Pacsi a riválisnak

Elsősorban úszik, és másodsorban öttusázik a 12 éves Gáll András, aki kiemelkedőnek számít a sokoldalú sportágban. Az U13-as korosztályban egyéniben, valamint csapatban és a váltóval is győzött az országos bajnokságon. Nemcsak a fölénye, hanem a szertelensége miatt is emlékezetes lett az egyik siker.

reb „Naptár szerint tizenkét éves, de inkább tetszik hatnak” – jellemzi hasonnevű csemetéjét az ismert sportújságíró, Gáll András. Történt ugyanis, hogy a Budafókában úszó, és a KSI színeiben öttusázó versenyző az október első hétvégéjén rendezett kéttusa országos bajnokságon jelentős fölénnyel, több mint 120 pontos előnnyel nyert egyéniben Móron. Amikor utolérte az élen haladót, lepacsizott vele, sőt később repülőzött is a célegyenesben. Komoly fejmosást kapott az apukától az ellenfélre nézve sértő pajkosságért.

gall_andras01

Gáll András

„Nem nagyképű, csak bohém, könnyed, játékos, aki még nem tudja, hogy így azért nem illik viselkedni a versenyen” – mondja ezt már Takács Gyula, aki saját bevallása szerint úgy András edzője, hogy nem is az. A gyerek még jobbára úszik a 22. kerületi egyesületben, és legtöbbször a versenyeken találkozik a KSI-s mesterrel. Amelyeken rendszerint András nyer.

De nem azért, mert a medencében tanultakból él, sokkal inkább, mert mindkét számban egyenletesen jó. Tavaly például előfordult, hogy ugyanazon a napon megnyerte az öttusabajnokságot és a kerületi futóversenyt. Délelőtt úszott, aztán átsiettek a futóversenyre, győzött, majd vissza a kéttusaviadal második számára, amelyen aztán ugyancsak a legjobbnak bizonyult.

„Lassan már nem különböztetem meg a két sportágat, de úgy látszik, az öttusában eredményesebb vagyok – kezdi András, akinek Hosszú Katinka, illetve klubtársa, Kasza Róbert a kedvence. – Egyébként már lőni és lovagolni is szoktam, és mindkettő tetszik, ráadásul párbajtőröm is van. Szeretnék sportoló lenni.”

Azt mondja magáról, hogy még eléggé izgulós típus, ha szoros a verseny, olykor leblokkol, de a nagy előny birtokában nyugodtabban versenyez. A sok edzést nem bánja, mert szereti, amikor érzi, hogy erősödik. Fiatal fiúgyerekként persze a labdarúgás sem maradhat ki az életéből: néha focizik, és mindig meccseket néz.

„Andris úgy tud jól teljesíteni és nyerni, hogy biológiai érettségben elmarad a kortársaitól – összegez Takács. – Annak ellenére, hogy elsősorban úszik, nagyon rátalált a futásra, ösztönösen és jól csinálja. Dolgoztunk már közösen edzőtáborban, nyíltszívű, aranyos, kedves gyerek, aki igazi küzdő, és jól hat a többiekre is. Szerintem már csak idő kérdése, hogy végleg az öttusa felé forduljon. Szép jövője lehet a sportban.”

Legközelebb az október 17-18-i, hódmezővásárhelyi elitbajnokságon bizonyíthat.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS