgel szemben több kvartett is formálódhat, s bizony a MOL Új Európa Alapítvány által támogatott Kopasz is pályázik valamelyik helyre.

Mint mondja, egyelőre korai bármiről nyilatkozni, hiszen még semmi sem dőlt el.

„Nagyon kétséges, milyen négyes állhat össze, de valószínű, hogy Bálint az egyes vagy a kettes beülőbe kerülhetne. Az ő felnőttekhez képest gyenge testalkatával nem lenne érdemes a hajóban hátrébb ülve rémisztgetni a legjobbakat” – nevet a az edző-mama.

Különben is, a fia rendkívül higgadt, semmi sem zökkenti ki a nyugalmából, így nem roppantaná meg a tét sem, hogy akár az olimpián sztrókoljon négyest. Alátámasztja mindezt, hogy az érettségi, hajóproblémák és osztálytárs halála miatt rendkívül zaklatottra sikerült a felkészülés, mégis, láthatjuk, milyen eredményeket ért el.

„Ha Bálint teljesítményét nézem, feltétlenül helye van a játékokon. Persze, az még kérdés, hogy milyen egység áll össze, mert a válogatási elvek szerint bárki megméretheti magát.”

Segíthet, hogy a szakemberek maximálisan elismerik a szerény és sokra hivatott kajakos nem mindennapi teljesítményét, Storcz Nádas Bencével együtt Kopaszt is név szerint méltatta a hazaérkezést követő sajtótájékoztatón.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS