Elfogyott a türelem: Perelnek a vízilabdázók

alt201606Feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen a két vízilabdázó. Mint ismeretes, szeptemberben két ismert pólóst hoztak hírbe, hogy állítólagosan megerőszakolt egy lányt. A rendőrség azóta is nyomoz, de nem hallgatták ki őket. Most pedig a két vízilabdázó ügyvédje tett egy nyilatkozatot: “elfogyott ügyfeleik türelme, ezért úgy döntöttek, hogy januárban megindítják a kártérítési pereket” – mondták a […]

Read More

Miniszteri elismerésben részesült Jármy Vince és Jármy Katalin

Prof. dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár tizenkét sportágban adott át miniszteri elismerő oklevelet legfiatalabb olimpikonjainknak, az ifjúsági olimpián érmet szerző sportolóknak és edzőiknek. A díjugratásban csapat ezüstérmet szerző Jármy Vince, valamint edzője is elismerést kapott.

JarmyVince-ifiolimpia-ois3

„A 2018-as Buenos Aires-i ifjúsági olimpián szereplő fiatalok korosztályuk példaképei, ezért nem mindegy, milyen eredményeket érnek el a sportban és hogyan viselkednek az élet más területén” – mondta az emberi erőforrások minisztere a fiatal sportolók és edzőik köszöntésén december harmadikán Budapesten.

Prof. dr. Kásler Miklós miniszter és dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár tizenkét sportágban adott át miniszteri elismerő oklevelet a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián érmet szerző sportolóknak és edzőiknek. Magyarország 24 éremmel – 12 arannyal, 7 ezüsttel és 5 bronzzal – zárta a játékokat, ezzel minden idők legeredményesebb ifjúsági olimpiai szereplését érte el.

díjugratásban csapat ezüstérmet szerző Jármy Vince is oklevelet kapott a 2018. évi Ifjúsági Olimpián nyújtott kimagasló sportteljesítménye, edzője és édesanyja, Jármy Katalin pedig a kiemelt eredményt elért sportoló felkészítése során végzett szakmai munkája elismeréseként.

JarmyVince-Ifiolimpia-elismeres-2

Kásler Miklós miniszter a fiatalokhoz intézett beszédében úgy fogalmazott, hogy a sport nem csak a testet edzi, hanem a jellemet is fejleszti. Szép eredmények születtek, tehetségüket és szorgalmukat bizonyították fiatal versenyzőink, de a szülőkről és az edzőkről is említést kell tenni, akik a családi békét és a szakmai felkészülést biztosították – mondta.

JarmyVince-Ifiolimpia-elismeres5

 

Forrás és fotó: Kormány.hu, RiderLine

 

 

 

Read More

Nagy kiesők a Komjádi Kupában

általanos kép0123Kialakult a negyeddöntő mezőnye a legrangosabb utánpótlás kupában. Egy nagy kiesője már van a Komjádi Kupának, hiszen az Eger búcsúzott a sorozattól, az A-jelű hármasból a Pécs jutott tovább, sőt a KSI is csak a harmadik helyen végzett. A B-csoportból a Vasas ment tovább elsőként, a BVSC és a Fehérvár előtt. Ami a további mezőnyt […]

Read More

Hosszú ismét egy aranyat szállított

Budapest, 2017. július 24.
Hosszú Katinka rajtol a nõi 100 méteres hátúszás elõfutamában a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 24-én.
MTI Fotó: Illyés TiborHosszú Katinka címét megvédve aranyérmet szerzett 400 méter vegyesen a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokság keddi nyitónapján. A 29 éves versenyző úgy jutott a döntőbe, hogy az előfutamok során több mint négy másodperccel úszott jobb időt, mint a második francia Fantine Lesaffre. Hosszú már pillangón erődemonstrációt tartott, jó egy testhosszal ment el a mezőnytől, ezt […]

Read More

Hosszú Katinka az egyedüli továbbjutó a nyitónapon

Budapest, 2018. október 6.
A gyõztes Hosszú Katinka a 200 méteres vegyesúszás döntõjében az úszó világkupa-sorozat budapesti versenyén a Duna Arénában 2018. október 6-án.
MTI Fotó: Czagány BalázsA magyarok közül egyedül Hosszú Katinka jutott tovább a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokság keddi nyitónapjának előfutamaiból: a háromszoros olimpiai bajnok klasszis 400 méter vegyesen a legjobb idővel került a fináléba, 100 méter háton pedig harmadikként elődöntős. A 14-szeres rövidpályás világbajnok Hosszú mindkét számban címvédőként ugrott a vízbe, 400 méter vegyesen óriási fölénnyel, 4:23.59 perces […]

Read More

Szumó – Végh Richárd lett 2018 legjobbja

Megvan a 2018-as év legjobbja a szumósoknál! A kitüntető címet idén Végh Richárd érdemelte ki. A válogatott versenyző idén a Taipeiben megrendezett szumó-világbajnokságon aranyérmes lett, akárcsak az észtországi Rakverében, ahol az Európa-bajnokságot bonyolították le.

 

Az érdiek klasszisa az U18-as korosztályban győzött mindkét világversenyen. Ebben a sportágban 2018-ban generációváltás volt. Egy sor fiatal tehetségről kiderült, hogy a nagy nemzetközi versenyeken is megállják a helyüket.

„Jó volt látni, hogy Végh Richárdon kívül idén többek között Szilágyi Erik, és még sokan mások is nagyon odatették magukat a nemzetközi megmérettetéseken. Jövőre elindul az edzőképzés a sportágunkban, és utánpótlás Európa-bajnokságot is rendezünk. Úgy gondolom, hogy mozgalmas év van mögöttünk, de a hazai kontinensbajnokság miatt még több feladat lesz 2019-ben” – összegzett Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke.

Read More

Íme, a ’99-es válogatottunk meghívottjai

vizilabdaaltalonos201703December közepén ismét tréningezik az utánpótlás csapatunk.  Ehónap 17-én és 18-án a Margitszigeten tart edzéseket Tóth Kálmán és Keszthelyi Tibor az övéinek. Meghívottak névsora: Grieszbacher Márk, Tóta Gergő, Mizsei Márton, Ágh György, Sugár Péter, Aranyi Máté, Mijics Dávid, Szőke Benedek, Ekler Bendegúz, Turnai András, Horváth Ákos, Baksa Benedek, Konarik Ákos, Dala Döme, Turnai Bálint, Schmölcz […]

Read More

Változás – elfogadták a szabálymódosításokat

Barcelona, 2018. július 26.
Zalánki Gergõ a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság férfi tornáján, az 5-8. helyért játszott Magyarország - Montenegró mérkõzésen 2018. július 26-án. A magyar válogatott 7-6-ra kikapott, így a hetedik helyért játszhat.
MTI Fotó: Illyés TiborA vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet (FINA) elfogadta a vízilabdára vonatkozó szabálymódosító-csomagot, amelynek célja leginkább a játék felgyorsítása. A kedden kezdődő rövidpályás úszó-világbajnokság helyszínén, a kínai Hangcsou városában többek között eldőlt, hogy a támadóidő újraindulása esetén – például szögletnél – harminc helyett csak húsz másodperce lesz a csapatoknak a támadásra. Rövidülnek a mérkőzések, mivel az […]

Read More

Férfi válogatott: Habkönnyed siker Málta ellen

Fehér sapkában a remek védőmunkát bemutató újonc, Manhercz Krisztián (Fotó: MTI)Férfi válogatottunk nem kegyelmezett  máltaiaknak.  Gólgazdag meccsen tizenhat gólt tett közé a magyar csapat. Kovács majd Mezei adta meg a meccs alaphangulatát, majd után jöttek a többi találatok is. Érdekesség, hogy az első etapban tizenegy gól is láthatott a nagyérdemű, így 9-2 állt az eredményjelzőn. A második etapban csak mi voltunk a medencében, hiszen 5-0-ra nyerte […]

Read More

Férfi OB I/b: a Nagykanizsa értékes győzelmet aratott

általanos kép0123A kanizsaiak leszakították üldözőiket, a Szeged továbbra is a második. A második vonal 9. fordulójában a Nagykanizsa ki tudta használni az YBL és az ASI botlását, még a Szeged megközelítette a BVSC, igaz a szőnyi útiaknak később lesz fellépésük. Férfi Ob I/b, 9. forduló: A-csoport: BHSE-KVSE 7-13 Szolnoki Dózsa-FTC Telekom 9-4 EKE SC-DVSE 9-17 Neptun VSC-HVSC […]

Read More

Régi fényében tündökölt a Recco

prorecco20161023Az olasz bajnokság 9. fordulójában megállíthatatlan volt a sztárklub. A Florentiát verte Ratko Rudics együttese. A Brescia is vette az akadályt, a Rómát győzte le a listavezető. Olasz bajnokság 9. forduló, eredmények: Pro Recco-Florentia 20-6 Roma Nuoto-Brescia 7-13 Lazio-Busto Bpm Sport Management 8-15 Catania-Carige Savona 9-3 Posillipo-Ortigia 5-5 Bogliasco Bene-Iren Genova Quinto 9-11 Pallanuoto Trieste-Canottieri […]

Read More

Férfi válogatott: Málta következik

Budapest, 2017. július 24.
Märcz Tamás szövetségi kapitány Nagy Viktor kapusal fog kezet a férfi vízilabdatorna negyeddöntõjében játszott Magyarország - Oroszország mérkõzés végén a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 25-én. A magyar válogatott 14-5-re gyõzött.
MTI Fotó: Koszticsák SzilárdMa Szombathelyen szépen szeretné zárni férfi válogatottunk az évet. A világliga és egyben az Európa Kupa selejtezőjében a máltaiak legjobbjával csap össze a csapatunk. Märcz Tamás elmondta, óva intek mindenkit, hogy lebecsülje a máltai válogatottat! Sokan játszottak a máltai nyári bajnokságban, közöttünk én is – megtapasztalhattuk, hogy vannak közöttük jó játékosok, olyanok, akik az olasz […]

Read More

Szoros versenyek Kecseméten

Ebben az évben, májusban szabadtéren fedettpályán ezen a hétvégén rendeztek kiemelt díjugrató versenyt Kecskeméten. A háromnapos versenyen, haminc versenyszámot rendeztek. Az ötéves lovaknál pénteken majd, vasárnap is Bajai Dávid Carthino Z apaságú, Nanga Parbat győzött Técsy Attilával a nyergében.

TecsyAttila NangaParbat

A szombati összevetéses versenyszám, a Claudio’s Son apaságú, T.B.Á. Cantona volt a leggyorsabb Füzér Gáborral.

FuzerGabor TBACantona

A hatéves lovak versenyszámát a sárga, PM Baltimore uralta, mindhárom nap első lett Horváth Balázzsal a hátán.

HorvathBalazs PMBaltimore

Az amatőröknél, pénteken első helyen a korábbi volt válogatott, öttusázó, Dr. Kölcsey Rieden Roland végzett Lizy-Larisszával, majd második nap az amatőr országos csapatbajnok, a zsombói Equitania LC lovasa, Sajti Fanni tudott győzni Linneával és a harmadik felvonást az első szabadtéri amatőr Grand Prix győztes párosa, Hajdú Petra nyerte meg Bognár Hamvassal.

drKolcseyRiedenRoland LizyLarissa

SajtiFanni Linnea

HajduPetra BognarHamvas

A 110-115 cm-es, ifjúsági kategória az orgoványi, 14 éves Kelemen Zsolt Péteré volt, aki Gizivel és Chesterrel mindhárom nap nyerte a kategóriáját.

KelemenZsoltPeter Gizi

A középkör 120-125 cm-es versenyszámaiban, az első napi fiatal lovas értékelést Kezes Gabriella tanítványa, Nagypál Eszter nyerte meg K-Genovával.

NagypalEszter KGenova

Második nap a győztes, a hazai lovasclub versenyzője, Vecsei Lili arutinos PM Fortunával, majd harmadik nap Lévai Csilla villámgyors szürkéjével, Elisszel Jármy Tibor végzett az első helyen, aki még pénteken a nyitott kategóriában is az élen zárt.

VecseiLili PMFortuna

Szombaton és vasárnap a nyitott rész, a Prosper Lovasklub első számú versenyzőjéé Szotyori Nagy Kristófé volt, aki a hét éves Timpex Hollyday-jel kétszer is első lett.

IMG 0033

A nagykör versenyszámok különösen szoros versenyt hoztak a Pataki Ménes fedett csarnokában. Pénteken a fedeles szezonban óriási formában versenyző, Técsy Attila El Capitan páros tudott nyerni, megelőzve a válogatott Horváth Balázst, aki második lett PM Quinterával és harmadik PM Toledóval.

TecsyAttila ElCapitan 

Pénteken az első három lovas között hat tized másodperc döntött. A szombati, hiba-idős, 135 cm is minimális különbségekkel dőlt el, ezúttal az Airventes Babó Szilvia és PM Cascavelle meg tudta előzni Técsy Attila El Capitan párost, harmadik helyen a Prosperes Szotyori Nagy Kristóf végzett Timpex Glóriával, míg negyedik lett Füzér Gábor Equest Cha Chavál.

BaboSzilvi PMCascavelle

Az első négy lovas az eredménylistán nyolc tized másodperc különbséggel végzett. A vasárnapi 130 cm-en hét tized másodperc volt a dobogós lovasok között. Győzött a két héttel ezelőtt, a Nemzeti Lovardában is kétszeres első, Horváth Balázs, kancájával, PM Quinterával, aki mögött,Técsy Attila Ballerina Pc Z-vel és Szotyori Nagy Kristóf gidrán fedezőménjével, Mytoccal végzett.

HorvathBalazs PMQuintera

A verseny záró eseménye,  a 140 cm-es kategória volt,  ahol négy lovas tudta hibátlanul lelovagolni Fodor István pályáját. A papírforma itt már érvényesült, most sem tudta egy lovas sem, hazai pályáján Horváth Balázst legyőzni, aki PM Lavaroneval egy másodperccel előzte meg klubtársát, Babó Szilviát és PM Cascevellet.

HorvathBalazs PMLavarone

Harmadik helyezett a mezőny legrutinosabb, magyar bajnok lovasa, Rezgő Zoltán, sárga kancájával, K- Waimeaval, míg negyedik Técsy Attila a még csak hét éves El Capitannal.

A 2018-as versenynaptárban már csak egy  országos verseny szerepel, jövő héten a Kaposvári Lovasakadémián. 

Fotó: Tokodi Tícia

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.