Párbajtőrcsalád

A tatai vívószakosztály évtizedek óta élen jár a párbajtőr-utánpótlás nevelésében. Az egyesületben minden adott ahhoz, hogy minél több gyerek ismerkedjen meg a sportággal. A közelmúltban Esztergályos Patrik és Kun Anna öregbítette a műhely hírnevét.

Pusztai Viola Huszonkét éve annak, hogy 1993 augusztusában Hegedüs Ferenc és Szikrai István megalapította a tatai vívószakosztályt. A jelenlegi elnök, Plásztán Attila egy évvel később csatlakozott hozzájuk, s mint mondja, hamar sikeressé vált a párbajtőrre szakosodott egyesület. A szakág egyik legnagyobb tehetségének tartott, súlyos betegség következtében, 24 évesen elhunyt Izsó Katalin is Tatán nevelkedett; ő 2007-ben junior-világbajnoki ezüstérmet nyert.

Az elmúlt másfél évben az OMS-Tata Iron Trade Vívó Sport Egyesület versenyzői hét érmet szereztek a világversenyeken. Tavaly Esztergályos Patrik vitte a prímet: egyéniben Plovdivban kadet-világbajnoki címet ünnepelhetett, majd Nandzsingban ifjúsági olimpiai bajnok lett. Az idén a junior-párbajtőrcsapat tagjaként jeleskedett, miközben klubtársa, Kun Anna rendkívül taktikus vívással junior Európa-bajnoki címet szerzett. Ők ketten a teljesítményükkel nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a klub márciusban elnyerte a kitüntető „A hónap műhelye”-díjat.

Balról: Michl József tatai polgármester, Partali Csaba, Esztergályos Patrik, Kun Anna, Plásztán Attila, Juhász Bence

Balról: Michl József tatai polgármester, Partali Csaba, Esztergályos Patrik, Kun Anna, Plásztán Attila, Juhász Bence

Az utánpótlás-neveléssel foglalkozó szakosztályban Plásztán Attila mellett két korábbi tanítványa, Partali Csaba és Juhász Bence dolgozik a fiatal párbajtőrözőkkel. Minden év szeptemberében tehetségkutatót tartanak a város négy általános iskolájában, tavaly Esztergályost és az ötkarikás aranyérmét is magukkal vitték.

− Nagy visszhangja volt a megyében Patrik ifjúsági olimpiai győzelmének, a gyerekeknek nagy élményt jelentett, hogy a kezükbe foghatták az érmét – mondja Partali Csaba. – Így tavaly népes kezdőcsoporttal indultunk.

Plásztán Attila elmondta, egy-egy iskolai találkozón körülbelül 300-400 jelentkezési lapot osztanak ki a kisiskolások között, és általában harmincan jönnek később az edzőterembe. Kicsi a lemorzsolódás, ráadásul aki szeretné elkezdeni a vívást, annak az egyesület biztosítja a felszerelést, a szülőknek csupán a párbajtőrre kell beruházniuk három hónap után.

− Gyakorlatilag csak elszántság és akarat kell, hogy rendszeresen járjanak a gyerekek edzésre – így Plásztán. – Jelenleg nyolcvan fővel dolgozunk, közülük sokan már versenyeznek. A kisebbek között is akadnak olyan tanítványaink, akik a jövőben szép eredményeket érhetnek el. Akik pedig eljutnak a válogatottságig, rendre bizonyítják, hogy megállják a helyüket a nemzetközi mezőnyben. A legjobbakat, mint Esztergályost és Kunt, úgy próbáljuk menedzselni, hogy a felnőttek között is eredményesek legyenek, és eséllyel pályázzanak az indulásra a tokiói olimpián.

Az egyesületet támogatók, köztük a névadó OMS Környezetvédelmi Kft., valamint a város önkormányzata segíti. A Tata központjában lévő Vaszary János Általános Iskola tornatermében tizenkét páston gyakorolhatnak a fiatalok. A terem országos összehasonlításban is jól felszereltnek számít, csak a napi kétórás edzésidő bizonyul kevésnek. A további tréningeket, elsősorban az egyéni iskolázásokat a helyi edzőtábor futófolyosóján tartják.

Partali Csaba arra külön figyel, hogy hétfőn és csütörtökön mindig legyen ideje a külön foglalkozásokra a legszorgalmasabb tanítványaival. Arra a kérdésre, hogy milyen hangulatban telnek az tréningek, egy szóval felel: családiasban.

− Nálunk a kezdők együtt edzenek, sőt fociznak az ifjúsági olimpiai bajnokkal, és rendszeresek a csapatépítő programok is. Legutóbb a Börzsönyben túráztunk.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS