Örülünk, Vincent! – Pintér Noah mélyvizes sikere, bajnok lett az UVSE

Örülünk, Vincent! – Pintér Noah mélyvizes sikere, bajnok lett az UVSE
Kormány Sport

Hatalmas teljesítménnyel megnyerte az UVSE vízilabda-együttese az országos gyermek bajnokságot. A fantasztikus csapatsiker mellett mindenképpen említésre méltó Pintér Noah neve, akiről korábban Madaras Norbert kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó is azt mondta, hogy ebben a sportban a helye. Láss csodát, a 2009-es születésű tehetség most a két korosztállyal idősebbek között lett holtversenyben a nyolcasdöntő egyik legeredményesebb játékosa. Noah-val és édesapjával, Pintér Zoltánnal beszélgettünk célokról és terhekről, múltról és jövőről, a szülői háttérről, az országos bajnoki címről és a csapatról.

Korényi Balázs játékosai hatalmasat küzdöttek az ob-döntőben is, az utolsó negyedes kemény védekezésüknek és hajrájuknak köszönhetően pedig 14-10-es arányban felülmúlták a KSI-t, ezzel az ő nyakukban csilloghatott az aranyérem.

„Nagyon büszkének éreztem magamat, mikor nyertünk, meg hát a csapatra is nagyon büszke voltam, hogy egy ilyen dolgot megcsináltunk. Méghozzá úgy, hogy a második negyedben az ellenfél vezetett 5-2-re, de az utolsóban összeállt a védekezésünk, hatot lőttünk, és visszahoztuk a meccset. Edzeni kell tovább, nem állunk meg. Még mindenkinek kell egy kis idő, hogy felfogja, mi is történt” – értékeli a döntőt Noah.

Persze a sikerhez szükség van egy olyan edzőre is, aki érti a srácok nyelvét, ez mérföldkő lehet.

„Korényi Balázs nem is az edzője, hanem a bátyja, a barátja, úgy fogalmazott Noah” – meséli Pintér Zoltán.

„A Balu még játékos, igaz kiöregedő, de benne van a vízilabdában, és tudja a dolgokat. Ráadásul azt is, hogy mit miért csinálunk, mi, fiatalok. Nagyon jól megérti a gyerekeket. Amikor elérünk egy ilyen nagy sikert, akkor belelökjük az edzőt a vízbe, ez pedig elképesztően jó érzés. Ő megérdemelte, hogy belökjük a vízbe, mert nagyon sokat dolgozott azért, hogy ez összejöjjön, és ott legyen, ahol most van. Azt kívánom a csapatnak, hogy legyen mindig jó a kapcsolat egymást közt, maradjunk együtt, és tartsunk össze, bármi van” – folytatja Noah.

UVSE-KSI 14-10 (2-3, 1-2, 5-4, 6-1)
Gólszerzők: Kovács L. 3, Szalay Bobrovniczky 3, Pintér 3, Jámbor 2, Héder, Dobricza, Medve, illetve Rácz 3, Barcsa 3, Benedek 2, Szekeres, Végső

Miért pont a vízilabda?

„Noah 6 éves korában kezdett úszni. Csodálatos úszóedzője volt, Cerva Dóra. A saját korosztályában, amikor versenyeken indult, általában nyert. Az egyik ilyenen találkoztunk Madaras Norberttel, aki mondta, hogy vigyem vízilabdázni a gyereket, mert olyan alkat. Ő már akkor kiszúrta, hogy valószínűleg lesz Noah-nak valamiféle affinitása a vízilabda irányába – gondol vissza az apuka. – Az egyéni sport is fantasztikus, de az elején azt szerettem volna, hogyha csapatsportot űz, mert abból rengeteget lehet tanulni, nem mérlegre téve a kettőt. Egy csapatsportban az életből sok dolgot át lehet venni. Nagyon jó kapcsolatok épülhetnek, jó kommunikációt, együtt küzdést, kitartást lehet tanulni, na meg felvállalni a döntéshozást, amely másokat befolyásol, fantasztikus dolog.”

„Fontos, hogy legyen barátság ember és ember közt. Nagyon tetszik egy csapatban, hogy egymást motiválják a játékosok, ha valamelyikőjüknek problémája van vagy baja esik, akkor segítenek neki, és együtt megoldják azt” – mondja Noah.

A fiatal tehetség története a Margitszigeten kezdődött. Varga Dénes olimpia bajnok vízilabdázó nevelőedzője, Kis József figyelt fel rá, majd az UVSE több utánpótlástrénere is kiváló munkát végzett, hogy elérjen oda, ahol most jár.

