Lillehammeri fogadalom

Ünnepélyes keretek között tettek fogadalmat a február 12-én kezdődő lillehammeri ifjúsági téli olimpián részvevő sportolóink. A fiatalok a Larus Rendezvényközpontban a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésére érkezett olimpiai világ- és Európa-bajnok klasszisok, neves sportvezetők előtt mondták el esküjüket.

Pusztai Viola „Jó érzés rátok nézni, ahogy így együtt, fent álltok a színpadon – kezdte köszöntőjét Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a lillehammeri ifjúsági téli olimpiára utazó, tizenöt sportoló eskütételén.

− Az első akadályon már túlvagytok – folytatta. – Az olimpiai kvalifikáció sokszor nehezebb, mint a jó szereplés. Különleges élményben lehet részetek, legyetek felszabadultak, élvezzétek az ötkarikás játékok minden pillanatát!

A lillehammeri ifjúsági téli olimpiára utazó tizenöt versenyző Fotó: Ficsór Zolt

A lillehammeri ifjúsági téli olimpiára utazó tizenöt versenyző  •  Fotó: Ficsór Zolt

A fiatalokat a színpadon a különböző téli sportágakat képviselő mentorok fogadták, az esküt az olimpiai ezüstérmes, világbajnok műkorcsolyázó Regőczy Krisztinával mondták, aki útravalóként azt tanácsolta nekik, hogy csak a saját elvárásaikkal törődjenek.

A rendezvénye a MOB-ülésre érkezett olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportolók és neves sportvezetők is részt vettek.

A sportolók az ünnepélyes eskütétel után elmondták, bizakodva és izgatottan várják a lillehammeri játékokat. A február 12-én kezdődő viadalig már csak a gyakorlatok csiszolása, a formaidőzítés van hátra, illetve akadt olyan versenyző is, aki az eskütétel után versenyre utazott.

Abban mindannyian biztosak, hogy az 1994-ben felnőtt téli olimpiának otthont adó Lillehammer most is remek házigazdája lesz a viadalnak. A helyszínről dr. Nagy Zsigmond csapatvezetőt kérdeztük:
− Csodálatos, mesebeli helyszín, egyben komoly sportlétesítményekben gazdag kisváros. Bizonyította 1994-ben, hogy képes magas színvonalú világesemény megrendezésére is, és azóta is számos, rangos nemzetközi viadalnak is otthont adott. A norvégok nem is titkolják, hogy a az 1994-es tapasztalatokra, tradíciókra építenek, és én úgy gondolom, ez mindenképpen emeli az ifjúsági játékok rangját.

A Magyar Olimpiai Bizottság nem fogalmazott meg elérhetetlen célokat az ifjúsági olimpiára, a tisztes helytállással ugyanis már elégedett lenne. A részvételt kiharcoló fiatalokra pedig már most büszkén tekint.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS