Páratlan (testvér)páros!

Ismételtek a Pupp lányok: tavaly azonos hétvégén szerzett Európa-bajnoki címet a cselgáncsozó Réka és a kajakos Noémi (mindkettejüket támogatja a Mol Új Európa Alapítvány), ezúttal pedig ugyanazon a napon a nővér Eb-bronzig jutott a tatamin, míg Noémi vb-t nyert a maratoni szakágban. A múlt hét után ezúttal Noémivel beszélgettünk.

reb Milyen jól tette Pupp Réka és Noémi édesanyja, hogy még zsenge gyerekkorukban két sportág felé terelte a lányokat! Nem akarta megvárni, hogy az először kiválasztott műfajban, cselgáncsban a hasonló alkatú tinédzserek idővel esetleg egymás ellen küzdjenek, így a dzsúdót hamarabb elkezdő Réka maradhatott a tatamin, míg Noéminek Paks város másik emblematikus sportága, a kajak-kenu, abból is a kajak jutott.

MOL_Pupp_Noemi

Noémi maratoni vb-aranyéremig futott és lapátolt Brandenburgban  •  Forrás: MKKSZ

Honlapunkon nemrég bemutattuk az idén junior Európa-bajnoki bronzéremig jutó nővért, most pedig következik a 18 éves Noémi, aki szintén remek esztendőn van túl. A síkvízi ifjúsági világbajnokságon a K–4 500-as egységgel szerzett aranyérmet, majd a szeptember közepén rendezett maratoni világbajnokságon ifjúsági K–1-ben állhatott a dobogó legfelső fokára. Míg tavaly ketten ugyanazon a hétvégén nyertek Eb-aranyat, ezúttal azonos napra esett a maratoni vb-diadal és az Eb-bronz…

„Én hamarabb végeztem, így nem volt más dolgom, csak hogy Rékát figyeljem – eleveníti fel a különleges napot Noémi. – Ő a legprecízebb emberek egyike, akit ismerek, így a versenye végéig nem akarta tudni, hogy mit értem el, ám egy keretedző elárulta neki. Végül nem bánta, nagyon büszke volt rám, és én is rá.”

Noémi azért sem bánja, hogy nem maradt a tatamin, mert nehezen bírná a fogyasztással járó szenvedést, s különben is, ahogyan hétévesen lement a vízitelepre, megfogta a hangulat és a társaság.

A kajakos lány tavaly két számban nyert ifjúsági kontinensbajnoki címet a síkvízi szakágban, és az idén is aranyakkal zárt, jövőre azonban nehezebb dolga lesz, mert már az U23-asok között kell bizonyítania.

„Több korosztály képviselői versengenek ezeken a viadalokon, nem lesz egyszerű újoncként helytállni, vagy egyáltalán, kivívni a világverseny-indulás jogát. Most, hogy éppen pihenek, nagyon érzem magamban az erőt, a türelmet, hogy végigjárjam a nehéz utat.”

Holtpontok persze akadnak: a pihenés után nagy kedvvel vág a munkába, de az alapozás monotonitása, a futás, az úszás elkedvetleníti, s néha arra gondol, tényleg ezt akarja-e csinálni? Amikor először vízre száll, lendületbe jön, de a hosszú evezések ismét kedvét szegik. Aztán következik a versenyidőszak, a pörgés, s ismét azt érzi: otthon van.

„A család, a barátok és az edzőtársak mellett az érmek is kapaszkodót jelentenek. Elég rájuk néznem, és tudom: az előző évben ugyanúgy küszködtem, aztán mégis megszereztem őket.”

A kívülről jött elismerés is erőt ad neki: a nővéréhez hasonlóan a Mol Új Európa Alapítvány támogatja, a segítségből Noémi sporteszközöket vásárol.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS