Pjongcsanban ugyanúgy

Miklós Edit eredményei nélkül a jelenlegi támogatást sem kapná meg a szövetség az utánpótlás fejlesztésére. Továbbra sincs egyszerű helyzetben a hazai sísport, ugyanakkor látszik a fény az alagút végén. Nagy szüksége lenne a sportágnak, hogy bekerüljön a Héraklész-programba. Nagy-Pál Tamás … Bővebben

Read More

Megújított, erőteljes okostelefon az Acer-től

Az Acer bejelentette a még erőteljesebb Liquid Z630 okostelefont. Ez a modell (Liquid Z630) még tavaly, 2015-ben, szeptemberben került az IFA-n bemutatásra, viszont a Liquid Z630S több memóriát és háttértárhelyet kapott, mellé természetesen erősebb processzorral. A kialakítás kecses, ívelt tokozást jelent, feljavított előlapi kamerákkal, nagylátószögű lencsékkel, megerősített és újragondolt hangzással.

Read More

Valmiera: a továbbjutásért

A némiképp tartalékos Budapest válogatott mind az öt mérkőzését megnyerné az U20-as Európai Ifjúsági Kosárlabda Liga (EYBL) lettországi fordulójában, hogy bejusson a sorozat döntőjébe. Lakner Gábor • Az U20-as Budapest válogatott a harmadik EYBL-tornáján vesz részt a lettországi Valmierában csütörtöktől … Bővebben

Read More

Szinkronúszás: Rióban Rióért

Czekus-Czegle01Hamarosan útra kel a Czékus Eszter – Czegle Fanni szinkronúszó párosunk, hogy az olimpiai kvalifikációs tornán kivívja a riói kvótát.  Szeptember óta készül heti 9-10 edzéssel a Czékus Eszter-Czegle Fanni páros a február végi olimpiai kvalifikációs tornára. A nagy esemény előtt, természetesen Németországban és Franciaországban is megmérettettek, de már Brazília van a célkeresztben. “Szombaton fogunk […]

Read More

Böde Dánielé a Ferencváros második szombati gólja

Az OTP Bank Liga 21. fordulójában lejátszott, 2-0-ás zöld-fehér sikert hozó Ferencváros – Puskás Akadémia mérkőzés után a hazai csapat hivatalos beadvánnyal fordult az MLSZ-hez a Ferencváros második gólja ügyében, amely öngólként került a mérkőzés jegyzőkönyvébe. A Ferencváros indítványa nyomán az MLSZ illetékesei megvizsgálták a mérkőzésről készült felvételeket. Több kameraállásból is elemezni kellett a jelenetet, […]

Read More

Vízilabda: Újabb támogató a szövetség égisze alatt

vizilabda altalanos02Világcéggel bővült a magyar vízilabda támogatóinak névsora. Egyelőre egy évre szóló megállapodást írt alá a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke Kemény Dénes és Wilfried Gepp, az OMV Hungária Kft. vezérigazgatója. “Ha egy világcég mellénk áll, az azt igazolja vissza, hogy a mi produktumunk is világszínvonalú” – jelentette ki Kemény Dénes. Gepp sikertörténetnek nevezte a magyarországi vízilabdázást […]

Read More

Csillag születik?

A 18 éves Taylor Fritz fénysebességgel száguld az legjobb száz felé a felnőtt-világranglistán. A 2015-ös junior-világbajnok élete harmadik ATP-teniszversenyén már döntőt játszott, s csupán két hely választja el jelenlegi célja elérésétől. reb • Novak Djokovicsnak huszonnegyedszerre, Roger Federernek huszonegyedszerre, Rafael … Bővebben

Read More

Utóbalhé

Szent a béke Szentes és Szeged között, már régen nem „téma”, hogy a novemberi, egymás ellen vívott serdülő vízilabdameccsen Tóth Boldizsár csúnyán kiütötte a szegedi Zatykó Leventét. A büntetésként kapott négy meccsből hármat letöltött, és ami a legfontosabb: okult az … Bővebben

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.