Partnercsapatként a gyáriak elé: miért ne sikerülne?

Kimi Räikkönen és Danyiil Kvjat (Fotó: Price / XPB Images)

Kimi Räikkönen és Danyiil Kvjat (Fotó: Price / XPB Images)

Sokan úgy vélik, napjainkban csak a gyári alakulatok válhatnak sikeressé, hiszen rendkívül fontos az erőforrás és a karosszéria közötti összhang, ez pedig csak akkor lehet közel tökéletes, ha a két területen ugyanazon cég emberei dolgoznak. Így gondolkodik például a McLaren Csoport elnöke, Ron Dennis is, aki több alkalommal is elmondta, elsősorban azért örül a Honda érkezésének, mert a japánok gyári támogatást nyújtanak csapatának, míg a Mercedes ügyfélcsapatként tekintett rájuk. Egy ügyfélcsapat pedig szerinte már nem bírja felvenni a versenyt a nagy autógyártókkal.

A Red Bull csapatvezetője, Christian Horner más véleményen van: szerinte a privát alakulatok a jelenlegi rendszerben is sikeressé válhatnak, igaz, ehhez szükségük van egy versenyképes erőforrásra, amit a bikások az elmúlt két évben nem kaptak meg partnerüktől. „Négy világbajnoki címet, és ötven versenyt nyertünk ügyfélként, szóval nem látom, miért ne [nyerhetnénk újra]. Én úgy vélem, ez egy másik lehetőség” – idézi szavait az ESPN. „Ahhoz, hogy bajnoki címet nyerjünk, komoly előrelépést kell tennünk a motorok terén. Persze a karosszériát is fejlesztenünk kell, és ezen nagyon keményen dolgozunk, mindenképpen csökkentenünk kell a lemaradásunkat” – teszi hozzá.

Horner – kinek csapata minden valószínűség szerint befejezi együttműködését a francia céggel és a Ferrari partnereként folytatja a Forma-1-es kalandot – most azt is elmondta, szerinte mi volt a Renault legnagyobb problémája az új korszak kezdetét. „Nem alkalmazkodtak elég gyorsan! A Mercedes azonnal cselekedett, amint ismertették a 2014-es szabályokat. Sokkal többet invesztált ebbe az egészbe, és sokkal korábban kezdte a munkát, többet dolgozott a szimulátorban és több háttérmunkát végzett. Úgy gondolom, a Renault elszalasztotta ezt a lehetőséget, és ezért próbál még mindig felzárkózni. Támogatták a jelenlegi szabályokat, és bíztak abban, hogy a turbómotor a specialitásuk lehet, de azt hiszem, alábecsülték ezt a kihívást” – magyarázza a brit szakember.

Amíg a Red Bull esetében a gyengébb erőforrás, addig a Mercedes-motorokat használó Williamsnél sokak szerint a költségvetés jelenthet problémát, hiszen a britek sokkal kevesebb pénzből gazdálkodhatnak, mint a címvédő alakulat, vagy az idei szezonra második erővé váló Ferrari. Sir Frank Williams csapata egyelőre a bajnoki pontversenyben is elmarad a németektől és az olaszoktól, vezetői azonban továbbra is hisznek abban, hogy idővel visszatérhetnek a győztesek közé, mégpedig az övékénél jóval kisebb költségvetéssel. „Nem látom, miért ne sikerülne” – mondta a helyettes csapatvezető, Claire Williams a Motorsportnak.

„A Forma-1 nem csak a motorokról szól! Ott van a karosszéria, és a többi alkatrész, amit ha jól összeraksz, miért ne győzhetnéd le a beszállítódat? A Forma-1 ciklikus, egyszer az egyik, máskor a másik csapat van a csúcson és hamarosan ismét jön egy váltás. A Williams költségvetése egészséges: mindig elmondtuk, hogy pont annyit költünk, amennyit költhetünk. Eddig nagyon jól dolgoztunk, hiszen tavaly megszereztük a harmadik helyet, és idén is ebben a pozícióban vagyunk, tehát bebizonyítottuk, hogy nincs szükség hatalmas pénzösszegekre. A lehető legjobban akarjuk felhasználni a rendelkezésünkre álló pénzeket. Persze nem mondanánk nemet újabb 10, 20, 30 millióra, de ez most nem áll rendelkezésünkre. Abból dolgozunk, amink van” – magyarázza.

Williams úgy érzi, csapata most, annyi gyenge szezon után ismét felfelé lépdel, ez a fejlődés pedig még nem ért véget. „Még mindig az a csapat vagyunk, amelyik vagy 10 évig a mezőny végén autózott, és lassan kezdte elveszíteni az irányítást. Most egy sokkal fejlettebb Williamst láthatnak, de még mindig rengeteget kell javulnunk. Sok területen kell fejlődnünk, hogy ismét győztessé váljunk. Vannak hibáink, ezeket mindenki láthatja, és ezek is csak azt példázzák, még van tér a javulásra. Idén meg szeretnénk erősíteni a pozíciónkat azok előtt a csapatok előtt, akik komolyabb költségvetéssel rendelkeznek, mégis mögöttünk vannak. A csapat jól dolgozott, de azt hiszem, mindenki tudja, hogy sok munka vár még ránk” – zárta gondolatát az alapító lánya.

Forrás: www.telesport.hu – RSS