Peking 2008: a láng világútjának jövőbeni lefújását veszi fontolóra a NOB

olimpia_lang.jpg

Az olimpiai láng világútjának jövőbeni esetleges lefújása is témaként szerepel majd a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vezető testületének e heti tanácskozásán.

A NOB végrehajtó bizottsága szerdán ül össze a kínai fővárosban, s pekingi bejelentés szerint a háromnaposra tervezett egyeztetésen ezt az eshetőséget is megvitatja. A hagyományos fáklyaváltó sorsa a londoni és párizsi incidensek nyomán került napirendre, már csak azért is, mert hasonló megmozdulások várhatók szerdán San Franciscóban is, a láng útjának egyetlen amerikai állomásán.
   
Nem kizárt, hogy a későbbi olimpiák előtt nem rendezik majd meg a láng hagyományos stafétáját és inkább csak a játékokat rendező országban viszik körbe a fáklyát. Kevan Gosper, a NOB végrehajtó bizottságának tagja, a koordinációs bizottság alelnöke mindazonáltal úgy véli, a láng mostani világútját nem fújják le, legfeljebb módosítanak az útvonalon.
   
"Úgy gondolom, a mostani váltófutás folytatódni fog" – jelentette ki.
   
A kínai olimpiai szervezőbizottság szóvivője közölte: a lángot végigviszik eredetileg kijelölt útján. Szun Vej-tö (Sun Weide) szerint a váltót tibeti szakadárok "szabotálják" és a tüntetéseket az olimpiai szellem "megszentségtelenítésének" nevezte.
   
A láng a tervek szerint május 4-én tér vissza Kínába.

MTI/AFP/AP