Öttusa vk – Kis létszámú csapat utazik az első versenyre

image

Betegség és sérülés miatt mindössze háromfős versenyzői csapat utazik az öttusázók világkupa-sorozatának első fordulójára az Egyesült Államokba.

    A sarasotai viadalon Alekszejev Tamara, illetve Kasza Róbert és Demeter Gergely vesz részt a magyar színek képviseletében.
    Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére a sok gond közül kiemelte, hogy Tibolya Péterre, aki a múlt héten véget ért barcelonai edzőtáborozás során lábsérülést szenvedett, műtét vár, Marosi Ádám pedig torok-, illetve arcüreggyulladással küszködik.
    A floridai vk jövő szerdán kezdődik és vasárnapig tart, a magyarok hétfőn kelnek útra. A sorozat márciusban Kairóban folytatódik, majd áprilisban Rómában, április, május fordulóján pedig Kecskeméten rendeznek versenyt. A döntőre júniusban, Minszkben kerül sor, a férfi és női győztes olimpiai kvótához jut.