
Vettel: Rosberg nagyon mélyet fékezett
A négyszeres F1-es világbajnok Baku óta először állt dobogón Monzában – kiemelte az olasz szurkolók lelkesedését és elárulta: bízott benne, hogy Nico Rosberg előbb fékez az egyes kanyarban.
A négyszeres F1-es világbajnok Baku óta először állt dobogón Monzában – kiemelte az olasz szurkolók lelkesedését és elárulta: bízott benne, hogy Nico Rosberg előbb fékez az egyes kanyarban.
A Mercedes német F1-es pilótája szerint minden a rajtnál dőlt el, ahol Hamilton hibáját követően visszaverte Vettel támadásait – részben olasznak érzi magát, így még különlegesebb számára ez a siker.
Újabb magyar tornászról neveztek el elemet, méghozzá az olimpiai, világ- és Európa-bajnok lólengés-specialistáról, Berki Krisztiánról.
Olyasmit tett a McLaren Monzában, amit egyébként már három és fél éve nem: megfutotta a leggyorsabb kört. A csapat két világbajnokának eseménydús versenye volt, amely során egymással is csatáztak.
A magyar férfiválogatott harmadik mérkőzésén vereséget szenvedett a házigazda azeriektől a Bakuban zajló sakkolimpián, ezúttal Rapport Richárd (20) és Gledura Benjámin (17) is pont nélkül maradt. Lakner Gábor • A harmadik fordulóban nehéznek ígérkező mérkőzés várt a két győzelemmel rajtoló … Bővebben
Hatalmas balesettel és piros zászlóval kezdődött, majd történelmi sikerrel folytatódott a MotoGP Brit Nagydíja. A rajtnál élre álló Maverick Vinales fölényesen húzta be karrierje első királykategóriás sikerét, s ezzel újra kilenc év után jutatta újra csúcsra a Suzukit. A dobogóra a hazai hős Crutchlow és a Marquezzel nagyot csatázó Rossi állhatott még fel.
Oroszország nyerte a magyar-szlovák közös rendezésű női junior röplabda Európa-bajnokságot, miután a nyitrai döntőben könnyedén nyert a címvédő Szerbia ellen. A záró nap slágereredménye a 3-0 volt, valamennyi helyosztó ugyanolyan különbséggel dőlt el. Lakner Gábor • Utolsó napjához érkezett a … Bővebben
Második alkalommal született magyar siker idén a ralikrossz Európa-bajnokság Super 1600-as kategóriájában. Szabó Krisztián a loheaci elsőséggel a bajnokságban is élre ugrott, és már a hátralevő két futamon járnak gondolatai.
Helmut Marko szerint szó sincs arról, hogy Szingapúrban már Pierre Gasly ülne Danyill Kvjat helyén – az orosz F1-es pilóta helye egyelőre biztos, október közepe előtt nem fognak dönteni a jövőről.
Az egykori BL-győztes együttes fiatalokkal teletűzdelve kezdi meg az idényt. Új edző mellé, új játékosok is érkeznek… Mint már többször is beszámoltunk róla, a Partizán ismét új csapatot épít, hiszen a vezetőedző – Vladimir Vujasinovics – és több játékos – kilenc – is elszerződött. Miután kiderült, hogy Zoran Milenkovics irányítja majd az együttest, elkezdett körvonalazódni […]
A Force India nem lehet elégedett a monzai F1-es hétvégével, Perez szerint ennyi volt benne, Hülkenberg viszont csalódott – abban azonban egyetértenek, hogy Szingapúr egészen mást hozhat.
Manuel Locatelli és Patrick Cutrone mellett a Milan harmadik számú kapusát, Alessandro Plizzarit is beválogatták…
Schön Szabolcsot, a Budapest Honvéd akadémiájának 15 éves labdarúgóját a legnagyobb fiatal ígéretek között tartják. Az U17-es válogatott támadó szerződtetéséért az Ajax meg a Chelsea áll sorban, s természetesen a kispesti klub is szeretné megtartani. A nyáron edzőmérkőzésen már az … Bővebben
Daniel Ricciardo tudja, hogy merész volt előzési kísérlete az Olasz Nagydíj hajrájában Valtteri Bottas ellen, de ösztönei azt súgták neki, hogy be kell bújnia a Williams mellé – a finnt ismerve ugyanis tudta, hogy nem fognak ütközni.
Mivel a Bernd Storck szövetségi kapitány révén vezetett magyar labdarúgó-válogatott Telkiben készült a Feröer-szigetek elleni világbajnoki selejtezőre, új helyszínen rendezte meg az MLSZ JB futsal albizottsága a nyári edzőtáborozását. A vecsési Hotel Airport jó házigazdának bizonyult, tartalmas kétnapos kurzust tartottak a hamarosan kezdődő bajnokságok előtt.
Az addigi tempót diktáló Hamilton elszúrta a rajtot, Rosbergnek így Belgiumhoz hasonlóan Olaszországban sem volt ellenfele. A Ferrari sem tudott csodát tenni, Vettel a dobogó alsó fokára állt.
Karakó Ferenc fújta a sípot a Litvánia-Andorra mérkőzésen (1-0).
A McLaren finn pilótája mind az időmérőn, mind a futamon a leggyorsabb volt 2005-ben Monzában – egy rajtbüntetés, majd egy kényszerkiállás vette el tőle a győzelmet. A kiesők száma: nulla.
Niccolo Zanellato, a Primavera csapat középpályása hamarosan szerződést hosszabbíthat – állítja a MN. A 18…
Meredek pályájú, kanyarokkal tarkított hullámvasútra ült fel a 22 éves Tótka Sándor, aki a nyáron előbb elengedni kényszerült az olimpiai szereplésről szőtt álmát, hogy az utolsó pillanatban kajakos párostársával, Molnár Péterrel mégis nekivághasson. A riói élményekkel és a negyedik hellyel … Bővebben