Ötödik a csapat

A lányokat követően a fiúk sem szerepeltek fényesen a Drzonkówban zajló junior öttusa Európa-bajnokságon: az egyéni induló Tomaschof Soma nyolcadik lett, a nélküle induló csapat pedig ötödik.

reb  A vegyes váltó versenyre Drzonkówba utazó Józan Beáta csomagja elkeveredett, de amellett is akadt csüggedtségre okot adó eset a junior öttusázók Európa-bajnokságán. A leányok gyenge szereplését követően a fiúk sem brillíroztak Lengyelországban, igaz, tőlük eleve nem várt kiugró szereplést Kállai Ákos utánpótlás-kapitány.

farkas_martin_mosz

Ötödik lett a csapat  •  Forrás: MÖSZ

Tomaschof Soma elismerésre méltó eredményt ért el, és a nyolcadik helyen zárt, ám a magyarok pechére ő indult egyéniben, így a teljesítménye nem számított bele a csapatába. A Bereczki Richárd, Farkas Martin, Strobl Krisztián hármas az ötödik helyen zárt.

„Rossz kifejezés, ha azt mondom, hogy rosszul vívtak a fiúk, hiszen az egyéni induló Tomaschof szépen teljesített, és a sérüléssel küzdő Bereczki Richárd is hozta, amit tudott, de csapatként mégsem működtünk jól – jelzi Kállai Ákos utánpótlás-kapitány. – Számolgattunk, bíztunk a külső tényezőkben is, hogy esetleg valamelyik együttes elrontja a lovaglást, de csak egy riválisunk hibázott nagyot. Az elsődleges mégis, hogy nem szabad olyan lyukas számmal előnyt adni az ellenfeleknek, mint vívás.”

Ahogyan a szakember fogalmaz, sok maradt a fiúkban, ami egyrészt pozitív, hiszen a jövőben sokkal jobb eredményt érhetnek el, csakhogy ez jelen pillanatban egyáltalán nem nyújt vigaszt.

Kállai egyébként dicsérte Tomaschofot, aki annak ellenére járt igazán közel a tűzhöz, hogy három verőhibával teljesítette a pályát – a többiek eggyel vagy hibátlanul. „Sokat kell még fejlődnie a kombinációban: nemcsak gyorsan kell futni, hanem lőni is.”

Szombati teljesítménye alapján nem is kérdés, Józan Beáta mellett ő kap szerepet a zárónapi vegyes váltóban.

Korábbi tudósításaink: 1. nap, 2. nap, 3-4. nap, 5. nap

JUNIOR ÖTTUSA EURÓPA-BAJNOKSÁG, DRZONKÓW (LENGYELORSZÁG)
Fiúk: 1. Alessandro Colasanti (Olaszország) 1491 pont (vívás: 250, úszás: 325, lovaglás: 293, kombináció: 623), 2. Bargyisev (Oroszország) 1478 (258, 327, 293, 600), 3. Glavacsik (Oroszország) 1475 (226, 339, 300, 610), … 8. Tomaschof 1446 (244, 329, 279, 594), … 10. Bereczki Richárd 1441 (220, 320, 286, 615), 15. Strobl Krisztián 1407 (179, 320, 293 615), 27. Farkas Martin 1344 (150, 302, 293, 599).
Csapat: 1. Oroszország, 2 Csehország, 3. Franciaország, .. 5. Magyarország (Bereczki, Farkas, Strobl).

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS