A Kínai Úszó Szövetség tagadja, hogy az eltiltott Szun a válogatottal edz

A Kínai Úszó Szövetség cáfolta azokat az értesüléseket, melyek szerint a doppingvétség miatt nyolc évre eltiltott Szun Jang a válogatott edzőtáborában készül. A Beijing Youth Daily című lap arról számolt be, hogy a háromszoros olimpiai bajnok meghívót kapott a nemzeti csapat három hónapos edzőtáborába, amelyben 17 úszó készül együtt április elsejétől júniusig. “Szun a nemzetközi […]

Read More

Vízilabda: Horvátországban megkezdődhetnek az edzések

A horvát pólósok április 27-től szigorú szabályok mellett tréningezhetnek. Visszatérhet az élet az uszodákba. A horvát kormány április végétől a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedéseken enyhíteni fog, így a női és a férfi vízilabdások is edzésbe állhatnak. Néhány fontos korlátozás azonban lesz. Egy edzésen legfeljebb öt ember lehet (négy játékos plusz az edző), akiknek öt méter […]

Read More

Pataki Ferencre, a gumiemberre emlékezünk

Először alkalmazott a tornasportban modern, akrobatikus elemeket. Nem csoda, hiszen már gyerekként artista akart lenni, csak ezután szeretett bele a tornába és elhatározta, hogy olimpiai bajnok lesz. Ő csak úgy nevezte: az aranygyakorlat. Pataki Ferencre, olimpiai bajnok tornászunkra emlékezünk. …Igen ám, de a II. világháború éppen a legszebb éveit vette el, hiszen két olimpia is […]

Read More

Norvégiában is viszik a magyar vízilabda hírét

Utánpótlás válogatott is volt Petrik Attila, majd a tanulás mellett döntött, de a vízilabdát sem hagyta abba. Tatabányán játszott, de Olaszországba is kipróbálta magát, aztán geológusként Norvágiába költözött. Amikor Stavangerbe költöztem, rátaláltam a Stavanger Vannpolo Klubbra. Nem hittem volna, hogy itt is találok vízilabda-csapatot, és azt sem, hogy már 1935 óta létezik a klub. Azonnal […]

Read More

Budapestről Lausanne-ba költözik a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség

Budapestről Lausanne-ba költözik a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF), amelyet a következő tisztújító közgyűlésig Ursula Papandrea vezet. Az insidethegames.biz portál híre szerint a végrehajtó bizottság meghosszabbította a januárban ideiglenes jelleggel ügyvezető elnökké kinevezett sportvezető megbízatását. Az amerikai Papandrea honfitársával, az Egyesült Államok Súlyemelő Szövetségét vezető, átmenetileg helyettes főigazgató Phil Andrews-zal irányítja majd az IWF-et. A szövetség […]

Read More

Koronavírus: szabályszegések miatt újra lezárták a strandokat Sydney térségében

Az ausztrál hatóságok újra lezártak három strandot Sydney térségében, mert az emberek nem tartották be a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében hozott intézkedéseket. A szóban forgó partszakaszokat csak néhány napja nyitották meg. Sydney egyik elővárosa, Randwick azzal feltétellel adta ki az engedélyt hétfőn, hogy a strandot csak sportolásra használhatják, és kettőnél több ember nem gyűlhet össze […]

Read More

Cseh László döntött a folytatásról

Folytatja a jövő nyárra halasztott tokiói olimpiáig, és ott pályafutása első ötkarikás aranyérméért szeretne harcolni az úszó Cseh László. “Kijelenthetjük, hogy megyek tovább és amint a helyzet úgy adja, csináljuk az edzéseket maximális intenzitással” – nyilatkozta az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh az M1 aktuális csatorna Nemzeti Sporthíradó című műsorában. A tervek […]

Read More

Szigorú előírások betartása mellett folytatódhat a válogatott úszók felkészülése

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta, hogy a világméretű járványra tekintettel az Országos Sportegészségügyi Intézet és a Nemzeti Népegészségügyi Központ szigorú ajánlásainak, illetve a járványügyi protokoll maximális betartása mellett indulhatnak újra az úszók edzései. Az államtitkár leszögezte, a sporttörvény alapján a válogatott keretek működtetése a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), mint országos sportági szakszövetség kizárólagos hatásköre. […]

Read More

Dr. Bajkai István, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke köszönti 71. születésnapja alkalmából Gedó Györgyöt. Isten éltesse sokáig erőben, egészségben olimpiai bajnok ökölvívónkat!

Gedó György az egyetlen hazai bokszolónk, aki négy olimpián vett részt.  1949. április 23-án született Budapesten. Gyermekkorában a Békéscsabai Építők Előre klubban kezdte boksz pályafutását. 1965-től a Magyar Pamut versenyzője volt, majd a Budapesti Vasashoz igazolt, ahol a világhírű mesteredző, Adler Zsigmond tanítványa lett. 1968-ban, 48 kilós papírsúlyban bajnoki címet szerzett. A válogatottnak 1968-tól 1980-ig volt tagja. […]
Read More

Dr. Bajkai István, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke köszönti 71. születésnapja alkalmából Gedó Györgyöt. Isten éltesse sokáig erőben, egészségben olimpiai bajnok ökölvívónkat!

Gedó György az egyetlen hazai bokszolónk, aki négy olimpián vett részt.  1949. április 23-án született Budapesten. Gyermekkorában a Békéscsabai Építők Előre klubban kezdte boksz pályafutását. 1965-től a Magyar Pamut versenyzője volt, majd a Budapesti Vasashoz igazolt, ahol a világhírű mesteredző, Adler Zsigmond tanítványa lett. 1968-ban, 48 kilós papírsúlyban bajnoki címet szerzett. A válogatottnak 1968-tól 1980-ig volt tagja. […]
Read More

A 2021-es olimpiai rendezés az egyetlen esély

Richard Pound, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) rangidős tagja úgy véli, csak 2021-ben lehet megrendezni a tokiói játékokat és paralimpiát. Kijelentésével az elmúlt hetekben megjelent néhány pesszimista nyilatkozatra reagált. Muto Tosiro, a szervezőbizottság ügyvezető igazgatója szerint a 2021-es lebonyolítást sem lehet biztosra venni. Amint azt szűk két hete megjegyezte: nem hiszi, hogy bárki is képes […]

Read More

Dr. Szabó Tünde is a Nagy Játéknap ügye mellé állt

Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is a Nagy Játéknap ügye mellé állt, mert nem csupán szakemberként, de édesanyaként is elkötelezett a sport és a sportszerű játék mellett.  A magyar és Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, a Nemzet Sportolója, dr. Kamuti Jenő számára a szabályok és viselkedési normák elsajátítását jelenti a játék. Hrutka Róbert Érted című […]

Read More

Mitrovicsnak hiányoznak a meccsek

A szerb kapus a most tartó koronavírus-járvány időszakról beszélt. Fotó: OSC Waterpolo archív Naponta kétszer edzek, a cél az, hogy fizikailag megfelelő állapotban maradjak. A gyerekekkel is játszom, így a napom is gyorsan elmúlik – kezdte a Novosti-nak a szerb válogatott hálóőre. Mitrovics azt is elmondta, hogy ő és a családja maradt Magyarországon. Az olimpiai […]

Read More

Koronavírus: Görögországban nyár elején újraindulhat a bajnokság

A hellének június 15-től mérkőzéseket rendeznek. A görög szövetség (KOE) arról döntött, hogy június közepén újraindulhat a női illetve a férfi felnőtt bajnokság, amennyiben a koronavírus-járványnál – a csúcsot legyőzték -, és erre a görög kormány is rábólintott – írja a waterpolonews. A klubok döntenének arról, hogy a pontvadászatot honnan folytatják, az alapszakasztól vagy rögtön […]

Read More