„Noah egy nagytermetű fiú. Amikor lementünk először a Palatinusra, akkor Kis József beosztotta az általa megfelelőnek hitt korcsoportba. Mondta nekem, hogy ügyes gyerek, de azt hitte, hogy ennyi idősen jobban úszik. Említettem neki, hogy szerintem a korához képest jól úszik, kiegészítve azzal, hogy hány éves. Nem gondolta volna, hogy ennyi idős, azt hitte, öregebb. Ez volt olyan 6-7 éves korában… – meséli az apuka. – Egy darabig Garádi András keze alatt fejlődött az UVSE színeiben, majd egy későbbi szakaszban ismét feltűnt Józsi bácsi, aki a 2-3 évvel idősebb korosztálynak volt akkoriban az utánpótlásedzője. Azt mondta, ha megengedem, akkor kiemelné Noah-t, és elvinné a nagyobbakkal edzeni a saját korosztályából, mert elképesztő tehetségnek látja. Ez egy apukának nagy büszkeség. Mivel a gyerek tehetséges, visszaigazolást fog kapni abban a sportban, amit csinál, örömet fog találni ebben a játékban. Azt hiszem, hogy ez a legfontosabb.”

A kiemelésnek meglett az eredménye, ám egy 13 éves srácnak még egyengetni kell a döntéseit, na meg a terheket.

„Mindenben segítem őt, édesanyjával, Diával karöltve, aki biztos támaszt nyújt a fiának. Támogatja őt lelkileg a medence partjáról, és azon kívül is, szívvel-lélekkel. Mellette vagyunk, de nem szabad nagyon rátelepedni a gyerekre, ez egy nagyon vékony jég. Szerencsére megengedhetem magamnak, hogy a mindennapjaim első számú feladata az, hogy a Noah élete rendben legyen. Mivel nekem ő az egyetlen fiam, vele együtt tanulom azt, hogyan kell apukaként megoldani helyzeteket. Folyamatosan fejlődni és változni kell, ahogyan ő is fejlődik és változik. Van, amikor keménynek kell lenni az elején, nem lehet a hisztinek bedőlni. Sokszor a szülőknek elvárásaik vannak, hogy miért nem játszik a gyerek a mérkőzésen, miközben hétköznap az edzésen 50%-on teljesít. Nagyon sok edzőmeccsét és edzését is megnéztem, nem azért, mert bele akartam szólni, de az ember szereti azt látni, hogy mi is történik a gyerekével. Én is vízilabdáztam, nem voltam tehetséges játékos, de valamennyi rálátásom van a sportra egy bizonyos korosztályig. Szerintem, ha vakon megbízunk valakiben, odaadjuk a gyerekünket naponta 3-4 órára, és utána csak elvárásaink vannak, akkor tévúton járunk. Anno beszélgettem erről a dologról Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóval, aki mondta, hogy Zoli, ne legyenek túl magas elvárásaid a gyerekkel szemben, mert nagyon nagy nyomást helyezel rá. Mondtam neki, hogy igaza van, és néha az ember észre sem veszi, hogy túl sokat vár a gyerekétől. Noah jelen pillanatban a két évvel idősebb korosztályban meghatározó játékos. Ez még csak az eleje, azt jelenti, hogy jó az irány. Most jön az, hogy nem szabad elszállnia, meg kell maradnia az alázatnak, hogy ezt a színvonalat tartani tudja.”

Azt sem szabad elfelejteni, hogy az élsport mellett az iskola is nagyon fontos szerepet tölt be egy fiatal gyerek életében.

„Nagyon sokat beszélgetek vele, arról is, hogy a vízilabda fantasztikus dolog, óriási élmény, főleg így, hogy van benne sikere, de 35-40 felett már mint játékos megélni nem fog ebből. Mindig azt mondom neki, hogy a tanulás az első, utána a vízilabda, ezeket követően pedig azt csinál, amit akar. Jöhetnek nekem azzal, hogy mennyit nyomja a telefonját vagy valami. Ezt a két dolgot kérem tőle, nem szigorral, meg azt, hogy higgye el, ez hasznára lesz később. Tiszteletben tartja, és megcsinálja. Nincsenek nagy elvárásaim, csak tisztességes munkát kérek mindenhol, utána pedig nem szólok bele, hogy mit csinál. Mi öt évig Kazahsztánban éltünk, ott Noah megtanult anyanyelvi szinten oroszul és angolul. Azt szerettem volna, hogy itthon járjon iskolába, de ne felejtődjenek el ezek a beszélt értékek. Jelenleg az Orosz Iskolába jár, ahol oroszul és angolul tanul mindent, ráadásul fejleszti a németet, magyarul pedig éli a hétköznapjait. Az átlaga 4,4.”

A napok sűrűek, önszorgalomból pedig nincs hiány. Ezutóbbit bizonyítja, hogy még a covid alatti lezárások sem tántorították el Noah-t az edzéstől, hiszen minden nap a Margitszigeten tartotta formában magát: Apukája kíséretében hosszú órákat passzolgattak, célbadobtak. De hogyan is néz ki egy „átlagos” nap?

„Reggeli edzésre nem engedem el Noah-t, pedig vinnék. Aludjon, azután irány az iskola. Felkel 6:30-kor. 8-ra be kell érnie a suliba, ahová én elviszem. Ott van 14 óráig nagyjából, de 15-16:00 körül már kezdődik az edzés. A suliból kifele jövet hozok neki kaját, azt a kocsiban megeszi, gyorsan hazamegyünk. Ha nem 15:00-kor kezdődik az edzés, akkor egy órája van maximum, hogy megcsinálja a leckéit másnapra. Két és fél-három órát edz egy nap. Ha ő este 7-kor elkezdi megírni a háziját, használhatatlan. Az alatt az idő alatt, amíg nincs edzés, gyorsan meg kell csinálnia a leckét, este pedig azt csinál már, amit szeretne. Nem mindig sikerül ez, hiszen a dolgozatoknál azért kell edzés után is tanulnia, de elmegy magától, és megcsinálja. Nem piszkálom, ha nem jó jegyet kap, de kizártnak tartom, hogy őt ez nem zavarja. Elég maximalista fiú. Mondtam neki, hogy nem foglak leszidni meg eltiltani semmitől, ha kapsz egy kettest, de ne mondd, hogy az neked nem ciki. Azt válaszolta, hogy ebben igazam van, inkább kerüli, hogy cikibe kerüljön.”

A nagy eredményt követően nagy kaland is vár Noah-ra, hiszen közel két hónapot az Egyesült Államokban fog tölteni, amely később több területen is kamatozhat.

„Június elején elutazunk közel két hónapra a tengerentúlra egy meghívásos tornára, egy tehetséges társával. Középiskolai bajnokságban nevezik őket a csapatba, illetve a kinti junior-olimpia selejtezőin is elindulnak majd, nagy reménységgel akár a nyolcasdöntőben is. Egészen más lesz, mint az itthoni kőkemény edzőtábor. Ki is kapcsolódhatnak a srácok, megmutathatják nemzetközi szinten, hogy milyen ügyesek. Learathatják azokat a babérokat, amelyeket az elmúlt sok év alatt megalapoztak. Jó túra lesz! Persze, a jövő szempontjából sem mindegy, hiszen tervben van, hogy sportösztöndíjjal fog egyetemre járni az Egyesült Államokba. A Stanford vagy a Howard Egyetem, amelyeknek van vízilabdacsapatuk, későbbi jó szereplés mellett számításba fogják venni. Jelen pillanatban azt gondolom, hogy addig kell őt elkísérni. Amikor elvégez például egy olyan szakot, amely érdekli is, akkor négy beszélt nyelvvel kiegészítve sok mindenhez tud kezdeni. Eldönti, mit akar, meg az élet hogyan hozza. Ha az ő érvei jobbak, mint az enyémek, elfogadom, és kitaláljuk közösen, hogyan tovább.”

„Szeretném jól érezni magam Amerikában, de fejlődni is. Nagyon nagy meglepetés lenne a többieknek, ha elmennék két hónapra, és kétszer jobb lennék, amikor visszajövök. Meg szeretném lepni az ellenfeleimet, a barátaimat, a többieket a fejlődéssel” – árulja el Noah.

És persze az ikonok is fontosak egy fiatal sportoló életében, akiktől tanulhat, trükköket leshet el, követhet, egyszer pedig felülmúlhatja őket…

„Varga Dénes a példaképem. Általában edzések vagy meccsek előtt szoktam nézni videókat, gólokat, amiket lő. Ki szoktam járni a meccseire, nézni, hogyan mozog, mit csinál, megérteni a játékát. Szokott jegyeket is küldeni, ez nagyon nagy megtiszteltetés számomra.”

Na meg a háttérország, ami büszkén támogat.

„Az elején egy apuka mindig büszke, dicsekszik, de ez átalakul azzá, hogy nem is büszke már az ember, hanem annak örül, hogy a gyereke örül. A gyerek boldogságot, örömet, elismerést, sikert él meg egy olyan dologban, amely az ő személyiségfejlődését nagyon jó irányba befolyásolja. Nem a büszkeséget használnám erre, mert olyankor büszke valaki, amikor ő megcsinált valamit, és megdicsérik. Azt hiszem, hogy boldognak kell lenni, mert meg kell élni a gyerek örömét. Ha ő örül, akkor megvagyunk! Ha ő büszke arra, amit elért, akkor megvagyunk! Akkor örülünk, Vincent!”

Fotó: Pintér Zoltán, UVSE, MVLSZ/Derencsényi István

Tags:  ,