Röp-pesti vállalkozás

Augusztus 5-7-én Budapest lesz a házigazdája az U18-as és U20-as strandröplabda MEVZA-tornának. A magyar szövetség a rendezéstől visszalépő Brno helyét vette át.

UP-info Bagics Bence, a röplabdaszövetség strand- és szabadidő-bizottságának elnöke arról tájékoztatott, hogy Budapest korosztályos strandröplabda MEVZA-tornát rendezhet. A Közép-Európai Röplabda Szövetség a visszalépő Brno helyett szavazott bizalmat a magyar fővárosnak.

strandröplabda

Budapesten rangos tornát rendeznek

„Megkaptuk a lehetőséget a MEVZA-tól, hogy Magyarország először rendezzen utánpótlás-strandröplabda MEVZA-tornát. Eredetileg Brno lett volna a házigazda, de mival egy héttel később éppen abban a városban rendezik az U18-as Európa-bajnokságot is, s a két rendezvény már sok lett volna nekik egyszerre.”

(És ezt nem mérhették volna fel előre? – A szerk.)

A visszalépést kihasználva a magyar szövetség megpályázta a rendezést, és meg is kapta azt a MEVZA-tól.

„Ilyen szintű korosztályos versenyt még nem rendezhetett hazánk, és ez az első lépés afelé, hogy később más rangos nemzetközi tornának is a házigazdái lehessünk. Nagy kihívás, de egyben nagy lehetőség is. Ha most sikerül bizonyítanunk, akkor újabb kapuk nyílhatnak meg előttünk.”

A verseny augusztus 5-7-én rendezik meg, éppen azon a hétvégén, amikor a felnőtt strandröplabda országos bajnokságot, valamint az U16-os és U20-as utánpótláskupát is a fővárosban játsszák, és a három versenyből igazi strandröplabda-fesztivált szeretnének összehozni a szervezők.

Mondhatjuk úgy: azokban a napokban Budapest lesz a strandröplabda fővárosa.

A korábbi bajnok Bagics Bence azt is elmondta, hogy természetesen magyar versenyzők is indulnak a tornán, és az is biztos, hogy a már említett, következő heti brnói U18-as Európa-bajnokságon is ott lesznek a magyar strandosok.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS