Lantos Szabolcs indul a Nagy Norbi Racing Team színeiben!

Megvan Nagy Norbert mentoráltja! A WTCR-dobogós pilóta Lantos Szabolcsot készítette fel a bajnokságra. Közben bejelentették: törölték a hegyi Európa-bajnokságot, ahol Nagy Norbert indult volna.

A 14 éves gokartos tehetség így idén már a Nagy Norbi Racing Team színeiben áll rajthoz. Lantos Szabolcs a legutóbbi szezonban közel állt ahhoz, hogy megnyerje első magyar bajnoki címét, ám végül a 2. helyen végzett úgy, hogy több bajnoki futamon is első tudott lenni.

Nagy Norbert szerint nagy jövő állhat Lantos előtt. „Elmentünk egy olyan irányba, hogy autóversenyzők elsősorban a szimulátorok világából érkeznek. Ezen a képleten szeretnénk némileg árnyalni egy kicsit. A gokart ugyanis kimondhatatlanul jó alapot ad, amelyre lehet majd építeni. Szabi tehetséges versenyző, igyekszem mindenben segíteni az ő karrierjét.” – nyilatkozta Nagy Norbert.

A Magyar Gokart Bajnokság a hétvégén kezdődik Kecskeméten. Ez lesz a koronavírus-járvány után újraindult magyar sportélet első hazai autóversenye.

Nagy Norbert csapata szakmai vezetői teendői mellett tovább készül az idei szezonra. „Még túl képlékeny a helyzet. Megkaptuk a hivatalos értesítést a hegyi Európa-bajnokság törléséről, így csak a pályaversenyes indulások maradtak.” – fogalmazott Nagy Norbert.

 A fotón: Nagy Norbert (középen), Lantos Szabolcs (balra) és Lantos Balázs (Szabolcs testvére, jobbra)

Read More

Sakk – Polgár Judit a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett

A Testnevelési Egyetem (TE) díszdoktora lett Polgár Judit, a kétszeres olimpiai bajnok sakkozó a TE 45. díszdoktori címét veheti át.  Mocsai Lajos, a TE rektora a szenátus döntéséről elmondta, a díszdoktori címet olyan kiválóságok kapják, akik sportolóként vagy sportdiplomataként maradandót alkotnak és szoros a kapcsolatuk a Testnevelési Egyetemmel. “Miután idén nyáron elindul a szellemi sportokkal […]

Read More

A szerbek döntöttek a bajnokságukról

Lezártnak tekintik a pontvadászatot. Bár a klubok nagy része még korábban a folytatás mellett volt, most azonban hivatalossá vált, hogy a szerb bajnokság 2019/2020-as idényét a koronavírus-járvány miatt törlik. Érdekesség, hogy a horvát bajnokság folytatódik, a montenegróiak pedig június 3-án határozhatnak saját pontvadászatukról.

Milák Kristóf – Fiatal vagyok, élni szeretnék

Milák Kristóf sohasem volt könnyű eset, de most még nehezebb vele, és leginkább azért, mert a világ- és Európa-bajnok úszó még mindig a tavalyi felkészülés nehézségeit nyögi.  Született köztünk egy megállapodás december végén: nem beszélünk a tokiói olimpiáról, úgyis mindenki erről faggatja, a verseny közeledtével kiváltképp.  “Most meg már felesleges is beszélni róla – reagált […]

Read More

Törzsök Zsolt: a rendezvényeink hozzájárulnak a magyar kerékpársport fejlődéséhez

A Covid-19 koronavírus-járvány Európába való begyűrűzése márciusban átmenetileg véget vetett a nemzetközi kerékpáros szezonnak, beleértve a magyarországi UCI kategóriás versenyeket is. A Mozgás Egészség Rekreációs Sportegyesület kénytelen volt elhalasztani az április 18-ra tervezett Visegrád 4 Kerékpárversenyt, a július 24. és 26. közé megálmodott Visegrád 4 Juniors világkupa viadalt valamint az eredetileg augusztus 1-jén és 2-án …

Read More

Férfi OB I/B: a KSI vagy a Nagykanizsa lesz élvonalbeli a férfi vízilabda-bajnokságban

A szombathelyi AVUS visszalépése után a KSI és a Nagykanizsa kapott esélyt arra, hogy a következő szezonban az élvonal tagja legyen a férfi vízilabda ob I-ben, oda-visszavágós párharcban küzd majd meg egymással a két gárda. A magyar szövetség honlapja szerint az ügyvezető testület egyeztetett az egyaránt ob I/B-s KSI és Nagykanizsa vezetőivel és végül az […]

Read More

Dorogon is beindult a munka

A Honvéd-Dorog szellemes videót készített a koronavírus-járvány utáni elő edzésekről.  Dorogon végre megkezdték a vizes edzéseket, ennek apropóján készítettek egy kisvideót is. Honvéd-Dorog – A visszatérés Csapatunk végre megkezdhette a vízi edzéseket!

Koronavírus: szigorú feltételek mellett látogathatók a szabadtéri sportesemények

Az új kormányrendelet értelmében, szigorú feltételek mellett újra látogathatók a szabadtéri sportesemények Magyarország egész területén – tájékoztatta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár csütörtökön az MTI-t. Szabó Tünde elmondta: ha a rendezvényre vonatkozó jogszabályban, valamint az új kormányrendeletben meghatározott feltételeket a rendezvény szervezője maradéktalanul biztosítja, lehetőség van újra nézők előtt megrendezni a hazai szabadtéri sporteseményeket. “A járványhelyzetben hozott […]

Read More

Kerékpározás – Nagy László körbetekerte a Balatont

Nagy László, a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának sportigazgatója, korábbi magyar válogatott játékos körbekerékpározta a Balatont – a spontán teljesítményről részletesen beszélt a Csupasportnak. Kétszázkilenc fellépés a válogatottban és ugyanennyi letekert kilométer. Nem számmisztika, valóság. Ha valaki nem tudná, ezek a mutatók Nagy Lászlót, a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának sportigazgatóját, a magyar férfi kézilabda-válogatott szakmai stábjának […]

Read More

A nagy visszatérés: A montenegrói válogatott örül, hogy ismét a Vasasban játszhat

Drasko Brguljan reméli, hogy egy jó és veszélyes csapat lesz a Vasas. 2014-ben hagyta el a Vasast, most ismét visszatér Drasko Brguljan a piros-kékekhez. A játékos a klub honlapjának beszélt a karanténról, mostani állapotáról és arról, mit érhet el régi-új klubja. Mikor visszajöttem Budapestről, négy hétig karanténban voltam. Az első tizennégy napot egy kis szállodában […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.