Palmer: Azt gondoltam, hogy “miért én?”

F1

2016. március 3. csütörtök, 19:35

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A Renault F1-es pilótájának nem jól indult a napja, de miután megoldották a váltóhibát, egy versenyszimulációt teljesített – úgy érzi, hogy fejlődtek az elmúlt egy hétben, holnap pedig más lesz a program.

Jolyon Palmer összességében optimistán zárta a napját a Renault-val, miután váltóhiba miatt később kezdhette meg a vártnál – végül egy versenyszimulációt végig tudott csinálni a délután folyamán. A leggyorsabb köre három és fél másodperccel maradt el Raikkönen idejétől, összességében Lewis Hamiltont és Romain Grosjeant előzte meg, így a tizedik helyen zárta a napot.

Palmer

“Láttam Kevint rengeteg kört megtenni az elmúlt napokban és amikor az enyém nem úgy indult, ahogy terveztük, azt gondoltam, hogy miért én?” – emlékezett vissza a reggelre Palmer. Csapattársa Kevin Megnussen kevés technikai hibával tudta le a napjait és teljesíteni tudta a tervet, míg Palmer autójában meghibásodott a sebességváltó, ami miatt nem tudott időben pályára gurulni. 

“Miután megoldottuk a váltóproblémát, jó érzés volt teljesíten iegy versenyszimulációt mindenféle gond nélkül. Az autót is jónak éreztem, de bosszantó volt mindössze három körrel elmaradni a százkörös határtól. Úgy gondolom, hogy a csapat a megfelelő előrelépést érte el, mióta ideérkeztünk múlt héten. Előretekintek, holnap kevesebb üzemanyaggal fogok etapokat teljesíteni, ez szerepel a programunkban.”

Forrás: www.formula.hu – RSS