OTP Bank Liga: nincs meglepetéscsapat a dobogón

A Ferencváros, a Videoton FC és a DVSC-Teva végzett az OTP Bank Liga 2015–2016-os idényének első három helyén. Ebben nincsen semmi meglepetés.

Legalábbis, ha azt vesszük, hogy 2009 óta, egyetlen kivétellel (2012–2013) e három csapatból kettő mindig az első három közé került. Sőt: a negyedik helyezett MTK-val kiegészülve – egyetlen kivétellel – csak e négy csapat nyerte meg a bajnoki címet 2002, a ZTE elsősége óta. (2013-ban a Győri ETO végzett az élen.)

A harmadik helyezett DVSC-Teva helyezése (részben) folytatja a trendet. A Loki 2002–2003 és 2009–2010 között öt bajnoki címet szerzett, ebben a periódusban minden alkalommal „dobogós” helyen zárt. Azóta minden páros év tavaszán az első három között végez, de 2012-ben és 2014-ben ráadásul bajnok is lett. A páratlan évek tavaszain kevésbé lehetett boldog… Utóbbi megállapítás egyben azt is sejteti, hogy az immár a valaha volt legtöbb NB I-es mérkőzéssel bíró debreceni edzővé előlépett Kondás Elemér együttese előrelépett az egy évvel korábbi teljesítményéhez képest. Ami a helyezést illeti, ez igaz, ugyanakkor ezúttal több mérkőzésen kevesebb pontot gyűjtött.

A Loki jobb tavaszt produkált, mint őszt. Igaz, hogy nagyon szoros mezőnyben (a második és a hetedik helyezett között csupán három pont volt a különbség), de az utóbbi egy évtizedéhez méltatlanul, a mezőny második felét vezetve, hetedikként telelt. Ugyanakkor tavasszal csak a Ferencváros szerzett nála több pontot (kettővel…), a Videoton FC pedig szintén 25-tel zárt. Noha az első fordulóban nyert Békéscsabán, a hetedik forduló után még mindig csak két győzelemnél tartott. A rossz idénykezdés egyik magyarázata a nemzetközi szereplés: a korábbi években is előfordult már, hogy a rotáció miatt a Loki nem kezdte jól a bajnokságot. Szeptembertől ellenben veretlen maradt, ez sokat javított a helyzetén, ám az ősz végén négy tulajdonképpeni rangadóból csak egyen, az MTK ellenin nyert. Ősszel a hazai mérlege is elmaradt a megszokottól: tízből csak négyet nyert meg.

Éppen az otthoni eredmények javulásának köszönhető a tavaszi felfutás: 2016-ban eddig hét hazai bajnoki meccsen 18 pontot szerzett, csak a Honvédtól szenvedett meglepő vereséget. Erősödött a gárda a téli átigazolási időszakban, Holman Dávid és Takács Tamás is jó vételnek bizonyult. Mindössze egy olyan meccse volt a Lokinak tavasszal a bajnokságban, amelyen szerzett akciógólt, de a két új szerzemény közül egyik sem talált a kapuba. (Nem számítva a paksi Szabó öngólját.) Ugyanakkor a DVSC-Teva idegenbeli mérlege továbbra sem sokat javult, négy győzelem és négy döntetlen mellett nyolcszor is döntetlent játszott. Az idény során a legtöbbet játszók tizenegye: Radosevics – Lázár, Máté, Mészáros, Brkovics, Korhut – Jovanovics, Varga, Szakály, Bódi – Sidibé. Nem akadt olyan csatár, aki 1232 percnél többet pályán töltött volna az idényben. (A maximum 2970 perc.) A házi gólkirály Horváth Zsolt és Tisza Tibor lett, hat-hat találattal.

dvsc1

A Videoton FC a Vasas mellett az egyetlen csapat, amely három vezetőedzővel is dolgozott az idényben. A francia Bernard Casoni került a bajnokcsapat élére. Miután az első öt forduló után mindössze három ponttal szerénykedett a csapat, a vezetőség menesztette a korábbi BL-győztes futballistát. Pető Tamás lépett elő a helyére, aki hat találkozóra nyúló regnálása idején a hazai bajnoki mérkőzéseket megnyerte, az idegenbelieket szerzett gól nélkül elveszítette. Tulajdonképpen hasonlóan alakultak az eredmények az október 6-án szerződtetett Horváth Ferenccel is, egyetlen kivétellel: a Videoton nyerni tudott Debrecenben. A székesfehérváriak a 19 őszi fordulóban egyetlen döntetlent sem játszottak.

Tavasszal, a Sóstói Stadion rekonstrukciója miatt ideiglenes hazai pályának választott Pancho Arénában ez utóbbi sorozat megszakadt, ugyanakkor továbbra is nagy kontraszt volt a hazai és az idegenbeli mérleg között. Egészen a bajnokság utolsó szakaszáig, amelyben a Videoton hat fordulóban 16 pontot gyűjtött, az utolsó négy találkozóját kapott gól nélkül megnyerte. A fehérváriak a legutóbbi hét idényben – egyetlen kivételtől eltekintve, amikor negyedikként végeztek – mindig az első két hely valamelyikén fejezték be a bajnokságot. Az elmúlt tizenegy idényben egyszer sem voltak hatodiknál rosszabb helyen az utolsó forduló után.

A legtöbb játékpercet az alábbi tizenegy tagjai töltötték a pályán a bajnoki idényben: Danilovics – Szolnoki, Paulo Vinicius, Juhász, Lang – Nego, Pátkai, Filipe Oliveira, Kovács – Feczesin, Suljić. A házi gólkirály a télen Lengyelországba igazolt Gyurcsó Ádám lett, hét góllal, eggyel megelőzve Loïc Negót. Meglepő, de a Videoton, csak az első félidei eredmények alapján, csupán tizedik lett volna a táblázaton.

A Ferencváros 2004 óta először nyerte meg a bajnokságot, s ezzel lezárta története egyik leghosszabb „várakozását”. (1913 és 1926 között tizenhárom, 1949 és 1963 között tizennégy éven át nem nyert bajnokságot.) Ahogyan egy évvel korábban a Videoton, ezúttal a Fradi is már gyakorlatilag az idény első felében eldöntötte a szezon legfontosabb kérdését, s minden korábbi bajnok elődjénél nagyobb fölénnyel végzett az élen. Thomas Doll személyében először nyert német edző bajnoki címet az NB I-ben, s egy rövid kitérővel azt is megállapíthatjuk, hogy ő az első külföldi edző, aki duplázott nálunk.

A zöld-fehérek a tizedik fordulóban, Felcsúton veszítettek először pontot, a tizenötödikben bukták el veretlenségüket, a tizenkilencedikben kaptak ki először hazai pályán. Minden riválisuknál több gólt szereztek, kevesebb gólt kaptak, többször nyertek, kevesebbszer kaptak ki. Hazai és idegenbeli mérlegük is a legjobb a mezőnyben. Nem akadt olyan forduló a bajnokságban, amely után bármelyik rivális pontelőnnyel állt volna a Ferencváros előtt.

Sok kritika nem érheti az új bajnokot, amely tavasszal is több pontot szerzett, mint bármelyik vetélytársa, de tény: az utolsó hét fordulóban csak háromszor nyert. A legtöbbet játszók tizenegye: Dibusz – Dilaver, Nalepa, Leandro, Ramírez – Nagy Á., Gera, Lamah – Šesták, Böde, Varga. Böde Dániel lett az év gólkirálya, apró érdekesség, hogy Dzurják József 1989–1990-es elsősége őta ő az első olyan gólkirály, aki a teljes idényt a Ferencvárosban töltötte címnyerésekor.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS