Pénteken dől el, hogy mi lesz Rosberggel

F1

2016. július 21. csütörtök, 12:40

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: Nico Rosberg

A Mercedes szóvivője szerint optimisták azzal kapcsolatban, hogy ki kell-e cserélni a sebességváltót az F1-es pontvadászat élén álló pilóta autójában. A szabadedzések során eldől a kérdés.

A Brit Nagydíj végén hetedik sebességi fokozatban ragadt Nico Rosberg váltója, a csapat pedig egyértelmű utasítást adott neki, hogy mit csináljon – ezért a futam után megbüntették és elveszítette második helyét. Előnye így egyetlen pontra csökkent a tabellán csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben, de könnyen lehet, hogy a Hungaroringen hátrányból indul majd.

WolffRosberg

Az ugyanis a Mercedes intelme ellenére sem biztos, hogy nem kell cserélni a német pilóta sebességváltóját, egy öthelyes rajtbüntetés pedig jelentősen csökkentené Rosberg esélyeit, főleg a magyar pályán. Az, hogy cserélni kell-e, a pénteki első szabadedzésen dől csak el.

“Ki fogjuk próbálni a váltót a két pénteki szabadedzés folyamán” – mondta a Mercedes szóvivője az üggyel kapcsolatban. “Ekkor bizonyosodhatunk meg arról, hogy minden rendben van-e, de optimisták vagyunk.” A csapat megvizsgálhatja az egységet és azután dönt majd – az biztos, hogy mindenképp szeretnék elkerülni a cserét.

Forrás: www.formula.hu – RSS