Pénzes – Mészáros: Balszerencsés hétvége

image

Pénzes Csaba és Mészáros Sándor címvédésre irányuló terveit technikai problémák sora árnyékolta be az Ezerjó Rallysprint Bajnokság idénynyitó futamán. Kezdetben töltésproblémákkal küszködött a Maricsek Racing Team párosa, míg végül az utolsó gyorsasági szakaszon a cél előtt mindössze két kilométerrel motorhiba miatt végleg kiállni kényszerültek a tatabányai sprint versenyből.
 
Mészáros Sándor: – Nem a várakozásainknak megfelelően alakult a tatabányai futam, már a verseny első percétől technikai gondokkal kellett bajlódnunk. Rögtön az első gyorsasági szakaszon elment a töltésünk, ennek következtében pedig versenyautónk teljesítménye is jelentősen csökkent. A második kör előtt akkumulátort cserétünk, ám továbbra is fenn állt a probléma. A következő szervizben sikerült megállapítanunk, hogy a generátor felelős a hibáért. Miután megjavítottuk igyekeztünk felvenni a versenyt az ellenfelekkel. Az utolsó gyorsasági előtt kategóriánk 3. és az abszolút értékelés 8. helyén álltunk. Sajnos azonban két kilométerre a verseny céljától versenyautónk egy nagy rántás kíséretében megadta magát.
 
– Miután szétbontottuk a motort kiderült, hogy a vezérlés pecsételte meg számunkra végleg tatabányai rallysprintet. Szerencsére a motor többi része sértetlen maradt, így reméljük nemsokára újra versenyképes lesz a VFTS. Amennyiben autónk elkészül, május végén szeretnénk rajthoz állni az SRT Rallysprint kupasorozat következő futamán, az Úri rallysprinten.