Felavatták Földi Imre síremlékét

Olimpiai győzelmének napján, augusztus 28-án a tatabányai Síkvögyi úti temetőben felavatták Földi Imre súlyemelő síremlékét. Az eseményen mintegy húsz olimpikon is részt vett, a bajnokot Schmidt Csaba polgármester mellett Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke méltatta.

Read More

Rasovszky gyakorlatilag megnyerte az összetettet

Rasovszky Kristóf közel került a nyíltvízi úszók világkupa sorozatának megnyeréséhez, miután a hetedik állomáson, Ohridban negyedikként ért célba. A magyar szövetség tájékoztatása kiemelte: a világ- és Európa-bajnok Rasovszky először szorult le a dobogóról vk-viadalon, ám matematikailag így is biztos az első helye, amelyhez – a szabályok szerint – csak rajthoz kell állnia a szezonzáró kínai […]

Read More

Férfi OB I: íme, az OSC csapata

Az újbudaiak már javába készülnek a szezonra. Fotó: OSC Waterpolo / facebook A szerdai edzés közben állt össze a csapat egy fotóra. Az együttes szinte semmit nem változott az előző idényhez képest. Kijelenthető, hogy Andrija Prlainovics érkezésével még nehezebb dolga lesz a rivális Fradinak ha meg akarja védeni a bajnoki címet. Az OSC 2019/2020-as kerete: […]

Read More

A kétszeres világ- és Európa-bajnok, olimpiai ötödik Bácsi Péter visszavonult!

A 36 éves kiválóság 2018 októberében a csodás emlékű budapesti birkózó-világbajnokságon aranyérmes lett, aztán januártól  játékosedzőként folytatta a kötöttfogású válogatott mellett, majd a nyár derekán megkapta a Magyar Birkózószövetség szakmai igazgatói posztját. Mondhatjuk tehát, hogy a csúcson hagyta abba, s ott is folytatja. Bácsi Péter így fogalmazott az életét, pályáját ért változásokról: „Mindenki számára nyilvánvaló volt már […]

Read More

Madaras Norbert újabb feladatot kapott

Klasszisunk a 2020-as Eb Szervező Bizottságába is bekerült. A keddi MVLSZ ülésen több fontos dologról is döntött, például a női és férfi válogatott szövetségi kapitányok beszámolóit elfogadták és többek között Madaras Norbert a 2020-as Eb Szervező Bizottságába is helyet kapott, ahol a feladata a csapatokkal való kapcsolattartás lesz. Az MVLSZ által kiadott írást változtatás nélkül […]

Read More

Aranygeneráció a kerékpársportban

A magyar országúti válogatott fiataljai az U23-as korosztály legnagyobb presztízsű versenyén, a Tour de l’Aveniren remekeltek – a csúcs Valter Attila hétvégi szakaszgyőzelme volt. De hogyan jutottunk idáig, mennyire jelentős ez az eredmény nemzetközi szinten, és mit jelenthet a tokiói olimpiára nézve? A magyar kerékpársport drasztikus fejlődését nehéz nem észrevenni, különösen az országúton. Olyan eseményeknek […]

Read More

Felkészülési mérkőzés: három góllal jobb volt a Honvéd a Vasasnál

Dorogon csapott össze a két csapat. Fotó: vasassc.hu A Komárom-Esztergom megyei klub, az Új-Hullám SE néhány éve együttműködik már a Honvéddal. A dorogi vízilabdaélet felvirágoztatásáért is játszott a két csapat egymással kedden, ahol a Honvéd 16-13-ra győzött – áll a vasassc.hu-n. Felkészülési mérkőzés (Dorog): Budapesti Honvéd SE–VasasPlaket 16-13 (2-4, 6-5, 5-1, 5-3) Honvéd: Decker A. […]

Read More

Az olimpiai 5. Bácsi Péter visszavonult, szakmai igazgatóként folytatja

A kétszeres világ- és Európa-bajnok, olimpiai ötödik Bácsi Péter visszavonult! A 36 éves kiválóság 2018 októberében a csodás emlékű budapesti birkózó-világbajnokságon aranyérmes lett, aztán januártól amolyan játékosedzőként folytatta a kötöttfogású válogatott mellett, majd a nyár derekán megkapta a Magyar Birkózószövetség szakmai igazgatói posztját. Mondhatjuk tehát, hogy a csúcson hagyta abba, s ott is folytatja.

Read More

Révész Bulcsú hatalmas sikere a snooker vb-n

Elképesztő bravúrt hajtott végre Révész Bulcsú az oroszországi Tyumenben az IBSF U16-os snooker világbajnokságon. A mindössze 12 éves sportoló remek játékkal egészen a döntőig jutott, ahol csak a toronymagas esélyes lengyel Kowalski tudta megállítani, így ezüstéremmel zárt. Emellett ő lökte a verseny legmagasabb breakjét is.

Pedig a verseny hetében Révész Bulcsúnak és családjának számtalan bosszúság okozott gondot. Az sem kedvezett a jó versenyzésnek, hogy a játékosok és kísérőik nem feltétlenül viselkedtek sportszerűen: gyakori volt, hogy valaki sétálással zavarta meg az éppen lökéshez készülő magyar tehetség koncentrációját. Ennek ellenére a csoportköröket Révész Bulcsú simán, frame vesztés nélkül teljesítette.

Az első komolyabb ellenfél az egyiptomi Mina Awad volt. Bulcsú szép és pontos játékkal 3-1-re hozta az első négy framet, majd egy rossz lökés, egy beesett fehér golyó és egy kellemetlen vita után megfordult a játék képe. A 15 éves egyiptomi kiharcolta a döntő frame-et, amelynek egészen a végéig nem volt biztos, ki lesz a továbbjutó. Révész Bulcsú azonban hihetetlenül nehéz helyzeteket oldott meg, bravúros lökések kellettek ahhoz, hogy 4-3-mal biztosítsa a helyét az elődöntőben.

Ott a pakisztáni Umar Khan várt rá, aki szintén százszázalékos teljesítménnyel jutott el a döntő kapujáig, ráadásul a torna legmagasabb breakjét, vagyis sikeres sorozatát is ő tudta felmutatni. A döcögős kezdést követően Révész Bulcsú egyre magabiztosabban játszott, és elvette a break-rekordot a pakisztáni fiútól: meglökte a torna legmagasabb, 85-ös breakjét, és végül 4-1-re megnyerte az elődöntőt.

A fináléban a vb esélyeseként számon tartott lengyel Antoni Kowalski volt az ellenfél. Révész Bulcsú szépen, de több hibával játszott, mint korábban, így 5-2-re veszített. Jellemző a magyar fiatal játékstílusára, hogy a döntőben nyolc másodperc volt a lökésátlaga, a játékvezető pedig alig győzte visszarakosgatni a golyókat.

A döntő után sportolónk úgy nyilatkozott: a meleg nagyon zavarta, kicsit el is fáradt, de nem érzi magát csalódottnak.

Hogy nagy jövő áll Révész Bulcsú előtt, azt nemcsak a számtalan gratuláció bizonyítja, hanem az is, hogy lengyel ellenfele a meccs végén arról beszélt: nem biztos, hogy az Európa-bajnokságon is képes lesz megverni a magyar fiút.

Read More

Kiss Gergely visszavonul

A háromszoros olimpiai bajnokot elbúcsúztatják a hétvégén. Fotó: Kovács Anikó archív Kétnapos vízilabda-fesztivált rendeznek a hétvégén a Duna Arénában, ahol Kiss Gergely is utoljára ugrik vízbe. Az esemény sajtótájékoztatóján elmondta, 35 éves pályafutásának végéhez ér most, ez ugyanakkor a rendszerezett formára igaz, azaz nem fog már minden bajnokira elutazni, azonban ha a Honvédnak szüksége van […]

Read More

Mányoki Attila: nem a természetet győztem le, hanem a legmélyebb pontokat is megjáró önmagamat

Mányoki Attila hosszútávúszó szerint elsősorban nem a természetet győzte le, hanem önmagamat, amikor sikeresen átúszta az Északi-csatornát és ezzel teljesítette az Ocean’s Seven sorozatot.Fotó: manyokiattila / facebook A zalaegerszegi sportoló – aki az észak-írországi Donaghadee-ból indulva hétfőn 12:11:20 óra úszás után ért partot a skóciai Portpatricknál – a csapatától kapott közleményben elmondta: ez volt az […]

Read More

Atlétika – Halász Bence nyerte a Németh Pál Memorialt

Ahogy arra számítani lehetett, igazi sztárparádét, remek eredményeket hozott a világklasszis kalapácsvetők csatája Szombathelyen, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) Hammer Throw Challenge sorozatának utolsó előtti – világbajnokságot megelőző – állomásán. A házigazda Szombathelyi Dobó SE a XI. Németh Pál Emléknap keretében rendezte meg a IV. Németh Pál Memorialt, amely emléket kíván állítani a szombathelyi dobó iskola megteremtőjének, a […]

Read More

Öttusa – Földházi Zsófia sérülés miatt nem indul a budapesti vb-n

Eltörte a bokáját Földházi Zsófia, így nem indul a budapesti olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokságon. Kállai Ákos szövetségi kapitány azt mondta, hogy a lovasedzésen történt a baleset. “Zsófi a melegítés elején a vágtánál, még az ugrások előtt leesett a lóról, talppal, sarokra érkezett, és megreccsent a csont” – számolt be a történtekről a lovasedző elmesélésére hivatkozva. Mint […]

Read More