Friss hírek

Paralimpia – Tunkel Nándor bronzérmes lett Rióban

Erőemelő szerezte a Magyar Paralimpiai Csapat első érmét a riói paralimpián! A férfiak 49 kilogrammos kategóriájában Tunkel Nándor bronzérmes lett.

A Powerstation SE versenyzője úgy vágott neki a paralimpiának, hogy a szakvezetés az első hatba várta. Azt sejteni lehetett, hogy ha eddigi legjobb eredményét, a 160 kilogrammot tudja hozni, akkor nem csupán pontszerző, hanem akár érmes is lehet. Tunkel végül 155 kilóval zárt, és ez elég volt ahhoz, hogy felálljon a dobogó harmadik fokára.

Tunkel Nándor boldogan nyilatkozott az MTI-nek a verseny után, bár egy kicsit bosszankodott is. „A 160 kiló edzésen kétszer már összejött, ezért kicsit fájó, hogy most nem, de a harmadik gyakorlatra fejben kicsit szétestem, mivel már biztos volt a harmadik hely” – mondta Tunkel.

Az aranyérmet a vietnámi Le Van Cong szerezte meg, a jordániai Omar Qarada és Tunkel Nándor előtt. Le Van Cong 181 kilogrammos világcsúccsal győzött.

Fotó: MTI

Read More

Torma Gyula emléke

Pénteken kezdődik a 25. Torma-emlékverseny Prágában. A csehek legrangosabb ifitornáján a magyar válogatott is képviseli magát 14 ökölvívóval, hogy versenykörülmények között készüljön a novemberi szentpétervári világbajnokságra. Majer Dániel • Immár 25. alkalommal rendezik meg Prágában a csehszlovák olimpiai bajnok ökölvívóról, Július … Bővebben

Read More

A bírói gyalázat utóhatása

Lévai Zoltánnal, a kötöttfogású juniorválogatott edzőjével elemezzük a világbajnokságon történteket, aki arról is beszél, mi kellett volna fia világbajnoki címéhez, miért nem jött össze több helyezés, és mi vár a korosztályból kiöregedő versenyzőkre. Lakner Gábor • A junior-világbajnokságra tekintünk vissza … Bővebben

Read More

Paralimpia 2016 – Az erőemelő Tunkel Nándoré az első magyar érem

Az erőemelő Tunkel Nándor 155 kilós teljesítménnyel bronzérmes lett a 49 kilogrammos súlycsoportban a riói paralimpia első, csütörtöki versenynapján, így övé a magyar küldöttség első dobogós helye. Ebben a sportágban nincsenek előcsatározások, a sportolók egyből a döntőben bizonyíthatnak, s a magyarok közül először a törpenövésű zalaigricei sportoló lépett a pódiumra. A Power Station SE pályafutása […]

Read More

Folytatódik a Talent Program!

A Magyar Lovassport Szövetség az idén is várja azoknak a tehetséges fiataloknak a jelentkezését, akik kellő szorgalmat és kitartást éreznek magukban, akiknek álma, hogy díjugratásban,díjlovaglásban vagy a military szakágban akár nemzetközi versenyeken bizonyítsák rátermettségüket.

A felvételi vizsga a három szakág részére egy időpontban, egy helyszínen kerül megrendezésre.

A felvételi vizsga tervezett helyszíne és időpontja: 2016.október 14., Bábolna.

További részletekről a Szövetség központi és szakági honlapjain olvashat.

 

logó talent

Read More

Villámgyőzelem

A magyar férfiválogatott a lettektől elszenvedett váratlan vereség után magabiztosan lépett túl az uruguayiakon a Bakuban zajló sakkolimpián, a leghosszabb parti sem tartott tovább harmincegy lépésnél. Lakner Gábor • A lettektől elszenvedett, váratlan vereséget követően ismét gyengébb ellenféllel találkozott a … Bővebben

Read More

Műtéten esett át az olaszok ásza

bodegas-1156A friss olimpiai bronzérmes kés alá feküdt.  Michael Bodegas az olasz válogatott és a Recco kiválósága a szezon előtt egy rövidke operáción esett át. A hüvelykujját műtötték meg a játékosnak. Érdekesség, hogy a riói játékokon az utolsó három meccsen nem volt teljesen egészséges a keze, mégis jó teljesítménnyel rukkolt elő. “Nem volt egyszerű így játszani, de […]

Read More

Kispálya a Nagytemplom előtt

Debrecenben rendezik meg az U18-as 3×3-as kosárlabda Európa-bajnokságot a magyar fiú- és leányválogatott részvételével. A szervezők tízezer nézőt várnak a Nagytemplom előtt felállított pályára. Lakner Gábor • Péntektől vasárnapig Debrecenben rendezik meg az U18-as 3×3-as kosárlabda Európa-bajnokságot. A viadalon tizenkét … Bővebben

Read More

Rangadóval kezdődött

Rangadóval indul az ifjúsági jégkorong-bajnokság. Az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia fordulatos mérkőzésen, szétlövésben győzte le a MAC Budapest együttesét. UP-info • Nem is indulhatott volna nagyobb rangadóval az ifjúsági jégkorong-bajnokság, mint az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia és a … Bővebben

Read More