Palmer: Még mindig nagyon hátulról rajtolunk

F1

2016. április 16. szombat, 13:05

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

Nem jól alakult az F1-es Kínai Nagydíj időmérője a Renault számára, ugyanis egyik autójuknak sem sikerült beverekednie magát a Q2-be, így a mezőny végéről kell elrajtolniuk a vasárnapi futamon.

Az idáig műszaki gondokkal küszködő Kevin Magnussen teljesített jobban a csapaton belül, de így is csak a 17. helyről vághat neki a kínai versenynek. Csapattársa, Jolyon Palmer még hátrébbról, a 19. pozícióból fogja várni a piros lámpák kialvását a rajtrácson.

A dán pilóta a kvalifikációja értékelésével kezdte az interjút: „Eddig nagyon trükkös hétvégénk volt Kínában; ezen a délutánon fordult elő először, hogy száraz körülmények között tudtam vezetni a pályán. Azt hiszem, az első gyorsköröm megfelelő volt, a második kifutásom alkalmával pedig még egy kicsit tudtam javítani. Közel voltunk a Q2-höz, és egy kicsit frusztráló is, mivel azt gondolom, több lehetett volna ebből normális körülmények között, de ez az, ahol jelenleg vagyunk.”

 Dppi_palmer_04.16.

Magnussen egy kicsit pozitívabb hangnemmel fejezte be a nyilatkozatát: „Tudjuk, hogy a dolgok jobbra fognak fordulni, és a célunk lépésről lépésre haladni. Egyenletes tempóval egy jó versenyben reménykedem, és abban, hogy középmezőnyben harcolhatunk.”

Palmer a gondjai ecsetelésével kezdte a mondandóját: „Az autó jónak tűnt az első kifutásnál, de még mindig egy kicsit nedvesnek tűnt a pálya, ezért óvatosan mentem. A második kimenetelem nagyon küzdelmes lett, mert nem volt tapadásom. Tegnap és ma délelőtt sem találkoztam ilyen problémával, ezért meg kell értenünk, miből ered a teljesítményünk hiánya.”

„Általában a versenytempónk egy kicsit jobb, mint az időmérőn, de még mindig nagyon hátulról rajtolunk, ami a versenyekre folyton kihívásokat eredményez” – zárta Palmer gondolatait a vasárnapi futamra terelve a szót.

Forrás: www.formula.hu – RSS