Hősök szőnyegről, medencéből

Kiváló júniusi teljesítményének köszönhetően az egyéni sportágakban a Dorogi Nehézatlétikai Club birkózói, míg a csapatsportok képviselői közül a KSI SE vízilabdázói nyerték el a  Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíj ugyancsak a sportiskolásoké lett.

Munkatársunktól Úgy tűnik, a Dorogi Nehézatlétikai Club birkózói kibérelték maguknak a júniust, ami „A hónap műhelye”-díjat illeti. 2015-ben ugyanebben a hónapban érdemelték ki az elismerést, most pedig megismételték győzelmüket. Hogy egészen pontosak legyünk, tripláztak, hiszen 2013 márciusában is a legjobb utánpótlás-nevelő műhelynek bizonyult a klubjuk.

Lévai Zoltán junior Európa-bajnoki címének nagy szerepe volt a "A hónap műhelye"-díj elnyerésében

Lévai Zoltán junior Európa-bajnoki címének nagy szerepe volt “A hónap műhelye”-díj elnyerésében

A díj elnyerésében mindannyiszor nagy szerepe volt ifj. Lévai Zoltánnak és remek eredményeinek. Ez most sincs másképpen, hiszen a Bukarestben megrendezett junior birkózó Európa-bajnokságon megannyi – egészen pontosan nyolc – bronzérem után felért a csúcsra, és nagyszerű teljesítménnyel aranyérmet nyert. A klub vezetőedzőjének, Lévai Zoltánnak a legidősebb fia esélyesként indult a kötöttfogásúak 74 kg-os súlycsoportjában, és kétség sem férhetett a győzelméhez.

Rajta kívül még három dorogi birkózó szerepelt az Eb-válogatottban: Torba Erik nyolcadik, Papp Bertalan kilencedik, Érsek Róbert tizennegyedik helyezést ért el. A szakosztály hosszú ideje a sportág meghatározó utánpótlás-nevelő műhelye. Napjainkban nyolc edző irányításával mintegy kétszázötven fiatal birkózik a fénykorát élő egyesület színeiben, amely ráadásként kihelyezett műhelyt működtet Esztergomban, Tokodon, Táton, Nagysápon.

Nem különben rendelkezik évtizedekre visszanyúló, dicső múlttal a KSI SE vízilabda-szakosztálya. Ezért is feltűnő, hogy az elmúlt negyedév kiemelkedő eredményeinek köszönhetően most nyerte el először a „A hónap műhelye”-díjat. A Központi Sportiskola nemrég leköszönt elnöke, Hazsik Endre másfél éve az egyik díjátadón meg is említette: a szakosztályok közül már csak a vízilabdázók hiányoznak a győztesek közül.

Rengeteg hasonló képpel bővült a KSI SE fotóalbuma a szezon végén

Rengeteg hasonló képpel bővült a KSI SE fotóalbuma a szezon végén

Most azonban a rendkívüli erős konkurencia ellenére az elismerés jogos elnyeréséhez kétség sem férhet, ugyanis mindent vitt a KSI a fiú utánpótlás-bajnokságok végén. Először a gyermekbajnokság végén akasztottak aranyérmet a fővárosi sportiskolások nyakába, akik nagy csatában bizonyultak jobbnak a BVSC-Zugló csapatánál. És a sor folytatódott. Igaz, az ifjúsági és a serdülőbajnokságban hiába végeztek az alapszakaszban az első helyen, várt még rájuk a négyes döntő. Végül mindkét korosztályban az ellenfelek fölé kerekedtek, és újabb két aranyéremmel bővítették az idei kollekciót, amelynek része még a gyermek 2002-es és 2003-as bajnokság első helyéért járó kupa is. És még nincs vége az eredmények sorának, hiszen a nagy múltú utánpótlás-nevelő műhely U9-es csapata a júniusban Olaszországban rendezett nemzetközi tornán, a népes mezőnyt felvonultató Habawaba-fesztiválon diadalmaskodott.

Ne menjünk el szó nélkül amellett sem, hogy a KSI SE vízilabdázóit mennyien szeretik. Ezt bizonyítja, hogy a közönségszavazást több mint ezer vokssal, rendkívüli nagy fölénnyel nyerték meg. Így övék a közönségdíj és az azzal járó százezer forintos Decathlon sportszervásárlási utalvány.

A Dorogi Nehézatlétikai Club birkózóinak és a KSI SE vízilabdázóinak érdemeit elismerve jegyezzük meg, hogy a győzteseket kiemelkedő szakosztályok közül kellett kiválasztani. Az egyéni kategóriában Csepeli Öttusa és Vízisport Egyesület, a Kőbánya SC úszói, az MTK Budapest ökölvívói és ritmikus gimnasztikázói, a csapatsportokban pedig a Csata DSE kosárlabdázói, a Magyar Futball Akadémia, a Nemzeti Kézilabda Akadémia és a Vasas Óbuda röplabdázói versengtek az elismerésért.

Az év hatodik kiírására a hagyományoknak megfelelően számos jelölést adtak le sportszervezetek, szakemberek és sportkedvelők. A MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu képviselői alkotta kuratórium a teljesítmények alapján döntötte el, melyik öt-öt műhely kerüljön fel a szavazólapra. A helyezésekről a közönség és a kuratórium közösen döntött.

A részletes eredményeket itt találja meg.

A sorozat folytatódik, így a júliusi teljesítmény alapján augusztus 5-ig lehet leadni a jelölést az egyéni sportágakat képviselő szakosztályokra ezen a felületen.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS