Szabina, Hanna, és Réka is közel voltak az éremhez Budvában

Öten léphettek ringbe a montenegrói a női Európa-bajnokság ötödik versenynapján, amely már az érmekről döntött Budvában. Szűcs Szabina, Lakotár Hanna, és Hoffmann Réka sem állt attól messze, hogy a maga javára fordítsa a negyeddöntőit, de egy kis plusz a mai napon hiányzott mindannyiójukból.

Seres Attilának nem volt könnyű dolga a mai versenynapon, miután mindegyik versenyzője vesztesen hagyta el a ringet, de az érem lehetősége még nem úszott el, ehhez a hatodik napon legrutinosabb ökölvívónknak, Nagy Timinek kell megragadni a sors által nyújtott kedvező lehetőséget.

Lakotár Hanna egy olyan finn ökölvívó ellen lépett ringbe, akit nagyon jól ismert a legutóbbi edzőtáborból, de energiája nagyon korán fogyott el, és hiába volt technikailag képzettebb, nem sikerült hozni az érmet Budvában. Szűcs Szabina első magabiztos győzelmét követően a két súlycsoporttal lejjebb lépő görög ellenfelét nem tudta megoldani, a stratégiai terveket nem tudta végrehajtani, így egy szoros vereség lett a vége.

Hoffmann Réka előzetesen nem volt esélyes ukrán ellenfelével szemben, de ezt majdnem át tudta fordítani, nála csak tényleg nagyon kevés kellett volna a sikerhez. Szeleczki Lilla 19 évesen rutint szerzett az Európa-bajnokságon, tőle egy tizennyolc évvel idősebb, az idei Vb-n bronzérmes bolgár klasszissal szemben tapasztalhatta meg, hol tart a nemzetközi élmezőny. Lakos Regina egy súllyal lejjebb szerepelt a korábbiakhoz képest, de Vb-negyeddöntős örmény ellenfele sokkal nagyobb tapasztalattal rendelkezik.

A regisztrált 164 versenyzőből 154 meg is érkezett a montenegrói kisvárosba, összesen 30 nemzetet képviselve. Anglia, Azerbajdzsán, Bulgária, Csehország, Dánia, Finnország, Franciaország, Görögország, Grúzia, Hollandia, Horvátország, Írország, Koszovó, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Moldova, Montenegró, Németország, Olaszország, Örményország, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szerbia, Szlovákia, Törökország, Ukrajna, és Wales vesz részt az idei női Európa-bajnokságon.

„Borzasztó volt a mai nap. Öt mérkőzést vívtunk az éremért, és mind az ötöt sajnos elbuktuk. Szűcs Szabina és Hoffmann Réka volt a legközelebb, de ők sem tudták meglépni ezt a szintet.

48 kg-ban Szeleczki Lilla két meneten keresztül próbálta felvenni a harcot a rutinos bolgár Aszenovával, azonban a harmadik menetre teljesen elfáradt. 52 kg-ban Lakotár Hanna hozta az első menetet a finn Jokiaho ellen, a második menetre azonban sajnos fejben szétesett, így nem tudott érmet szerezni Budvában.

57 kg-ban Szűcs Szabina bal egyenesei most nem úgy működtek, ahogy szoktak, így taktikát kellett váltani, ez azonban már késő volt. Sajnos elengedtünk egy érmet ebben a csatában, megoldható feladat volt. A nagyobbak között, 70 kg-ban Lakos Reginának túl erősnek bizonyult az örmény Ani Hovszepjan.

A +81kg-ban Hoffmann Réka jól kezdett, a második menetben azonban megállt teljesen. A harmadik menetre visszajött, és újabb szoros menetet bokszolt az ukránnal, ez azonban kevés volt a győzelemhez. Úgy gondolom, ha Réka jobban hisz magában, akár nyerhetett is volna,” nyilatkozta a negyeddöntős versenynapról Seres Attila.

A magyar csapat párosítása ötödik napi eredményei:

48kg, a 4 közé jutásért: Szeleczki Lilla – Szevda Aszenova (bolgár) 0:5

52kg, a 4 közé jutásért: Lakotár Hanna – Emma Jokiaho (finn) 0:4

57kg, a 4 közé jutásért: Szűcs Szabina – Olga Pavlina Papadatou (görög) 0:5

70kg, a 4 közé jutásért: Lakos Regina – Ani Hovszepjan (örmény) – döntő fölényes vereség a második menetben

+81kg, a 4 közé jutásért: Hoffmann Réka – Marija Lovcsinszka (ukrán) 0:5

A magyar csapat hatodik napi párosítása:

81kg, a 4 közé jutásért: Nagy Tímea – Eda Yenilmez (török)