Új klubban folytatja a 19 éves Miklós Gergő, aki – mint mondja – a junior Eb-n magát is meglepte a teljesítményével. Orosházán azzal borítaná a papírformát, hogy a fiatal csapat a felsőházba jut. reb Alig egy hete ért véget a férfi junior kézilabda Európa-bajnokság Ausztriában, ahol a magyar válogatott a kilencedik helyen zárt, Miklós Gergellyel a kapuban. A 19 éves hálóőr az eredményt látva semmiképpen sem elégedett: mint mondja, szerettek volna a legjobb nyolc közé jutni, ám túl erős csoportba kerültek (a svédek például ezüstérmesek lettek). Egyetért azzal, amit korábban Csoknyai István szövetségi edző is nyilatkozott honlapunknak, azaz: megilletődött volt a csapat az első két, mindent eldöntő mérkőzésen. Abban is csatlakozik a mester véleményéhez, jelenleg ennyire képes az együttes, viszont úgy érzi, helyes útra léptek. Egy év múlva a világbajnokságon jobb eredményre számít, titkos álma az érem. A kile…
Folytassa a cikk olvasását: (Oros)házi feladat