Önmagával is tusakodva

Úszásról váltott öttusára a Mol Új Európa Alapítvány 17 éves támogatottja, Kardos Bence, aki az összetett műfajban éppen a változatosságot imádja. Nemrég nemzetközi terepen szerepelt sikeresen, s ha rajta múlik, nyáron a korosztálytól búcsúzva megmutatja oroszlánkörmeit az ifjúságiak között.

reb Emlékezetes verseny lett Kardos Bencének a március második felében rendezett fehérorosz nyílt ifjúsági bajnokság Minszkben. Nem mintha a második hely dobta volna fel különösebben a gyömrői Trion SC 17 éves versenyzőjét, sokkal inkább az, hogy még soha életében nem vívott jobban:

KardosBence

Kardos Bence imádja az öttusában a változatosságot  •  Fotó: MÖSZ

„Csak felkészülési versenynek tekintettem, és nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam az egyes számokban. Különösen a vívás ment remekül, sok olyan akciót tudtam végrehajtani, amilyet élesben korábban még sosem sikerült. Nagyon jól jött a fontosabb hazai versenyek előtt, bízom benne, hogy önbizalmat ad a válogatókra.”

A megméretések előtt Kardos rendre izgul, de a nagyobb baj mégis az, hogy verseny közben nem tudja kihozni magából a maximumot. Például a múlt hét végi székesfehérvári utánpótlás-bajnokságon saját bevallása szerint fejben még Minszkben járt, azt hitte, ami ott működött, hazai terepen is sikert hoz, s nem reagált időben az új helyzetekre.

„Több verseny úszott már el azon, hogy nem koncentráltam eléggé, vagy az adott szereplés helyett a távolabbi világversenyen járt az agyam – vallja be önkritikusan a Mol Új Európa Alapítvány által felszerelésvásárlásban támogatott öttusázó. – Olykor annyira szétszórt vagyok, hogy vívásban már az ellenfél és a bíró is rám vár a páston, vagy amikor már be is kötöttem, akkor jövök rá, hogy nem hoztam magammal a sisakomat… Szilárdi Katalin sportpszichológussal dolgozunk ezen, és úgy érzem, jó úton haladok a leküzdésében.”

Bár a gondolatai olykor elkalandoznak, a szeretett sportág mindig a fejében jár. Gyerekként a Kőbánya SC-ben kezdett úszni, ám hat évvel később váltott, mert nem élvezte a tempózást, nem fektetett bele elég energiát, így az eredmények is elmaradtak. Bence ma már mosolyogva gondol arra, hogy a vízilabdával is kacérkodott. Végül az édesanyja javaslatára kötött ki az öttusában.

„Nagyon élvezem, hogy reggel úszom, délután pedig teljesen más műfajban edzek. Összességében erősnek, gyorsnak, egyúttal taktikusnak és ravasznak kell lenni, ezért sem tudnám megmondani, melyik a kedvenc számom. Az öttusában éppen a változatosság a legjobb.”

Bár heti húsz edzése van, a szabadidő szót nem csupán a lexikonból ismeri: szívesen kapcsolódik ki a barátokkal vagy kirándul a családdal. Az idén viszont minden egyéb program kissé háttérbe szorul, hiszen utolsó éves ifjúságiként – a tavalyihoz hasonlóan – szeretné kivívni a részvételt a korosztályos világ- és Európa-bajnokságra, hogy még utoljára „odapörköljön” a riválisoknak.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS