Pars Krisztián továbbra is nagy dilemmában

Múlt vasárnap Pars Krisztián 75,41 méterig jutott kalapácsvetésben a hazai Szuperliga-döntőben – ezzel második lett az Eb-bronzérmes Halász Bence (76,88) mögött –, ami a makacs térdsérüléssel bajlódó londoni olimpiai bajnoknak jó visszajelzés arra, hogy érdemes lenne elindulnia a szeptember végi, dohai világbajnokságon.

Amikor még minden rendben volt: 2012, London. Fotó: JochaPress

Ám ez komoly kockázatot is rejt a jövő évi tokiói olimpiát előtérbe helyező és legkésőbb ősszel mindenképpen kés alá kerülő szombathelyi atléta számára. Akinek egyébként nem csak a térdével vannak gondjai.

Egy hete Németh Pali bácsi emlékversenyén két ujjam zsibbadt el, most pedig a felkarom, és ezek is a térdsérülésemből adódnak, az egyik baj hozza a másikat. Az egyik csigolyámnál kijött egy kitüremkedés, mert ha terhelem a jobb lábam, akkor megdől a testem tengelye. Sajnos sem a nyak-, sem a hátcsigolyáim nem olyanok már, mint huszonegy évesen – jegyezte meg rezignáltan érdeklődésünkre a 37 éves dobó.

Pars Krisztián ezzel együtt, ha csökkentett üzemmódban is, de edzésben van. – Ha egy héten ideális esetben lenne száz dobásom, akkor most hozzávetőleg csak negyvenet tudok megcsinálni. És ilyenkor, ahogy Pali bácsi mondta, az emberben benne van a majré.

Nincs meg az a biztonságérzete, amit az elvégzett munka ad. Így hiába akarom meghajtani a dobást, a térdem nem engedi, és persze ehhez még az erőt és a technikát is hozzá kellene tenni. A világbajnokságig még több mint húsz nap van, és dilemmában vagyok, hogy mi lenne, ha addig nem heti negyvenet, hanem hatvanat dobnék. Elbírja-e a térdem, nem ­lesz-e nagyobb baj.

Hétfőn voltam MRI-vizsgálaton, a felvételeket elküldtem Hangody László professzor úrnak, aki majd műteni fog, és várom a válaszát, hogy mit javasol – vázolta a fejleményeket olimpiai bajnokunk.

Megkérdeztük tőle, hogy szíve szerint ő hogyan döntene. – Az lenne a legjobb, ha mehetnék a világbajnokságra, és ott dobnék hetvenhét métert. Jövő héten a klubtársaimmal, Halász Bencével, Gyurátz Rékával és persze az edzőnkkel, Németh Zsolttal elutazhatnék egy portugáliai edzőtáborba, persze ez most még csak feltételes mód. De napokon belül eldől, hogyan alakul a sorsom – nyilatkozta Pars Krisztián.

(mno.hu / Fábik Tibor)