
Retro – Aki csak Monacóban tudott nyerni
Persze ezt Beltoise, Panis és Trulli is elmondhatja magáról, ám a Le Mans-i 24 óráson is diadalmaskodó francia kétszer is győzött a hercegség utcáin, miközben más pályán nem nyert F1-es viadalt.
Persze ezt Beltoise, Panis és Trulli is elmondhatja magáról, ám a Le Mans-i 24 óráson is diadalmaskodó francia kétszer is győzött a hercegség utcáin, miközben más pályán nem nyert F1-es viadalt.
A korábbi német F1-es pilóta úgy véli, hogy a Mercedes dominanciája természetes, a motorhangok és az igazi előzések viszont hiányoznak neki.
James Key, a 2015-ös szezonban a konstruktőri pontverseny hetedik helyén végző faenzai alakulat technikai igazgatója szerint idén még nagyobb eredményeket érhetnek el az F1-ben, mint tavaly.
A törökországi felkészülést követően a vecsési Hotel Airportban február 8-11-ig rendezték meg az NB I-es és NB II-es játékvezetők, asszisztensek és ellenőrök hagyományos, a tavaszi szezont megelőző országos edzőtáborozását.
A korábbi hírek szerint a Milan januárban szerette volna kölcsönvenni a Manchester United marokkói származású…
A Hondától elküldött, majd az orosz gyártó által leigazolt korábbi világbajnok szerint tavaly meglepte őt a Vesta, amely az ő segítségével is nagy eredményeket érhet el túraautó-világbajnokságon.
A floridai Wellingtonban, káprázatos körülmények között zajló, két hónapos versenysorozat szép sikert hozott a huszonkilenc éves, több éve az amerikai kontinensen lovagló Matisz Dávidnak.
A 35.000 dollár összdíjazású, 145 cm-es, hiba-idős versenyszámot hibátlanul teljesítette, így a hetvenkét indulóból helyezettként a tizenhatodik helyen zárt szürke Charles Pinckney Windsor Z nevű lovával. Az Abaújszántóról induló magyar díjugrató olyan világnagyságokat előzött meg, mint az ír Cian O’Connor, a holland Harrie Smolders, a brit Nick Skelton, a svájci Beat Mandli, és az amerikai McLain Ward és Laura Kraut.
Gratulálunk Matisz Dávidnak!
Zágrábban járt próbajátékon a korosztályos válogatott Kucsora Csaba, aki a Rátgéber Akadémia juniorcsapatának vezéreként nemzetközi kupasorozatot nyert. UP-info • Kucsora Csaba, a Rátgéber Akadémia 18 éves játékosa az Euroligában szereplő horvát sztárcsapatban, a Cedevita Zagrebben vett részt próbajátékon. Az irányítóként … Bővebben
Ezen a véleményen van a korábbi négyszeres világbajnok Alain Prost, aki szerint 2016-ban is Lewis Hamilton lesz a legnagyobb esélyes az F1-ben, de bízik benne, hogy idén nehezebb dolga lesz majd.
Megkezdte felkészülését az U17-es Eb-selejtező elitkörére a leányválogatott: előbb 3-0-ra győzött, majd gól nélküli döntetlenre végzett Észak-Írország ellen. Schumi Dorottya szerint a lányoknak technikailag, taktikailag és fizikailag is fejlődniük kell márciusig, főleg utóbbiban nagy a lemaradás. Nagy-Pál Tamás • Elitkörre … Bővebben
Európa meghatározó piacán, Németországban az autók közel 10%-át már online felületen értékesítik és az előrejelzések szerint ez a szám még növekedni fog. Az eredeti autógyáraknak (OEM-nek) és a kereskedőknek is alkalmazkodniuk kell a gyors változáshoz – mondja a Roland Berger tanulmánya.
Úgy döntöttünk, hogy csatlakozunk a huffingtonpost.com felhívásához, amiben arra vállalkoztak, hogy 30 nap alatt boldogabbá tesznek napi kihívásaik segítségével. Akartok ti is boldogok lenni? Akkor csatlakozzatok! Itt az 10. kihívás.
Az F1 mindenhatója szerint „kicsit olaszos” helyzet alakult ki, de ők nem tehetnek semmit – azt viszont szeretné, hogy február végéig pont kerüljön az ügy végére.
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint a 2015-ös idényt végigszenvedő Honda már tavaly jelentős fejlődést könyvelhetett el, és mindenük adott ahhoz, hogy hamarosan sikeresek legyenek az F1-ben.
Másfél évtizede díjazzák Szeged legjobb untánpóláskorú játékosát. Idén az elismerést Mekkel Máté kapta. A Szeged Vízipóló Suli 2001 óta ismeri el a legjobb utánpótláskorú játékosát. Így minden évben a legtehetségesebb játékos vehet át dr. Török Bélától a klub elnökségi tagjától, nem mellesleg az alapítótól egy serleget. A 2015-ös év legjobbája Mekkel Máté lett, aki a […]
Mindkét U18-as válogatott vereséget szenvedett a Négy Nemzet-tornán. A Poznanban szereplő gárda az osztrákokkal, a Bledben jégre lépő a franciákkal szemben maradt alul. Pusztai Viola • Nem zárt túl jó napot az U18-as jégkorong-válogatott két különítménye: a lengyelországi és a … Bővebben
Három magyar serdülőcsapat jutott a nyolc közé a cseh nemzetközi utánpótlás asztalitenisz-bajnokságon. Az ifjúságiak a csoportkör után búcsúztak. Pusztai Viola • Ahogy a papírforma ígérte, a serdülők teljesítettek jobban a magyar asztaliteniszezők közül a cseh nemzetközi utánpótlás-bajnokság csapatversenyének első napján. … Bővebben
A 2009-es előszezonban három F1-es csapat úgy döntött, hogy nem teszik ki magukat a februári spanyol időjárás szeszélyének, hanem inkább a biztosra utazva vállalják egy sivatagi kiruccanás költségeit…
A 12 éves norvég hercegnő, Ingrid Alexandra gyújtotta meg Lillehammerben az olimpiai lángot, kezdetét vette a második ifjúsági téli olimpia. A résztvevők kedvéért még a NOB elnöke, Thomas Bach is fiatalosra vette a figurát a nyitóünnepségen. Nagy-Pál Tamás • 1994. … Bővebben