Páratlan Peák-siker

Tizenkettedik helyével sosem látott sikert aratott a 19 éves Peák Barnabás a világversenyek után legrangosabbnak tartott olaszországi ifjúsági viadalon, a kacifántos nevű TF. GD Doringo-M.O. Biemmereti-M.O. Cristiano e Ettore Floriani-M.O. Ferramenta Mazzero-versenyen.

UP-info  „Az ifjúsági korosztálynak a világ- és Európa-bajnokságokat követően ez a legkeményebb egynapos versenye. A magyar bringások 1993, a KSI meghívása óta tudnak részt venni rajta – idézte Somogyi Miklós csapatvezetőt a Bringasport. – A viadalt évről évre a tesztnek szánom a legjobbaknak. Aki képes rajta értékelhetően végigmenni, annak biztosan helye van a világversenyeken.”

bringakep

Nagyszerű sikert ért el Peák Barnabás

A magyar versenyzők közül a kilencvenes években Sipőcz Dávid került az első húsz közé, de akik a közelmúltban eredményesen befejezték a versenyt, azok is ismert nevek: Pelikán János, Varró Gergely, Schipp Olivér. Két híres szökevényre, Kenyeres Ábelre és Molnár Istvánra emlékezhetünk vissza: ők hegyi és sprinthajrá összetett győzelmeket szereztek.

Peák Barnabás azonban most mindenki túlszárnyalt.

A verseny rangját egyrészt az indulók, másrészt a táv- és terepviszonyok adják. Az idén hat kisebb és három nagyobb kört kellett teljesítenie a mezőnynek, amelyekben összesen kilenc hegyi hajrá és hat síkhajrá szerepelt.

Az igazi „vízválasztó” a maga 19 százalékos emelkedőjével a Giro d’ Italia mezőnyét is megrostáló Cá del Poggio. A 134,7 kilométeres távon nyolc ország 39 csapatának 195 versenyzője állt rajthoz. Annak ellenére, hogy Franciaországban éppen Világ Kupa-viadal zajlott, az olaszt megtisztelte indulásával az LRV Tirol ifjúsági világbajnok kerékpárosa, Felix Gall.

Az első körökben a sprintereké és a szökevényeké volt a főszerep, Beregszászi Bence, a KSI-Csepel SE kerekese „ledurrantotta” az első hajrát, és azzal a soligói sprinthajrák összetettjében a harmadik helyen végzett. A negyedik körben, a poggiói kaptatón aztán darabokra hullott a mezőny, 14 kerekes szökése sikerrel járt. A mezőny döntő többségét a záróautó leintette, de a kis főmezőny és a szökevények az utolsó körre készültek, köztük Peák Barnabás, a Tipográfia TE versenyzője.

A harmadik Poggión a világbajnok Gall, címéhez méltóan robbantott, és hetedmagával tette meg a hátralévő 14 kilométert. A következő tízfős csoportba Peák Barnabás is felküzdötte magát a hegyen, ez a boly lett az üldöző. A végjátékban Gall még 38 másodpercet vert a társaira, Barna remek hajrázással a 12. helyet szerezte meg. A csapatversenyt Oroszország válogatottja nyerte.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS