Hamilton: Nem feszegettük a határokat

F1

2016. március 3. csütörtök, 20:08

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A világbajnok unalmasnak tartja a versenyszimulációt, de az alapoktól kell kezdeni az építkezést – úgy véli, hogy szuper felkészült állapotban van, alig várja az idény első F1-es futamát.

Továbbra is nagy az eltérés a Ferrari és a Mercedes tesztprogramja között, az olasz istálló újabb első időt szállított Kimi Raikkönen révén, a világbajnok csapat ellenben továbbra sem használja a leglágyabb keverékeket – ugyanakkor kenterbe veri a mezőnyt a közepes gumin. Lewis Hamilton délután csak a 10. legjobb időt futotta, de elmondása szerint sok üzemanyag volt a Mercedesben.

“Jól érzem magam az autóban. Nem igazán feszegettük a határokat egyelőre az időmérős körökhöz képest. Volt pár gyors körünk tegnap, de nem hoztuk ki belőle a maximumot, a beállításokkal foglalkoztunk. Egyelőre otthonosan érzem magam a Mercedesben” – nyilatkozta Hamilton. A brit világbajnok és csapattársa, Nico Rosberg is időmérős szimulációt tartott kedden, illetve szerdán a lágy gumikon.

Hamilton_1

“Három-négy kört tettem meg kevésbé támadó üzemmódban az üzemanyag miatt, csak termeltem a kilométereket a versenyszimuláció során. Úgyhogy szuper felkészült vagyok a versenyre a megtett kilométer, a gumikímélés, az üzemanyag, a rendszer és minden hasonló dolog szempontjából” – mondta nem túl lelkesen a világbajnok.

Hamilton azt már korábban is nyilvánvalóvá tette, hogy unalmasnak tartja a téli tesztelést, ugyanakkor úgy véli, hogy mindent az alapoktól kell kezdeni. “Meg kell teremtened az alapokat és a hosszú etapok erre szolgálnak. Innen kell indulnod felfelé és ahogy pakolgatjuk az új darabokat, úgy haladunk a csúcs irányába. Természetesen nem akarom csinálni ezeket az etapokat, mert unalmas, csak menni körbe és körbe. A verseny sokkal izgalmasabb, mert az egy kihívás. Amikor azonban egyedül vagy kint a pályán, nem tudod, hogy mi a cél, úgyhogy alig várom már a versenyt. 

Forrás: www.formula.hu – RSS