Parádés kezdés a Volvo Kupán

volvo01magyarval

A magyar válogatott erőt demonstrált a felkészülési torna első napján, hiszen a Märcz-csapat simán verte a szlovák együttest.

volvo01magyarval

Könnyed győzelem Szlovákia ellen) Fotó: vizipolo.hu)

Az első mérkőzésen a horvátok nem bírtak a montenegróiakkal, hiszen 7-7-es döntetlen született.

A főmeccs csak ezután jött. Märcz Tamás és a magyar válogatott Szlovákia ellen ugrtt vízbe. Parádésan kezdett az együttes, pár perc elteltével, 3-0 állt az eredményjelzőn, Manhercz duplájával, majd Decker Ádám találatával. A második nyolc percben ugyanott kezdtük, ahol az elsőben abbahagytuk. Hosi és Vámos – háromszor-  is betalált. sőt, Bedő is gólt szerzett, míg a túloldalon Tkac volt eredményes, így a hajrá előtt, 8-1-re vezettünk. A nagyszünetre ez a különbség csak hízott, hiszen 10-2 volt az állás.

A harmadik negyedből nem telt egy egy perc, mikor Bedő zörgette meg a szlovák hálót, 11-2. Zalánki jóvoltából pedig mócsing volt közte, 12-2. Innentől sem vett vissza a csapat, hiszen a záróakkord előtt 17-3-ra álltak a felek. Az utolsó negyedben már csak az eredmény számszerűsége volt a kérdés, végül 20-5-re győzött a csapat.

XI. Volvo Kupa, 1. nap:

Magyarország – Szlovákia  20-5 (3-0, 7-2, 7-1, 3-2)

Magyarország: Lévai M. – Vámos 4, Hosnyánszky 4, Decker Á. 1, Erdélyi, Manhercz K. 3, Bedő 2. Csere: Zalánki 4, Bátori, Mezei 1, Török B., Kovács Gergő 1, Decker A. (kapus). Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

Szlovákia: Hoffrica – L. Vidumansky, M. Uradnik, M. Tkac 1, Bielik 1, Furman, Kolarik 2. Csere: Martanovic, Nedbal, Kostelnik, Mitruch 1, P. Tkac, J. Uradnik (kapus). Szövetségi kapitány: Peter Nizny

Märcz Tamás a vizipolo.hu-nak: Erősebb szlovák válogatottra számítottunk, ennek ellenére felhasználtuk arra a mérkőzést,  hogy gyakoroljuk a gyors lefordulásokat. Egy edzőmeccs lett belőle. Holnap Montenegró ellen sokkal nehezebb lesz, rutinos játékosokból áll,  fiatalokkal kiegészülve.

Zalánki Gergő oldalunknak: Lazább lett, mint vártam, jól működöt a védekezés. Mindenki hajtott és akart bizonyítani. Belőttük a helyzeteinket, szép gólokat szereztük. Holnap remélem, Montenegrót is megverjük, ha így védekezünk.

Kovács Gergő: Beladtunk minden, amit tudtunk. Tartalékos Szlovákiával játszottunk. Holnap lesz nagyobb kihívás Montenegró ellen.

Manhercz Krisztián: Egy ilyen mérkőzésen mindenki megpróbálja a maximumot beletenni, megmutatni a szövetségi kapitánynak, hogy nem véletlen van itt. Nem számította rá, hogy egy ilyen nagyarányú győzelem lesz ebből, bár akkor még nem tudtam, hogy tartalékos szlovák válogatottal játszunk. Holnap Montenegró következik, annak ellenére, hogy több alapembere hiányzott Montenegrónak viszonylag teli horvát válogatottal játszottak döntetlent.

A másik mérkőzésen:

Horvátország-Montenegró 7-7 (2–2, 1–1, 3–2, 1–2). Gólszerzők: Bukic 2, Macan, Lozina, Vukicevic, Krapic, Setka, ill. Ivovics 3, Popadics, Durdics, Ukropina, Csucskovics

 

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS