Orosz Pál: „Most már azért másképp néznek nemzetközi szinten a Ferencvárosra” – ennyi pénzt keresett eddig a klub

Az eddigi teljesítményről

– Persze jó szereplést vártam, de látva a csoportban a csapatokat, ennyire jót azért nem. Az ember mindig optimista, előre tekint, de azért az, hogy négy fordulót követően már mindhárom csapatot megvertük, aki a csoportunkban van, fantasztikus eredmény, amit kevesen vártak – kezdte Orosz Pál a Sportrádiónak. Nagyon fontos volt, hogy az első mérkőzésünket hazai pályán megnyerjük, mert az az egész sorozatot meghatározhatja, mint ahogy meg is határozta. Utána azért kevesen fogadtak volna a mi győzelmünkre, hiszen a Monaco egy borzalmasan erős csapat. Nagyon jó taktikát talált a szakmai stáb, fegyelmezetten játszottunk, és megérdemeltük ott is a győzelmet.

Utána jött a belgrádi mérkőzés, ahol talán nem annyira voltunk fegyelmezettek, mint az elvárható lett volna, és talán ennek az oka, hogy beleszaladtunk a késbe, de akkor is lehetett látni, hogy ez a csapat egyben van, és nem biztos, hogy a visszavágón probléma lesz.

– A budapesti találkozón pedig újra egy igazi egymásért játszó csapat voltunk, mindenki kisegítette a másikat, kúsztunk-másztunk, hogyha kellett, jól is játszottunk.

A Fradi helyéről a nemzetközi futballban

– Most már azért másképp néznek nemzetközi szinten a Ferencvárosra, mint pár évvel ezelőtt. Reméljük, hogy már a középmezőnynek az elején vagyunk, de nyilván vannak bizonyos szintek, amik nem elérhetők.

– A 90-es éveket megelőzően volt az az időszak, amikor a topklubok nagyon el tudtak lépni tőlünk. Tehát ahol már idejekorán üzletként tekintettek a labdarúgásra, és nem feltétlenül csak sportként kezelték. Ezek a szintek már nem valószínű, hogy elérhetők lesznek belátható időn belül, hiszen akkor lett a financiális különbség is. Ellenben a középmezőny elejéhez lehet tartozni, és szerintem arrafelé tart a Ferencváros. Regionálisan már egy meghatározó csapat vagyunk, és láttuk, hogy van keresnivalónk adott esetben olyan ellenfelekkel szemben is, mint a Celtic vagy sorolhatnám.

A régióban van egy pár kiemelkedő együttes, ilyen a Slavia Praha, őket is sikerült megvernünk. A Ludogorecet úgyszintén. Most pedig a Zvezdát is, így a régióban már mindenféleképpen egy meghatározó és kiemelkedő csapattá váltunk.

Pászka Lórándról

– Jó volt látni, hogy tényleg egymást segítették ki a srácok, hogyha valaki hibázott, akkor mentünk tovább. Szegény Pászka eladta a labdát, abból kaptuk a gólt, és az is egy nagyon dicséretes dolog, hogy utána semmiféle frusztráció nem látszott rajta. Mert azért ne feledjük, hogy az NB II-ből jött, itt nőtt fel a Fradiban, és egy ilyen mérkőzésen komoly kvalitásról tett tanúbizonyságot.

A továbbjutási esélyekről

– Külön jó látni, hogy a megszerezhető 12 pontból 9 a miénk, ez tényleg fantasztikus eredmény, most már karnyújtásnyira van a nagy siker, de nem akarok számolgatni. Olyannyira nem, hogy pont arról beszéltünk a srácokkal, hogy nem feltétlenül azt kell számolni, hogy most mi kell történjen ahhoz, hogy mondjuk a Konferencia Ligában továbbjussunk a tavaszi szezonra, hanem hogyha már a csoport élén vagyunk, akkor próbáljunk meg valami csodát tenni a hátralévő meccseken is. Jól fel kell térképezni majd az ellenfeleinket, újra meg kell nézni, hogy az eddigi tapasztalatok alapján milyen gyenge pontjaik vannak, ők ezt ugyanígy meg fogják nézni – mert ez nemcsak egy fizikális és mentális, hanem egy taktikai csata is.

A bevételekről

– Mostanra már azért valamennyi pénz bejött, nagyságrendileg 2,5 milliárd forintot kerestünk eddig az idei nemzetközi szereplésünkkel, ami nyilvánvalóan meghatározó összeg, főleg a mostani időszakban. De még nem jutottunk tovább a csoportból, az elkövetkező időszakban arra kell figyelnünk, hogy ezt megoldjuk.

MK: “Az, hogy mi kiejtsük a Fradit, talán túl nagy csoda lenne” – az NB III-as klubnál nem örülnek, hogy most találkoznak a címvédővel