Péni István

A tehetség és a profi mentalitás nagyszerű elegye testesül meg a 19 éves Péni Istvánban, aki a sportlövészet utánpótlásában szinte mindent megnyert, amit megnyerhetett, s most a riói olimpián készül nagy dobásra.

reb Kevés eredményesebb, a sikereivel a szó jó értelmében jól gazdálkodó, profi sportolót találhatnánk az utánpótlás képviselői közül, mint a 19 éves sportlövőt, Péni Istvánt. Korábban futballozott, snowboardozott, ám megsérült focizás közben, így aztán a szülei nyomán, de kezdetben az akaratuk ellenére a választotta a sportlövészetet. Tizennégy évesen már junior Eb-negyedik volt egyéniben, azaz a 20-21 évesek között fért dobogó közelbe.

peni2

Péni István már kisgyerekként is nagyon céltudatos volt

Így vallott a döntésről. „Nyilván a véremben van, de a fegyver minden fiút vonz, lőni mindenki szeret, aki már egyszer kipróbálta. Ráadásul azon kevés sportágak közé tartozik, amely sokszor ad sikerélményt, hiszen minden tízes az. Ha kiszámolom, akkor naponta hatvanszor is részem van a sikerben.”

Amikor 2011-ben arról kérdeztük, milyen személyiségnek írná le magát, így felelt:

„Elsősorban céltudatosnak, bár néhányan inkább akaratost mondanának. Erős versenyszellem és maximalizmus jellemez, mindenben a versenyt látom, legyen az pingpong, lábtengó, síelés vagy akár csak egy Monopoly-játék.”

Mivel rendre a nagyobbak között volt eredményes, az egyik külföldi versenyen csapattársaitól kérdezgették, hol van „small Peni”, becenévként idehaza megkapta hát a Small Pempőt.

Édesanyja, a kiváló sportlövő, Péni Istvánné Lencz Erika így jellemezte csemetéjét:
„Isti nagyon elszánt, s ha valami érdekli, iszonyú energiát fordít rá. Nincs ez másként a sportlövészettel sem. Borzasztóan kitartó, egészen biztos, hogy nem átlagos gyerek. Nagyon komolyan veszi a sportot, és valószínűleg ennek tudható be, hogy idáig jutott. Mindennap edz, mindent a sportnak és a tanulásnak rendel alá, mert tudja, hogy mindkettő nagyon fontos.”

FOTO-FREEMAN (UTE)Péni István1Az élsport és a lövészet mai viszonyai miatt a 2012-es interjúban a mama elmondta: valóban nem mindenáron akarták, hogy fiú megörökölje tőlük a sportágat. Azt viszont már senki sem bánta, hogy apa és fia együtt szerepelt a 2011-es légfegyveres Eb-n. Az iskolában pedig olyannyira jól hatott rá a sportolás, hogy a tanárok, ha tudták volna, már korábban minden nebulónak felírják receptre a sportlövészetet. Kissné Oroszi Edit edző pedig már akkor kijelentette, hogy tanítványának minden adottsága megvan ahhoz, hogy eljusson olimpiára.

Szó mi szó, már 2012-ben képes volt megrángatni a sportág hazai nagy alakjának, Sidi Péternek a  bajszát: a junior ob 3×40 lövéses összetett alapversenyében jobb eredményt ért el Péni, mint az azt megelőző héten Sidi.

Amikor bevezették a döntő újfajta lebonyolítását (a rendszert Péni azóta többször is kritizálta), a tinédzser még izgult a plzeňi korosztályos nemzetközi viadalon, de megnyerte a 10 méteres puskás számot.

A töretlen fejlődésnek amolyan természetes következménye volt, hogy 2014-ben kilőtte magát a nandzsingi ifjúsági olimpiára. A korosztályos szereplés lehetőségét maximálisan kihasználó Péni akkor sem adott meglepő választ.

„Nagyon le akartam győzni a többieket. Jobb akartam lenni náluk, ez komoly tolóerő. Ez működik majd bennem Nandzsingban is, mert az ember életébe csak egy ifjúsági olimpiai fér bele, én pedig már megnéztem a hivatalos videót, és nagyon várom, hogy utazhassak.”

