
Női U17: döntetlennel kezdtük az elitkört
Női U17-es válogatottunk 1-1-es döntetlent játszott a skótok ellen a szerbiai Eb-selejtező elitkör első játéknapján, Belgrádban.
Női U17-es válogatottunk 1-1-es döntetlent játszott a skótok ellen a szerbiai Eb-selejtező elitkör első játéknapján, Belgrádban.
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöksége június 30-ig meghosszabbította a férfi válogatott szövetségi kapitányi posztján Javier Sabaté, valamint stábja megbízatását. Így a szakember, aki a csapattal a januári franciaországi világbajnokságon a hetedik helyen végzett, Debre Viktorral közösen irányítja a nemzeti együttest a májusban és júniusban sorra kerülő Európa-bajnoki selejtezőkön is.
Már a negyeddöntőn is túl van az Egyetemi bajnokság, ahol a tavalyi ezüstérmes kiesett. Áprilisban jöhet a hajrá. Egy biztos, a tavalyi ezüstérmest nem láthatjuk a továbbiakban az Egyetemi bajnokság idei szezonjában, hiszen kiesett a Corvinus Egyetem, az együttest a Debreceni Egyetem ejtette ki. Az elődöntőbe jutott még az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a BGE, előbbi […]
Már a negyeddöntőn is túl van az Egyetemi bajnokság, ahol kiesett a címvédő. Áprilisban jöhet a hajrá. Egy biztos, nem lesz címvédés az Egyetemi bajnokság idei szezonjában, hiszen kiesett a Corvinus Egyetem, a bajnokot a Debreceni Egyetem ejtette ki. Az elődöntőbe jutott még az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a BGE, előbbi az EKF-et, utóbbi a Semmelweist […]
Külföldi csapattal is készült télen a Szombathely. A Dabas Sparks-hoz hasonlóan a Szombathely Crushers-nek is az elődöntőben ért véget a szezon tavaly. A Zúzók évről évre ott vannak a Divízió II. élmezőnyében. Már csak egy dolog hiányzik a szombathelyieknek: a …
Az MLSZ és a Magyar Sportújságírók Szövetsége által két éve elindított együttműködési, a Csillag Imre Ösztöndíjprogram, továbbra is várja az ötletes, hiánypótló újságírói pályázatokat, kezdeményezéseket – a magyar labdarúgást szolgálva.
Easy Approaches On Home schooling Your Kids At A Young Age A Look At Trouble-Free Methods Of do an essays Without a excellent training, your young ones may suffer in
A Videoton a legutóbbi tíz hazai bajnoki mérkőzéséből kilencet megnyert. A Debrecen ötödször kapott ki pályaválasztóként az idényben, ennél több hazai veresége csak a Gyirmótnak van. A Paks a legutóbbi hat bajnoki találkozóján 16 pontot szerzett, előtte 17 mérkőzésen tizenhetet. A Vasas a legutóbbi kilenc bajnoki meccséből csak kettőt nyert meg. Gera Zoltán két egymást követő fordulóban is gólt szerzett, a hazatérése óta ilyenre még nem volt példa. A 23. forduló érdekességei.
Egerben mindent megtesznek azért, hogy minden “csatornán” népszerűsítsék a vízilabdát, ezen belül pedig a helyi pólót. Most egy kisfilmmel jelentkezett a klub… Egy videóban mutatja be a klub a helyi pólóéletet és szeretne minél több gyermeket arra csábítani, hogy válassza a vízilabdát ezen belül is az Egert. – Ezzel a kis filmmel fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, […]
Budapest, 2017. március 9. – Ismét dr. Kollár Lajost, a Magyar Vitorlás Szövetség jelenlegi elnökét jelölték erre a pozícióra. A végső döntést a sportági szakszövetség tisztújító közgyűlése hozza meg, amelyre március 30-án kerül sor. Dr. Kollár Lajos érsebész professzor 2013 óta vezeti az MVSz-t.
„Rendkívüli öröm számomra, hogy újra jelöltek, mert így lehetőségem van rá, hogy folytassam azt a munkát, amelyet az előző olimpiai ciklusban elkezdtünk, és amelynek eredményei már megmutatkoztak olimpikonjaink sikeres szereplésében, az utánpótlás-bázis szélesedésében és a magyar vitorlás sport anyagi és szervezeti hátterének megszilárdításában” – mondta dr. Kollár Lajos.
A tisztújító közgyűlésen a tagszervezetek által jelölt személyekre adhatják le voksaikat a vitorlás sportegyesületeket képviselő küldöttek. A nyilvánosságra hozott jelöltlista szerint az elnöki pozícióra csak dr. Kollár Lajost, elnökségi tagnak pedig 13 személyt jelöltek.
Dr. Kollár Lajos pécsi érsebész, a Pécsi Tudományegyetem Érsebészeti Klinikájának társprofesszora, több tudományos és orvosi társaság elnöke. Jelenleg a a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának Komplex Sport Teljesítménydiagnosztikai és Fizioterápiás Kutatóközpont vezetője.
Az MVSz elnöke, akit 2016-ban a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjével tüntettek ki, fiatal kora óta vitorlázik, versenyez, a Tabu nevű klasszikus 40-es cirkáló tulajdonosa és kormányosa.
Összegyűjtöttük a statisztikákat a Juventus elleni mérkőzés után. A Milan péntek este pont nélkül távozott…
Kilenc lovas lovagolhatott a Túri József emlékért őrző nagydíj összevetésében a kaposvári Pannon Lovasakadémia fedeles lovardájában. Utolsó indulóként, a 19 éves ifj. Lázár Zoltán pej kancájával, Lacrima Di Felicitával, hiba nélkül a leggyorsabb idővel megszerezte a győzelmet. A Mesterek Tornája huszonkét éves történetében először fordult elő, hogy egy páros ismételni tudjon.
A nemzetközi verseny nagydíjának második helyezettje, a verseny legeredményesebb lovasa, Burucs Barna lett, aki a Castilia Kft. lovával, Helios C-vel kitűnően lovagolt.
Harmadik helyen díjugrató sportunk egyetlen Európa-bajnoka, Weinhardt Virág végzett Equest Cha-Chával, megelőzve a hibátlanul teljesítő Reischl Márton Latino párost.
A leggyorsabb négy hibapontos összevető, ifj. Petrik Béla ötödik helyre került Duchéval, míg ezúttal a triple baron hibázó, Krucsó Szabolcs Chacco Boyjal hatodik lett. A középkör győztesek köréből, megismételve szombati győzelmét, a Pataki Ménes lovasa, Marton András került ki nyertesként PM Fortunával, megelőzve Cinnamon hátán Fábiáncsics Gábort.
Harmadik helyen a belorusz Lis Alkesandert Impuls 2-vel végzett. Az U25-ös kategória döntőjének összevetésében, hét lovas lovagolt, amely után három hölgy lovas került a „képzeletbeli” dobogóra. A győztes, Füzér Gábor lovasa, Weinhardt Virág lett Quennievel, megelőzve Kovács Dóra által felkészített Bognár Dórát aki Pianon ült és a leggyorsabb négy hibapontos összevetőt, Szotyori Nagy Kristóf tanítványát, Sopronyi Rékát Donalddal.
A kiskör vasárnapi hiba-idős versenyszáma két szürke ló diadalát hozta, győzött Burucs Barna Elenával és második lett Fazekas István Elise nyergében és harmadik Mészáros Marcell Zónával.
Az 5 éves lovak összevetéses versenyszámát Kiszel Gabriella tulajdonában lévő, Calliope végzett az első helyen Krucsó Szabolccsal. A youngster tour kétfázisos versenyszámát a Horse Play Kft. által tenyészett, sárga BN Silver Török Sándorral nyerte, megelőzve Koncz Ferenc Cunamiját Pirik Zsolttal a nyergében és egy horvát párost, Hercigonja Markot Arcobalenoval.
Fotó: Németh Bettina
Az Ob I/b-ben miután a Szombathely feljutott a felsőházba Matajsz Márk elégedetten nyilatkozott, de még többet akar kihozni csapatából. Mint ismeretes, Nagykanizsa elleni győzelemmel a Szombathely 3. fordulóval az alapszakasz vége előtt feljutott a felsőházba a férfi Ob I/b-be. A nagy siker után Matajsz Márk így nyilatkozott: Gratulálok a fiúknak a felsőházba kerüléshez, csodálatos eredmény, […]
Jön a világliga 5. fordulója, ahol sok kérdésre választ kaphatunk. Kedden már a világliga 5. körét rendezik meg. A szerbek a németeket fogadják, amennyiben nyernek a délszlávok Szuperdöntőbe jutottak. A szlovák-román meccs izgalmasnak ígérkezik, tekintve, hogy a két együttes azonos játékerőt képvisel. A B-jelű négyesben a horvátok otthon, míg a görögök idegenben gyűjthetik be a […]
A magyarok két ezüst- és egy bronzéremmel fejezték be a rotterdami rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságot. Vasárnap a női váltó és 1000 méteren Liu Shaoang második, míg a férfi staféta harmadik lett.
Rendben megérkezett Telkibe a válogatott keretének első fele, az a tizenkét játékos, akik vasárnaptól együtt készülnek Telkiben a március 25-i, Portugália elleni vb-selejtezőre.
Bíró Krisztián elmondta, hogy a csapat egy újabb ciklushoz ért a fejlődésben. A Dabas Sparks egy olyan csapat, amely évről évre tud előre lépni anélkül, hogy játékosokat igazolna. Tavaly a Szikrák elérték történetük legnagyobb sikerét, hiszen egészen a Divízió II. …
Nem volt sima az Olasz Kupa döntője, hiszen a rendes játékidőben nem született döntés. Egy nagy hiányzója volt a Pro Recconak a fináléban, hiszen Stefano Tempesti ujjtörése után még nem volt bevethető, így Goran Volarevics védte a kaput. Rosszul is kezdett Vujaszinovics csapata, hiszen Rizzo majd Ubovics révén 2-0-ás előnyre tett szert a Brescia. A […]
A Dorog 4–0-ra győzött Mosonmagyaróváron a Merkantil bank Liga vasárnapi, 24. fordulójában, amelyben a Vác is otthon tartotta a három pontot.
Mexikóváros egyik magyar ezüstérmesét, az evezős Melis Zoltánt névnapja ürügyén csengette meg a JochaPress.hu. Mint kiderült, az ezüstnégyes vezérevezőse már csak egyszerű szurkolóként érintett a számára oly sok sikert hozott evezőssport mellett. – Egyszer mindennek vége szakad, én tavaly ősszel … Continue reading