Sosem látott sikeres szereplést produkált az utánpótlás-válogatott a győri kajak-kenu maraton-világbajnokságon. Hüttner Csaba vezetőedző csak szuperlatívuszokban tud beszélni a hét arany-, hét ezüst- és öt bronzérmet szerző fiatalokról.
reb • A 18,3 kilométer megtétele után másodikként célba érkező Pető Réka Dominikát alig lehetett kihámozni az osztálytársak ölelő karjából: a duplán hazai, győri színekben versenyző kajakost valódi csipet-csapat biztatta. És persze éltette. A képsorok híven tükrözik a remekül szervezett győri kajak-kenu maraton-világbajnokság hangulatát, amelyen nemcsak a házigazdák és a háttérstáb, de a magyar versenyzők is kitűnőre vizsgáztak. A hét arany-, hét ezüst- és öt bronzérmet számláló kollekció még a tavalyi, oklahomai űrteljesítményt is felülmúlja.
Balla Levente is aranyérmet szerzett • Fotó: MKKSZ
„Tényleg nem – feleli Hüttner Csaba utánpótlás-vezetőedző a felvetésre, miszerint nem bizonyultak túlságosan udvarias vendéglátónak azzal, hogy „bucira” verték a maradék 39 ország indulóit. – Sokat jelentett, hogy három hétig a helyszínen edzettünk, s szokhattuk a mostoha körülményeket, az alacsony vízállást. És persze a versenyzők kilencven százalékának extra motivációt adott a hazai pálya. Az viszont elvitathatatlan, hogy nagyon jól felkészített magyar válogatott előzte meg a világot.”
A küldöttség azzal a jelszóval vágott neki a megméretésnek, hogy nincs feladott verseny, és mindenki hozza ki magából a maximumot. Hüttner szerint ez abszolút sikerült: akadt, aki az ájulásig hajtotta magát, és óriási versenyben nyert, volt, aki több perc fölénnyel diadalmaskodott. A síkvizesek közül többen remekeltek a hosszú távon, hiszen Sólyom Dóra vagy Mayer Keán mindegyik műfajban világbajnoki címet szerzett az Aranyparton. A korábbi kiváló kenus úgy látja: mindennél pontosabban mutatja meg a sportág hazai erejét, hogy az összes versenyszámban szereztek érmet. Bár korábban is előfordult, hogy öt aranyérmet gyűjtöttek be, de más futamban medáliákat hagytak ott.
Ezúttal nem.
Hüttner hozzátette, bár az utánpótlásversenyeken nem szurkolt annyi néző, mint a felnőttekén, az ifjak érezhették: a nagyszerű közvetítés, a szervezés és a közönség értük is volt. Mégis, a pazar körítés sem biztos, hogy kellő lendületet ad a szakágnak.
„Az utánpótlásban másutt sem jellemző az anyagi megbecsülés, de a maratonra különösen igaz, hogy később sem lehet sokat keresni vele. Úgy pedig nehezen fenntarthatók a sikerek, ha a főszereplők filléreket keresnek később. Dél-Afrikában és Spanyolországban rendeznek pénzdíjas versenyeket, de a nemzetközi szövetségnek ki kell találnia valamit, hogy életben maradjon a gyönyörű szakág.”