Éremleltár
2014 ifjúsági olimpia arany (légpuska csapat), ezüst (légpuska)
2015 junior Európa-bajnokság, ezüstérem (légpuska)
2015 junior Európa-bajnokság, bronz (szabadfekvő puska)
2016 junior Európa-bajnokság két aranyérem (légpuska és vegyes csapat), ezüst (légpuska)
2016 junior Európa-bajnokság két arany (szabadpuska fekvő, szabadpuska összetett csapat), ezüst (szabadpuska összetett

Egyéniben ezüst-, csapatban aranyérmes lett, s egyre többen ismerték meg a nevét. Mindenki tudhatta, ha jól beszélő interjúalanyra van szüksége, aki mögött valódi teljesítmény áll, az UTE sportolóját keressék.

Péni István2

Péni István és Kissné Oroszi Edit – tanítvány és mester

Gabala? Akarod mondani, kabala? Nem, Gabala. Az átlagembernek nem sokat mond az azerbajdzsáni város neve, Péni azonban valószínűleg örökké emlékszik rá: 2015 augusztusában ugyanis itt érte el az olimpiai részvételhez szükséges eredményt. Hosszú ideig vadászott az indulási jogra, de nem kételkedhettünk benne: helye van a játékokon. Hozott is áldozatot érte eleget.

„Úgy döntöttem, megismétlem ezt az évet. Augusztusban lettek volna az osztályozó vizsgáim, hogy jövőre érettségizhessek. Gabalára így nem tudtam volna felkészülni. Ha megvan a kvóta, akkor meg az érettségire nem jutott volna elég időm. Megcsinálom a nyelvvizsgákat, az amerikai érettségit, aztán az olimpia után ráfekszem a tanulásra. Addig meg az edzésekre koncentrálok.”

Kevéssel a kvótaszerzést követően már arról beszélt, az éremért utazik Rióba. Törekvését azóta junior Eb-elsőséggel, junior Világ Kupa-győzelemmel és felnőtt VK-éremmel húzta alá.

Bő egy hónappal ezelőtt, amikor „A hónap műhelye”-díj elnyerése apropóján Újpesten forgattunk, Péni elmondta, a felkészülése szinte befejeződött, négy év, de szinte a teljes pályafutás munkája szintetizálódhat az olimpián. A kamera előtt közvetlen, közlékeny és profi volt, mint mindig, aztán hozzátette: a játékok előtt már csökkenti a médiamegjelenést, hiszen fárasztó mindenkinek a rendelkezésére állni, márpedig minden mozzanat fontos a játékok szempontjából.

A profizmus sütött akkor is minden szavából. A profizmus és a tehetség, amely érmet érhet neki Brazíliában.

A legfontosabb írások a honlapunkon Péni Istvánról, az elmúlt évekből
Többfrontos küzdelem, több fontos eredménnyel – utanpotlassport.hu, 2011. április 6.
Lövészet receptre – utanpotlassport.hu, 2012. január 8.
Rekordfogócska – utanpotlassport.hu, 2012. szeptember 25.
Péni Sidi tempójában – utanpotlassport.hu, 2012. november 14.
Új rendszer, régi forma – utanpotlassport.hu, 2013. január 14.
A szüleivel is szembeszállt – utanpotlassport.hu, 2013. november 20.
Zenecsere, avagy Nirvana helyett Aaron – utanpotlassport.hu, 2014. március 12.
Péni a dobogót célozza meg (video) – utanpotlassport.hu, 2014. augusztus 15.
Utánam! A vendég Péni István – utanpotlassport.hu, 2015. február 16.
Hétköznapi célkeresztben – utanpotlassport.hu, 2015. július 31.
Megvan Péni kvótája – utanpotlassport.hu, 2015. augusztus 10.
István és az ötkarika (videóval) – utanpotlassport.hu, 2015. szeptember 19.
Micsoda rajt – utanpotlassport.hu, 2016. február 25.
Várva várt VK-érem – utanpotlassport.hu, 2016. március 16.
Elsőre első – utanpotlassport.hu, 2016. május 2.
Tripla helyett dupla – utanpotlassport.hu, 2016. május 9.
Tallinni Péni-show – utanpotlassport.hu, 2016. június 16.
Újpest telitalálata – utanpotlassport.hu, 2016. június 21.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS