Ötödik hely kötöttben

Török Tamás ötödik lett a kötöttfogás 50 kg-os súlycsoportjában a kadet Eb-n, nem sokon múlt a bronzérem. A nap öt magyar indulója közül csak egy maradt nyeretlen, hárman folytathatták a vigaszágon. A még csak tizenöt éves Bak Gergely az előkelő hetedik helyen végzett, a horvát Puklavec elleni győzelme sokáig beszédtéma lesz. Az öt aranyéremből négyet az oroszok, egyet a lengyelek vittek el.

Szekeres István Valamilyen hiba keletkezett a szabadkai kadet Eb információs rendszerében. Alig félórával a kötöttfogás rajtja előtt még nem volt elérhető az 58 és a 85 kg sorsolási táblája, és a három szőnyegnek a tévéközvetítés követéséhez szükséges mérkőzéssorrendje. Átmenetinek gondoltuk a zavart, de nem az volt. Csak az esti programra sikerült elhárítani, de a délelőtt kínos lett, alig lehetett követni az eseményeket.
Amit viszont láttunk, nem volt rossz…

Magyar győzelmekkel kezdődött a nap, igaz, a sorozat nem volt hosszú életű. Négyen is az első tízben végeztek, éremmel azonban nem sikerült feltenni az i-re a pontot. Pedig nem sokon múlt.

Török: törökkel a bronzért Forrás: MBSZ

Török: törökkel a bronzért  •  Forrás: MBSZ

A ceglédi Török Tamás az 50 kg-ban indulásként látványos győzelmet aratott a francia Benserradj ellen. Az első menet 1-1-re végződő taktikai csatája után Tamás rövidre zárta a történetet: derékfogásos levitel után háromszor megpörgette ellenfelét, és máris megvolt a technikai tus. A negyeddöntőben vereség következett a későbbi ezüstérmes, a bolgár Szandov ellen. Nem súlyos (0-6), de egyértelmű, s még az is beletartozik, hogy 0-5-nél elutasították a challenge-ünket, és persze azért is járt pont.
A vigaszági találkozón a lengyel Mech volt az ellenfél. Két levitel (4-0) és egy elutasított challenge (5-0) után Tamás remek érzékkel kontrázta meg a lengyel – kicsit pánik szülte – hátraesési kísérletét, azzal lett 9-0, technikai tus.

A bronzmérkőzésen, a török Abdulsamet Baśar ellen a ceglédi fiú túl visszafogott volt az első menetben, és a pattogóan gyors ellenfél két akcióval 4-0-ra elhúzott. A második két percben mintha kicserélték volna a Tamást, energikusan ment előre, és levitellel, majd intéssel 3-4-re fel is jött. De a győzelem megszerzésére már nem maradt sem elég energia, sem elég idő. Kicsin múlott.

Külön fejezetet érdemel a beszámolóban Bak Gergely. Az ESMTK még csak tizenöt éves versenyzője a selejtezőben gyors tussal elintézte az osztrákot, majd – a papírformának megfelelően – kikapott a későbbi aranyérmes, orosz Jahjajevtől.
A vigaszágon két győzelemmel juthatott volna el a bronzmérkőzésig. Az első meg is volt. Nem akárhogyan…

Gergő, a szaltók mestere Forrás: Internet

Gergő, a szaltók mestere  •  Forrás: Internet

A horvát Puklavec levitelekkel már 6-0-ra vezetett a második menet közepén, amikor az újabb levitelére – tévesen – megadták a két pontot, s azzal 8-0, azaz technikai tus lett volna, de az akció folytatódott, s akkor nem lehet véget vetni a meccsnek, és a folytatásban Gergely szaltóval induló levitelkísérlete talán már az érvényes felületen kívül ért véget. Nem adtak rá semmit, viszont ki akarták hirdetni a 8-0, technikai tus végeredményt. Csakhogy repült a szivacspárna, challenge-et kértünk. Megnyertük.
Az eredmény visszaállt 0-6-ra, és egy perc volt hátra…
Akkor történt a csoda. A nagyon fiatal magyar két elemi erejű, négypontos hátraeséssel fordított, 8-6! És meg is nyerte a mérkőzést. Az ilyen győzelemhez kiemelkedő motiváltságra és nagy technikai tudásra van szükség. Mindkettő megvolt.
A szűkre szabott, tizenöt perces pihenőidő viszont nem volt elég ahhoz, hogy Gergely feltöltődjön az örmény Tamazjan elleni, újabb összecsapásra. Gyors vereség lett a vége, így a magyar versenyző nem jutott el a bronzmérkőzésig.
Most még nem.

KADET EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZABADKA
Tény-kép a kötöttfogás első napjáról
A magyar szereplők. 42 kg (16 induló): Pásztor Richárd. 50 kg (18): Török Tamás. 58 kg (23): Bak Gergely. 69 kg (24): Kismóni Móric. 85 kg (22): Kismóni Botond
A magyar mérkőzések. Selejtező: Bak Gergely – Erik Marburger (osztrák) tus, 4-0-nál, Kismóni Móric – Titas Kersevicius (litván) 2-1, Kismóni Botond – Roman Chalupa (cseh) 5-1. Nyolcaddöntő: Davit Putkaradze (grúz) – Pásztor Richárd 10-6, Török Tamás – Hocine Benserradj (francia) 9-1, Mjahdi Jahjajev (orosz) – Bak Gergely 9-0, Daniel Martensson (svéd) – Kismóni Móric 3-0, Markus Ragginger (osztrák) – Kismóni Botond 6-1. Negyeddöntő: Dimitar Szandov (bolgár) – Török Tamás 6-0. Vigaszág, 1. forduló: Asot Mhitarjan (örmény) – Pásztor Richárd 4-0, Török Tamás – Remigiusz Mech (lengyel) 9-0, technikai tus a 3:34. percben, Bak Gergely – Pavel Puklavec (horvát) 8-6. Vigaszág, 2. forduló: Edgar Tamazjan (örmény) – Bak Gergely 8-0, technikai tus az 1:46. percben. Bronzmérkőzés: Abdulsamet Baśar (török) – Török Tamás 4-3
A nap győztesei és a magyar helyezések
42 kg: Vlagyimir Zabejvorota (Oroszország), 10. Pásztor Richárd
50 kg: Emin Szefersajev (Oroszország), 5. Török Tamás
58 kg: Mjahdi Jahjajev (Oroszország), 7. Bak Gergely
69 kg: Alekszandr Komarov (Oroszország), 12. Kismóni Móric
85 kg: Gerard Kurniczak (Lengyelország), 10. Kismóni Botond

A kadet Európa-bajnokságról eddig megjelent beszámolóink
1. versenynap. Szabadfogás 42, 50, 58, 69, 85 kg
2. versenynap. Szabadfogás 46, 54, 63, 76, 100 kg
3. versenynap. Női birkózás 38, 43, 49, 56, 65 kg
4. versenynap. Női birkózás 40, 46, 52, 60, 70 kg

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS