Férfi Ob I: fiatalításba kezdett a DVSE

Debrecenben cél a bentmaradás lesz a következő idényben. Stefan Vidovics, Lucas Durik, Giorgo La Rosa, Dőry Farkas és Fejős Róbert is távozott a csapattól. Az érkezők oldalán fiatalok vannak: Telegdy András, Vancsik Levente és Rádli Rajmund valamint Somorjai Péter. Tavalyhoz képest átalakult a csapatunk, az itt maradó rutinosabb játékosok mellett sok szerep jut majd a […]

Read More

Rasovszky Kristóf: nagy könnyebbség, hogy megvan a kvóta

Az öt kilométeren világbajnok Rasovszky Kristóf számára, nagy könnyebbség, hogy már a múlt hónapban, a kvangdzsui világbajnokságon megszerezte a tokiói olimpiai kvótát a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében. A világbajnok magyar sportoló az M4 Sporton csütörtökön azt mondta: már sikerült feldolgoznia a koreai sikert. “A vb-n még ott volt a kvalifikációs 10 kilométer az öt […]

Read More

Ismét nemzetközi tornát rendeznek Hódmezővásárhelyen

Péntektől vasárnapig 8 nemzet 25 utánpótlás csapata lesz jelen a II. Hódmezővásárhelyi Diapolo Kupán. Hétvégén, péntektől vasárnapig az utánpótlásé lesz a főszerep Hódmezővásárhelyen. A házigazdák mellett, érkeznek csapatok Szentesről, Kaposvárról, Békéscsabáról, de a Vasas fiataljai is vízbe csobbannak. Sőt, érkeznek csapatok Angliából, Marosvásárhelyről, Finnországból, Litvániából és Izraelből is Érdekesség, hogy a gyermek, serdülő és ifjúsági […]

Read More

Maccabi Európa Játékok – Száz érmet, közte 49 aranyat nyert a magyar csapat

A magyar csapat 49 aranyérmet, 28 ezüstöt és 23 bronzot nyert a budapesti központú 15. Maccabi Európa Játékokon, és ezzel a 42 résztvevő ország között a második legeredményesebb lett. Jusztin Ádám, a Maccabi VAC elnöke, a szervezőbizottság társelnöke az ország eddigi legnagyobb multisport-eseményének szerdai záró sajtótájékoztatóján elmondta: ez az eredmény messze túlmutat az előzetes jóslaton, […]

Read More

Szabó Tünde: Budapest mára vitathatatlanul a világ egyik legjelentősebb sportfővárosa lett

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint önmagáért beszél és sportdiplomáciai siker, hogy a nyári játékokat megelőző évben Magyarország több olimpiai kvalifikációs világbajnokságot is rendezhet. “Fő célunk volt, hogy minél több nemzetközi sporteseményt hozzunk hazánkba” – emlékeztetett rá Szabó Tünde szerdán az M1 aktuális csatornán. A kiemelt vb-k sorozata az asztalitenisszel kezdődött áprilisban, majd következett a […]

Read More

Átigazolás: a Brescia fiatalokkal erősít

Nagy átalakításon megy keresztül az olasz klub. A talján bajnokság ezüstérmese fiatalításba kezdett – ezt még Alessandro Bovo jelentette ki júniusban, mikor véget ért a szezon. Aztán jöttek a hírek is, először Dimitrios Nikoladis megszerzése, majd a vezetés felvette a kapcsolatot a 24 éves japán válogatott Seiya Adaichi-val és a 2000-es születésű Yusuke Inaba-val, azonban […]

Read More

Ezüstéremmel tért vissza rákbetegségéből az olimpiai bajnok úszó

A rákbetegséggel kezelt Nathan Adrian, ötszörös olimpiai bajnok amerikai úszó a Pánamerikai Játékokon visszatért a medencébe. A 30 éves Adrian tagja volt a 4×100 méteres gyorsváltónak, amely ezüstérmes lett a viadalon. A verseny után elmondta: nem ott van, ahol lenni szeretne, de jelen helyzetben már annak is örülnie kell, hogy egyáltalán versenyezhet. “Számomra ez a […]

Read More

Óriási az érdeklődés a kvalifikációs öttusa-vb iránt, már elindult a jegyvásárlás

A Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) vezetői a hajrához közeledve százszázalékban a szeptemberi, budapesti olimpiai kvalifikációs világbajnokság szervezésére koncentrálnak és csak emellett figyelnek arra, mi történik a keddtől vasárnapig tartó angliai Európa-bajnokságon. Gallai István főtitkár az M4 Sporton szerdán arról beszélt, hogy kedden elindult a jegyértékesítés, egyúttal biztatta az érdeklődőket, hogy minél gyorsabban vegyék meg a belépőjüket.

Read More

Elhunyt az olaszok legendája

Egy szörnyű hír rázta meg az olasz és a világ vízilabdatársadalmát. Kedd este elhunyt Ferdinando Pesci. Néhány nap múlva kezdődik az U17-es Eb Tbilisziben, ahol az olasz válogatottat Nando Pesci irányította volna. A szakember az elmúlt 20 évben számos sikernek volt tevékeny részese a talján utánpótlás területén is, jónéhány játékos nőtt fel a keze alatt, […]

Read More

Továbbra is elégedett a Nemzetközi Automobil Szövetség a Magyar Nagydíjjal

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke arról számolt be az MTI-nek, hogy a nemzetközi szövetség (FIA) szakemberei elégedetten és pozitívan értékelték a vasárnap véget ért 34. Forma-1-es Magyar Nagydíjat. “Valójában a szóbeli dicséretet már szombat este megkaptuk, de vasárnap ezt megismételték a FIA illetékesei, napokon belül pedig meg fog érkezni az írásbeli […]

Read More

Izgalmas összevetésekkel zárult a szilvásváradi championátus utolsó napja

A díjugrató korosztályos Championátus első fordulója a végéhez ért, így megkezdődhet az esélylatolgatás a végső győztesek kilétét illetően.

A verseny helyszínéül szolgáló Lipicai Lovasközpont kiválóan vizsgázott, a profi szervezésnek köszönhetően a lovasokat minden igényt kielégítő körülmények fogadták Szilvásváradon.

A háromnapos megmérettetés utolsó napja a döntőkről szólt, ahol dupla pontokat szerezhettek a lovasok az emelt magasságú összevetéses pályákon.

póni lovasok döntőjében hárman jutottak az összevetésbe, akik közül egyedüli hibátlannal Varga Zoltán tanítványa, Szilágyi Zille Sára végzett az első helyen, ezzel megszerezve a vezető pozíciót az összesítésben. Második helyen végzett Varga Réka Hanna, megelőzve Bene Dórát, akik a negyedik és az ötödik helyen állnak ezzel a pontversenyben. De az Ördöglovas SE versenyzői, Frank Dániel és Király Aliz ennek ellenére meg tudták őrizni dobogós helyezéseiket, így a második és a harmadik helyen állnak a tabellán.

A gyermekeknél is hasonlóan alakult az utolsó nap, hiszen a döntőn 20 pontot szerző Tavasi Eszter vette át a vezetést. Az összevetésben szintén hibátlanul lovagolt még Szuhai Rodrigo, és az őt követő Kiss Maja is, ezzel előrébb lépve a táblázatban. Viszont a korábban élen álló Magyar Balázs és Szabó Dorina is egy-egy hellyel hátrébb csúsztak, így a második és harmadik helyen várják a folytatást.

 

Tavasi Eszter
Tavasi Eszter

 

Az amatőrök mezőnyében a verseny talán legnagyobb esélyese, Bandi Barbara volt a döntőben is a legjobb, így megőrizte vezető pozícióját. Gráf Miklós Viktor az ezüstrémes helyezésével fel tudott jönni az abszolút második helyre, és a harmadik helyen végző Krecskovszki Evelin is értékes pozíciókat lépett előre. Nagy Evelin jelenleg a harmadik a tabellán.

 

Bandi Barbara
Bandi Barbara

 

serdülő B kategóriában a mindhárom napon pontszerző Kovács Noémi áll az élen tetemes előnyt szerezve az őt követő Balogh Annához képest. A döntő bronzérmese, a Horváth Gábor által felkészített Schmuck Rebeka Annapedig az ötödik helyre lépett elő. Az első napok alapján élen álló Krajnyák Fanni a döntőben nem tudott pontot szerezni, így jelenleg a negyedik.

serdülő A-ban kétség sem fér hozzá, hogy ki vezeti a tabellát, hiszen Tamás Jázmin 100%-os teljesítménnyel zárta a kategóriát. A maximálisan gyűjthető 40 pontján felül még két-két pontot is lecsípetett riválisai eredményéből második helyezéseinek köszönhetően. A döntőben második, illetve harmadik helyen végző Szigeti Panna és Gimesi Lorena is felkerültek az élmezőnybe, a negyedik és az ötödik helyen várják a folytatást. Viszont Hóman Gréta és Vincze Imreegyenletes teljesítményüknek köszönhetően meg tudták őrizni dobogós helyezéseiket.

 

Tamas Jazmin
Tamás Jázmin

 

Az utánpótlás lovasok élén Unger Fanni áll, megelőzve a tavalyi ifjúsági bajnokot, Gráf Edina Nikolettát. De bekerült az üldözők közé a döntőn második helyen végző Csákány Dorottya is, akik között csak néhány pont a különbség.

IMG-e3fe5c220778d13a7248b1c49659c3b6-V

A döntőn elért sikerével Mihucz Tibor holtversenyben vezeti a felnőtt mezőnyt Körtvélyessy Péterrel, akiket mindössze két pont lemaradással szintén holtversenyben követ Szotyori Nagy Kristóf és Horváth Gábor.

 

Mihucz Tibor Uzsoki Andras
Mihucz Tibornak gratulál Uzsoki András, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad igazgatója

 

A második forduló augusztus 23-25. között kerül megrendezésre Bábolnán, ahol kiderül, hogy kik lesznek a 2019-es év Championjai.

A pontverseny jelenlegi állása:

PONTÁLLÁS

 

Read More

Nagy utazásra készül a Pro Recco

Szeptemberben az olasz sztárcsapat Kaliforniában készül a 2019/2020-as idényre. Rudics együttese szeptember 7. és 16. között Kliforinában a Stanford, a Berkeley és a Kalifornia Egyetem fiataljaival játszanak meccsekt készülve az új idényre. Nagy megtiszteltetés, hogy a Reccot meghívták – kommentálta Mauizio Felugo a klub elnöke az invitálást.

Read More

Nagy utazásra késül a Pro Recco

Szeptemberben az olasz sztárcsapat Kaliforniában készül a 2019/2020-as idényre. Rudics együttese szeptember 7. és 16. között Kliforinában a Stanford, a Berkeley és a Kalifornia Egyetem fiataljaival játszanak eccsekt készülve az új idényre. Nagy megtiszteltetés, hogy a Reccot meghívták – kommentálta Mauizio Felugo a klub elnöke az invitálást.

Read More

Keszthelyi Vivien: „Kilátásba helyeztünk egy kis meglepetést Micknek, ha nyer”

Nem csak a Forma-1, hanem az azt követő Forma-2-es és Forma-3-as széria is komoly izgalmakat hozott a Hungaroringen. A szintén az F3-ban, de másik nemzetközi bajnokságokban szereplő Keszthelyi Vivien és párja, David Schumacher is a Red Bull vendégeként követte a helyszínről az eseményeket melyek során a Mick Schumacher pályafutása első futamgyőzelmét könyvelhette el a kategóriájában. […]

Read More