Óriási bajban a Zvezda – Pontlevonással kezdődött a csapat számára az idei év

Vaterpolo-Zvezda mojacrvenazvezda

A hétvégén megkezdődött a Regionális Liga, azonban nem a meccsekről szól eddig az idei év a Zvezdának, hanem a pontlevonásokról. A patinás szerb klub a büntetés miatt az utolsó helyre csúszott vissza és a kiesés szinte biztos a legjobbak közül a 2013-ban még BL-győztes csapat számára.Vaterpolo-Zvezda mojacrvenazvezda

Mint beszámoltunk róla, a Crvena Zvezda új játékosokkal próbált erősíteni januárban. Hét új pólós is érkezett a szerb klubhoz, akiket a hétvégén szerepeltetett a Radnicski és a Vojvodina ellen a vezetőség. Három játékos – Filip Kljajevics, Dragan Draskovics és Serdjan Akszentiev – , azonban nem játszhatott volna, mint utóbb kiderült, hiszen nem voltak rendben a papírjaik. A csapat mindkét meccsét megnyerte, de az “asztalnál” végül elvesztette őket. Mindkét meccset 5-0-ás vereséggel írták jóvá és hat-hat pontot le is vontak az együttestől, ezzel az utolsó helyre szorult a 2013-ban még BL-győztes Zvezda.

Természetesen a klub megtesz mindent annak érdekében, hogy a súlyos szankciót enyhítse a szövetség, de úgy látszik, hogy tarthatlanok. A csapat a büntetéssel szinte lehetetlen helyzetbe került, ami a bentmaradást illeti az A-jelű tizesben, hiszen a lemaradásuk a még bentmaradó Vojvodinával szemben tizenkét pont, igaz még hét meccs vár a belgrádi együttesre.

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS