Trónfosztás

Oroszország nyerte a magyar-szlovák közös rendezésű női junior röplabda Európa-bajnokságot, miután a nyitrai döntőben könnyedén nyert a címvédő Szerbia ellen. A záró nap slágereredménye a 3-0 volt, valamennyi helyosztó ugyanolyan különbséggel dőlt el.

Lakner Gábor Utolsó napjához érkezett a magyar-szlovák közös rendezésű női junior röplabda Európa-bajnokság, a helyosztókat, és így a finálét is Nyitrán rendezték meg. A magyar csapat már nem volt érdekelt, hiszen nem jutott tovább csoportjából, a társrendező szlovákok az ötödik helyért csatáztak.

CEV_EU19W_20160904-181556 (1)

Orosz öröm: új bajnoka lett Európának  •  Forrás: CEV

Az előző napi tudósításunkban arról elmélkedtünk, jól jártak-e az oroszok, amikor a csoportból inkább a szerbeket vitték magukkal a négy közé az olaszok helyett, hiszen a döntőben újra találkoztak. Nos, nem kalkuláltak rosszul, hiszen három játszmában legyőzték a címvédőt, amely mindössze az elsőt tudta szorossá tenni (26-24), a következő két szettben csak 19, illetve 18 pontig jutott.

A finálé eredménye egyben azt is bizonyította, hogy a győri csoport utolsó fordulójában született 3-1-es szerb győzelem legalább annyira tükrözte az oroszok, mint a szerbek akaratát.

A bronzérmet a törökök szerezték meg, kísértetiesen hasonló módon. Szoros első játszma után két könnyebb következett, így 3-0-ra nyertek a belgák ellen. Különösen a második szett volt sima, akkor csak 15 pontot ért el a belga együttes.

A további helyosztók sem tartogattak különösebb izgalmakat, a négybe vágyó, és tudásuk alapján oda is tartozó olaszok különösebb megerőltetés nélkül verték a szlovákokat, akik csupán 13, 9, majd 10 pontot tudtak szerezni. Az olaszok ötödik helyéhez nem férhetett kétség. A hetedik helyért a németek is meggyőző fölénnyel győztek a bolgárok ellen, akik legalább az első szettet szorossá tették, a másodikra és a harmadikra azonban már elfogyott az erő.

NŐI JUNIOR EURÓPA-BAJNOKSÁG, GYŐR–NYITRA
A vasárnapi eredmények
A 7. helyért: Németország–Bulgária 3-0
Az 5. helyért: Olaszország–Szlovákia 3-0
A 3. helyért: Törökország–Belgium 3-0
Döntő: Oroszország–Szerbia 3-0
Végeredmény
1. Oroszország, 2. Szerbia, 3. Törökország, 4. Belgium, 5. Olaszország, 6. Szlovákia, 7. Németország, 8. Bulgária

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS