Az asztaliteniszező Palos Péter aranyérmet nyert hétfőn a londoni paralimpian.
A 11-es kategóriaban érdekelt – azaz értelmi fogyatékos -, haromszoros vilag- és Európa-bajnok jatékos a döntőben azzal a dél-koreai Szon Bjeong Dzsunnal szallt szembe, aki 3-1-re verte őt a csoportkörben. A német TTC Mühlhausenben légióskodó Palos 5-3-ra elhúzott az első szettben, innen ellenfele ugyan még többször kiegyenlített, am a jatszma végül az övé lett (12-10).
A folytatasban a mindössze 16 éves azsiai asztaliteniszező 9-3-ra vezetett, s ezutan mar hiaba jött vissza néhany latvanyos labdamenet utan a magyar 10-9-re, a jatszma 11-9-re ellenfeléé lett.
A harmadik felvonasban Palos lényegesen jobban kezdett, mint az azt megelőzőben, s 6-2-re ellépett, rivalisa ugyanakkor 8-8-nal utolérte őt, fordítania azonban nem sikerült, s a jatszma – egy szerencsés ponttal – 11-9-re a magyar jatékosé lett.
Dzsun kezdte jobban a negyedik jatszmat, de a paralimpiai újonc rivalisa tartotta vele a lépést, 6-6-nal pedig a dél-koreai edző időt kért. A szünet Palosnak tett jót, aki végül nagy csataban 11-9-re megnyerte a szettet, ezzel 3-1-re a döntőt is.
„Tudtuk, hogy mit fog jatszani a koreai, és azt is jatszotta. A csoportkörben elvesztett meccshez képest batran kezdtem, kezdeményeztem, volt bennem egy kis bosszúvagy, így nem az ő akarata érvényesült” – nyilatkozta Palos, aki a magyar küldöttség masodik aranyérmét nyerte Londonban, az úszó Sors Tamas csütörtöki sikere utan. – „A haló ugyanannyira segített nekem, mint neki, de nekem talan jobbkor. Ez egy teljesen mas verseny volt a többihez képest, sokaig tartott, amíg sikerült leküzdenem a belső izgalmat. Nagyon boldog vagyok.”
Aranyosi Péter szövetségi kapitany rövid bréktancot jart örömében a beütött meccslabda utan:
„Ki kellett adnom a feszültséget magamból egy kis electric boogie-val. A két jatékos hasonló stílusa miatt nagyon latvanyos meccs volt, és így utólag jó, hogy elbuktuk a csoportmérkőzést, mert Peti így jobban harapott. A felkészülésben nagy hangsúlyt fektettünk a beszélgetésekre, ebben a kollégak és versenyzők is segítettek. Peti 27 évesen nem szamít öregnek az asztaliteniszben, úgyhogy megyünk tovabb!”
Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottsag elnöke elégedetten nyilatkozott az MTI-nek:
„A pekingi egyhez képest mar két aranyunk van, ez annak köszönhető, hogy két élversenyzőnk is azt nyújtotta, ami benne van. Péternek ezzel együtt nem volt könnyű atlépni a sajat arnyékat, mivel a csoportkörben kikapott a koreaitól, sőt, az elmúlt öt évben csak tőle szenvedett vereséget. Újonc létére csodasan helytallt itt Londonban.”
Fotó: JochaPRESS