Orbán új szerződése a Bayern elleni rangadón is múlhat

Willi Orbán előző idénye nem alakult a legjobban, hiszen súlyos térdsérülése miatt mindössze 12 bajnokin játszhatott, ráadásul kezdőcsapatbeli helyét és kapitányi karszalagját is elveszítette Lipcsében.

A mostani szezon viszont remekül alakul a bekk számára, hiszen ismét megszilárdította helyét a klubjában, a harmadik forduló óta mindössze két meccset mulasztott el a Bundesligában, az utóbbi hat találkozón végig a pályán volt, és a három-, illetve négyvédős rendszerben is Julian Nagelsmann egyik legfontosabb hátsó pillére. Ehhez hozzájárult Orbán megbízható védőmunkája és remek passzjátéka is, amely a Bielfeld ellen csúcspsodott ki igazán, megdöntötte az egy mérkőzésen belül adott passzok számának idényrekordját (163 a csúcsa) a német bajnokságban.

Mindemellett a válogatottban is kiváló teljesítménnyel rukkolt elő, gólt szerzett például a lengyelek elleni vb-selejtezőn. Ezek a lap szerint összességében ismét megszilárdították Orbán önbizalmát, alapembernek számít Lipcsében, és klubja szeretné, ha a közös munka hosszabb távon is folytatódna.

Orbán jelenlegi szerződése – akárcsak egy másik kulcsjátékosé, a svéd Emil Forsbergé – 2022 nyaráig szól jelenleg az RBL-nél, és a klub nem engedheti meg magának, hogy mindkettejüket elveszítse – ahogy erről klub vezérigazgatója, Oliver Mintzlaff is beszélt már. A portál szerint meggyőzésükben fontos szerepet játszhatnak majd a trófeák is.

Az első nagy lépést efelé a Bayern München elleni, szombati (18:30) csúcsrangadó jelentheti, amelyen egy esetleges győzelemmel a hazai pályán játszó Leipzig egy pontra megközelíthetné a Robert Lewandowskit hetekre elveszítő listavezetőt. A lap szerint Orbán meggyőzésében már ez a találkozó komoly szerepet játszhat majd, ha sikerrel veszi klubja az akadályt.

Magyarországon kitört az evolúció, 15 perc terror Andorrában – lapszemle