Palikék harmadikok lettek a magyar bajnoki értékelésben

palik_racing.jpg

Pénteken a fék meghibásodása, szombaton két defekt, vasárnap pedig a mély sár hátráltatta a Palik László, Darázsi Gábor párost a Mohács-kupán. A Palik Racing Team egysége végül negyedikként, a magyar értékelésben harmadikként végzett az országos tereprali-bajnokság szezonnyitóján.

A sebességzónák GPS koordinátáinak nem pontos kijelölése miatt a szervezők mégsem változtattak jelentősen a szombat délután megállapított abszolút sorrenden, órák helyett „csak” percekben mérték a büntetéseket.

– Bevallom őszintén, nem foglalkoztam a változtatásokkal, nem akartam, hogy bármi elvonja a figyelmemet, Gabival csak a versenyzésre koncentráltunk – nyilatkozta a tavalyi bajnokság ezüstérmese, Palik László. – Ami a mohácsi futam záró napját illeti, sajnos folytatódott a rossz szériánk. Pénteken a fékkel voltak gondjaink, szombaton két defektet kaptunk, vasárnap pedig a mély sárba ragadtunk bele, Bálint Zoliék húztak ki minket. Bár a szervezők remek munkát végeztek, talán nem meglepő, hogy azt mondom, ez nem a mi hétvégénk volt. Nem szokott ennyi problémánk lenni, most viszont kijutott nekünk a jóból…

A nehézségek miatt Palik elégedett az eredményével.

– Mivel a harmadik helyen végzett Zdenek Porizeknek nincs magyar licence, a hazai értékelésben a dobogón végeztünk és értékes pontokat gyűjtöttünk. Számunkra ez az egyetlen pozitívum a futammal kapcsolatban – folytatta Palik. – Persze, nem érdemes keseregni, hiszen alig két hét múlva folytatódik az ob, s biztos vagyok benne, a következő viadalon is nagy küzdelem lesz.

A Mohács-kupa végeredménye (nem hivatalos): 
1. Korda Erik, Tóth György (Nissan) 4:10:47 óra, 2. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel) 1:41 perc hátrány, 3. Zdenek Porizek, Zdenek Ulehla (cseh, BMW) 13:08 p h., 4. PALIK LÁSZLÓ, DARÁZSI GÁBOR (NISSAN) 14:55 P H., 5. Bálint Zoltán, Marton Dániel (Nissan) 25:20 p h., 6. Lukács András, Szegedi Ferenc (G-Baba Proto Evo) 39:07 p h

A 2010-es országos tereprali-bajnokság állása az első futam után: 
1. Korda Erik, Tóth György (Nissan) 30 pont, 2. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel) 22,5, 3. PALIK LÁSZÓ, DARÁZSI GÁBOR (NISSAN) 18, 4. Bálint Zoltán, Marton Dániel (Nissan) 15, 5. Lukács András, Szegedi Ferenc (G-Baba Proto Evo) 12, 6. Lónyai Pál, Garamvölgyi Zoltán (Nissan) 9.

XLsport –
Forrás: Palik Racing Team