Nagyszerű magyar sikerek a vitorlázó előolimpián Japánban

A jövő évi tokiói olimpiai játékok vitorlásversenyeinek helyszínén, Enoshimában rendezték az olimpiai tesztversenyt, amelyen nagyszerű magyar sikerek születtek. Berecz Zsombor a Finn Dinghy osztályban – aktuális világbajnokként – megnyerte az előolimpiát, Érdi Mária a női Laser Radial osztályban pedig a mezőny egyik legfiatalabbjaként a harmadik helyen végzett. Ugyancsak olimpiai erősségű mezőnyben lett 17. Vadnai Benjamin a férfi Laser Standard mezőnyben, és 20. Gyapjas Balázs, illetve Gyapjas Zsombor a férfi 470-es hajók között.

Read More

Női röplabda Eb – A nyolcaddöntő az alapcél, a negyeddöntőhöz bravúr kell

A nyolcaddöntőbe jutás a minimális célja a magyar női röplabda-válogatottnak a pénteken rajtoló budapesti társrendezésű Európa-bajnokságon, a negyeddöntőbe kerüléshez már több bravúrra is szüksége lesz a csapatnak. Az Eb-újonc észtek ellen kezdi, jövő csütörtökön az olimpiai negyedik, világbajnoki elődöntős hollandokkal szemben zárja a csoportkört a belga Jan De Brandt csapata, amely e két mérkőzés között […]

Read More

II. BVLSZ Diapolo Doppler Bajnokság: nagy siker Veresegyházán

Veresegyházát is meghódította a doppler bajnokság. Verőfényes napsütés, homokos partú kellemes, szép strand, lenyűgözően szép természetes környezet, kicsattanó jókedv és humor a résztvevőktől és nem mellesleg doppler mérkőzések a tóban majd utána eredményhirdetés és díjátadás a strandon és egy emlékezetesen finom közös ebéd a Tavi Panzió igen hangulatos éttermében – ez jellemezte a II. BVLSZ […]

Read More

Ob I: fiatalít a BVSC férfi csapata is

Szücs Levente úgy gondolja, a felsőház nagy eredmény lenne csapatától. A vezetőedző a klub honlapjának adott interjúban ellmondta: A ciklikus felkészülés utolsó szakaszában járunk. Talán a fizikai részén úgy gondolom, hogy már túl vagyunk, most már a taktikát kell majd összerakni. Ezzel kapcsolatban mondhatnám, hogy könnyű dolgunk van, hiszen már hosszú ideje ugyanazok a játékosok […]

Read More

Junior vb: Szabó-Feltóthy Eszter negyedik 200 méter háton

Szabó-Feltóthy Eszter a negyedik helyen végzett 200 méter háton csütörtökön, a Duna Arénában zajló junior úszó-világbajnokság harmadik napján. A nap egyetlen magyar érdekeltségű döntőjében a Vasas versenyzője – aki a délelőtti előfutamban 2:11.70 perces idejével két századot javított egyéni legjobbján – 2:10.92-es újabb egyéni csúccsal ért célba. Szabó-Feltóthy kedden 400 méter vegyesen is negyedik lett, […]

Read More

Tokió 2020 – Érdi Mária bronzérmes az előolimpián

Érdi Mária a harmadik helyen végzett Laser Radialban az Enosimában rendezett vitorlás előolimpián, így Berecz Zsombor Finndingiben elért győzelme után újabb magyar érem született. A junior világ- és Európa-bajnok Érdi két futam után vezetett, akkor erős szelesek voltak a futamok. A szélcsendes folytatásban is ott tudott maradni a legjobb háromban és az éremfutamot is harmadikként […]

Read More

Sikeres magyar kezdés a sárkányhajó világbajnokságon

A lenyűgöző megnyitó ünnepséget követően a 2000 méteres távok küzdelmeivel lezajlott az első versenynap a 14. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokságon, amelynek augusztus 20. és 25. között Pattaya ad otthont. A magyarok rögtön két éremmel, egy ezüsttel és egy bronzzal indítottak.

A thaiföldi világbajnokság legelején máris érdekeltek voltak a magyarok. A Senior B mix hajó ráadásul szoros küzdelemben olyannyira eredményesen teljesítette a 2000 métert, hogy már az első futamban érmet is nyert Magyarországnak. Legénységünk az előkelő harmadik helyet szerezte meg, maga mögé szorítva a sárkányhajó sportban nagyhatalomnak számító országokat, mint az Egyesült Államok és Kína.

Az éremátadás után pár órával a Senior B open hajó szállt vízre, és a hatodik helyre sikerült belapátolnia magát, Hongkongot, Svédországot és Szingapúrt megelőzve.

Délután az U18-as open és a Premier open legénységek következtek. A juniorok között remekül helytálltak a magyar evezősök és a dobos lányok, a kormányosok pedig a lehető legpontosabban vették a fordulókat. A fiatalok ennek köszönhetően ezüstérmesek lettek.

A premier, vagyis a felnőtt mezőnyben a magyarok 19 hajó közül a negyedik legjobb idővel értek célba, csupán Tajvan, Kína és Thaiföld egységei tudták megelőzni őket.

“Sok örömmel, egy kevés fájdalommal, de összességében sikeresen zárta a válogatott az első versenynapot” – összegezte a nyitányt Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke, a nemzetközi szövetség alelnöke.

A magyarok számára az 500 m-es versenyszámokkal folytatódik majd a sárkányhajó vb.

14. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokság, 1. nap, 2000 m:

Junior A open kishajó: 2. hely
Senior B mix kishajó: 3. hely
Premier open kishajó: 4. hely
Senior B open kishajó: 6. hely

Read More

Hammer Máté lehet a győri kick-box Eb egyik csillaga

Hétfőtől rekordlétszámú utánpótlás kick-box Európa-bajnokságnak ad otthont Győr, amelyen a hazai fiataloktól minden idők legjobb szereplését várja a szakvezetés. A magyarok egyik legjobbja lehet a 14 éves Hammer Máté, aki több aranyéremre is pályázik. A Halker-Király Team kétszeres korosztályos világbajnok versenyzője ugyanis mindhárom tatamis szabályrendszerben kivívta az indulás jogát, és esélyesnek is számít – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

„Nekem jobb érzés lesz hazai pályán versenyezni, mint külföldön. Nem izgulok, inkább inspirál az ismerős közeg, sokkal nagyobb lelkesedéssel tudok így nekiállni az Európa-bajnokságnak. Elindulok light-contactban, kick-lightban és természetesen a pointfightingban is. Mind a hármat komolyan veszem, mert az a célom, hogy mind a három szabályrendszerben nyerjek. Imádom a kick-boxot és igyekszem a lehető legjobb formámat hozni.”

A fiatal csepeli reménység hosszú távú és komoly versenyzői karrierről álmodik, amelynek csúcspontja az olimpián való szereplés lenne. Vágya akár teljesülhet is, hiszen a NOB tavaly hivatalosan elismerte a kick-boxot, amelynek kedvelői abban bíznak, hogy a sportág már a 2028-as Los Angeles-i olimpián bekerülhet a versenyprogramba. Ez tükröződik a hazai szövetség által szervezett Eb mezőnyén is, amely eddig soha nem látott résztvevői létszámmal, 38 ország közel 1600 versenyzőjével startol a jövő héten.

„Szerencsére a kick-box igazi sikersportágnak számít Magyarországon, így joggal bízhatunk benne, hogy sportolóink Győrben is kiemelkedő eredményeket fognak elérni, és az aranyérmeket tekintve megdöntik a válogatott eddigi rekordját” – fogalmazott Jároszkievicz Krisztián edző, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnökségi tagja. A korábbi sokszoros világ- és Európa-bajnok kick-boxos szerint a feltörekvő hazai versenyzői generációnak komoly esélye van arra, hogy már érett, tapasztalt felnőtt sportolóként olimpián szerepelhessen.

„Több olyan versenyzőnk is van, aki mind motiváltságban, mind fizikai és szellemi adottságait tekintve kiemelkedő, és a tehetsége kibontakoztatásához a megfelelő családi, szakmai és anyagi háttér is adott. Ilyen Hammer Máté is. A kadet 2-es korosztályban, vagyis a 13-15 évesek között indul a 37 kg-os súlycsoportban, ami az ő fejlett mozgáskoordinációjával és magasságával nagy adomány. Egész évben nem volt, aki legyőzze, ezért abszolút aranyesélyes a győri kontinensviadalon is.”

Az Audi Aréna Győrben augusztus 26-tól 31-ig tartó utánpótlás kick-box Eb-n ott lesz a sportág mind a hét szakága: a tatamin zajló pointfighting, light-contact és kick-light szabályrendszerektől a ringben sorra kerülő full-contact, low-kick és K1 versenyszámokon át a formagyakorlatokig.

Read More

Érdi Mária érmet szerzett az előolimpián

Kiegyensúlyozott versenyzéssel a harmadik helyen végzett Érdi Mária az Enosimában megrendezett olimpiai tesztversenyen.

A női laser radial hajóosztályban a junior világ- és Európa-bajnok vitorlásversenyző rögtön az első versenynapon jelezte: komolyan kell őt venni ebben a mezőnyben is. Két futam után az élre állt. Igaz, akkor erősszeles volt a verseny. A következő szélcsendes futamokon is ott tudott maradni a legjobb háromban, és az éremfutamot is ebből a pozícióból várta, ahol megőrizte dobogós helyezését, így bronzérmet szerzett a jövő évi olimpia tesztversenyén.

Az aranyérmet a belga Emma Plasschaert viheti haza Japánból, a második pedig a riói olimpiai bajnok, a holland Marit Bauwmeester lett.

Érdi Mária ezt követően még elindul egy Világkupán Japánban, majd hazatérése után a Balatonon megrendezendő országos bajnokságon is hajóba ül. Az ifjúsági világ- és Európa-bajnok magyar klasszis az olimpiai kvótát a tavalyi aarhusi összevont ISAF-világbajnokságon szerezte meg. 2013 óta hatszor vehette át Magyarországon az év legjobb női vitorlás versenyzőjének járó díjat.

Read More

Hoogenband nem aggódik a hőség és a vízminőség miatt

Pieter van den Hoogenband háromszoros olimpiai bajnok úszó nem aggódik a nagy hőség és a rossz vízminőség miatt a jövő nyári tokiói ötkarikás játékok kapcsán. A rendkívül magas hőmérséklet legalább 57 halálos áldozatot követelt Japánban július vége óta. A múlt héten a triatlon teszteseményen a női résztvevőknek a hőség miatt kevesebbet kellett futniuk, a paratriatlon-versenyen […]

Read More

Kajak-kenu – Kiváló, de beárnyékolt eredmények a vb-n

Kopasz Bálint és Csipes Tamara is a legjobb időeredménnyel jutott tovább K-1 1000 méteren az ICF olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. A Noé Zsombor, Bogár Gábor kettős is futamgyőztesként került a döntőbe, ám két eset is beárnyékolta a csütörtök délelőttöt: előbb Dóri Bence volt kénytelen visszalépni a versenytől, majd kizárták a Kárász Anna, Kozák Danuta párost. […]

Read More